Tegnap egy pillanatra úgy tűnt, hogy már nyáron érkezhet az utalvány, de pontosított az MTI.
Mi történt? Ősztől, és nem július 29-től kézbesíti a Magyar Posta a nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos élelmiszerutalványokat – írja a HVG. A kiküldések idejéről Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt kedden az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásra reagálva. Az MTI első tudósítása szerint Zsigó azt mondta, hogy július 29-től mennek az utalványok, ezt pontosították délután, miszerint Zsigó valójában azt mondta, hogy ősztől teszik.
Kontextus. A nyugdíjasoknak idén áfa-visszatérítést is ígért a kormányzat, ebből lett később az, hogy minden nyugdíjasnak 30 ezer forintos utalványt ad, így lép fel „az indokolatlan áremelések ellen”. Az utalványok használatát ezekhez a szabályokhoz kötik.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa még május elsején küldött levelet a miniszterelnöknek, azt kérték, hogy hozzák előre nyárra a nyugdíjkorrekciót, hiszen már most magasabb az infláció, mint amivel számoltak az idei nyugdíjemeléskor.