„Ezt látjuk az egyetlen megoldásnak” – mondta Leó pápa egy sajtótájékoztatón.
Mi történt? XIV. Leó pápa szerint a közel-keleti béke egyik kulcsa egy önálló palesztin állam létrehozása – írja a Reuters. A katolikus egyházfő ezt vasárnap, a Törökországból Libanonba tartó repülőútján tartott rövid sajtótájékoztatón mondta el. Hangsúlyozta: bár Izrael jelenleg elutasítja ezt a megoldást, szerinte ez az egyetlen járható út. „Izrael a barátunk, és szeretnénk a béke hangja lenni, olyan megoldással, amelyet mindkét fél igazságosnak érez” – fogalmazott.
A pápa előző nap Ankarában találkozott Erdogan elnökkel is, akivel az izraeli–palesztin és az orosz–ukrán háborúról egyeztettek. Leó pápa kiemelte Törökország közvetítő szerepét, valamint példaként említette az ország békés vallási körülményeit.
Törökországi útján a pápa arról is beszélt, hogy a világban egymást érik a véres konfliktusok, amelyek szerinte már az emberiség jövőjét veszélyeztetik.