Miután másfél órás telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-pinggel, Trump bejelentette, hogy Kínába látogat.
Mi történt? Csütörtökön másfél órás telefonbeszélgetés zajlott az amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök között. Trump szerint „nagyon jó beszélgetés” zajlott, mely elsősorban a kereskedelemre összpontosított és mindkét ország számára pozitív eredményt hozott – írja a BBC. Azt mondta, Hszi Csin-ping meghívta őt Kínába, ő pedig visszahívta őt az Egyesült Államokba és kölcsönösen elfogadták egymás meghívását.
A kínai állami média közlése szerint a beszélgetésre a Fehér Ház kérésére került sor. A kínai vezető állítólag azt is mondta Trumpnak, hogy Kína mindig betartja ígéreteit, és mivel konszenzus született, mindkét félnek be kell tartania azt – utalva a két nemzet között nemrégiben Genfben kötött megállapodásra.
Előzmény. Ez volt az első beszélgetés a két vezető között azóta, hogy Trump februárban kereskedelmi háborút indított Kínával szemben. Korábban mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy megszegte a kereskedelmi vámok drasztikus csökkentését célzó megállapodást.