Marlene Engelhorn az 1821-ben született iparmágnás, Friedrich Engelhorn egyik leszármazottja, a BASF gyógyszeripari óriás egyik örököse. Az osztrák nő évek óta tudja, hogy öröksége döntő részét vissza akarja osztani a társadalomnak.
Mi történt? Marlene közösségi gyűlésre bízta a döntést arról, hogyan fogja elosztogatni vagyonát. A résztvevők hónapokon keresztül kutattak és vitáztak, végül tavaly nyárra megszületett a döntés arról, hogyan és kiknek adják oda az Engelhorn-örökségből származó 25 millió eurós (körülbelül 10 milliárd forintos) részt (azt nem árulta el, hogy ez mekkora része az örökségének), írja a milliárdossal interjút készítő Telex. Az osztrák milliárdos vagyonának felszámolása 2026-ban zárul, utána dolgozni fog, mint mindenki más.
Kontextus. A közösségi vagy állampolgári gyűlés a részvételi demokrácia egyik eszköze, egy közösség vagy társadalom tagjainak legalább 40 fős, reprezentatív csoportja, tagjait véletlenszerűen, sorsolásos módszerrel választják ki. A célja, hogy a résztvevők egy előre meghatározott kérdésben különböző javaslatokat fogalmazzanak meg a döntéshozóknak. A Marlene Engelhorn által kezdeményezett gyűlés a Guter Rat (magyarul „Jó tanács”) nevet kapta. Első lépésként a Foresight Institute benyújtott egy kérelmet az osztrák belügyminisztériumhoz egy 10 ezer címből álló, véletlenszerű mintára. Miután ezt megkapták, levélben megkeresték a tízezer embert, leírták, hogy mi a projekt célja, ki a kezdeményező, ki fizeti a gyűlés levezénylését.
Fotó: Marlene Engelhorn/Facebook
Ki kapott a pénzből? Marlene arról is beszélt, hogy öt alapszabály mentén tárgyaltak a pénz sorsáról. Nem fordíthatták antidemokratikus, alkotmányellenes, élettel szembe menő dolgokra a pénzt, nem lehetett politikai pártot támogatni vagy létrehozni, és semmi nyereségorientáltba nem vághattak bele – hiszen azt befektetésnek hívják. Összesen 77 szervezetet választottak ki. Engelhorn elmondta, hogy az egyik legnagyobb összeget kapó Naturschutzbund például környezetvédelemmel foglalkozik, van egy programjuk, aminek keretében stratégiai céllal vásárolnak földterületeket, főleg vizes élőhelyeket, pusztán azért, hogy kivonják őket a piacról és megvédjék, rehabilitálják őket. Ez a szervezet tényleges rendszerváltoztatási szemlélettel és gyakorlattal működik, és a listán még rengeteg hasonló megközelítésű szervezet szerepel. Olyan színes lett a felhozatal, amilyen színes csak lehetett, hangsúlyozta.
Mi jön ezután? Engelhart elmondta, van néhány újraelosztási projektje még régebbről, ezek 2026 elejéig kifutnak. A közgyűlés utóélete is tart még egy ideig, mert sokan az ötéves kifutási időt választották, azaz ők 2029-ben kapják meg az utolsó összeget. „Tehát 2026-tól jön el az, hogy már nem leszek vagyonos ember, jövőre befejeződik az újraelosztás, onnantól kezdve munkával kell megkeresnem a pénzt, mint mindenki másnak. Van egy projekt, amin már dolgozom, de ez egyelőre nem nyilvános – ha összejön, akkor ez lesz az egyik fő munkám.”