Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségi körei is a kedvezményezettek között van.
Mi történt? A Szerencsejáték Zrt. leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. döntőbizottsága mindössze két üléssel összesen nettó 1,246 milliárd forint értékű támogatást osztott szét 2024 márciusa és májusa között különböző cégek és szervezetek között, számolt be a Hvg.hu A támogatási döntésekre két nap alatt került sor, a pénz a cég nyereségéből származott.
A legnagyobb összegű döntés május 9-én született, ekkor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nettó 852,5 millió forintos szponzori támogatásban részesült, ami az összes kiosztott forrás kétharmadát tette ki.
A másik döntési nap április 17-én volt, amikor nyolc támogatási és tizenöt szponzorációs szerződésről határoztak. Ezek együttes értéke jóval alacsonyabb, nettó 394 millió forint volt.
Kiket támogattak még? A listán szerepel egy visszatérő kedvezményezett is: a Rózsa Records Kft., ami két 55 millió forintos szerződés révén összesen nettó 110 millió forint támogatást kapott. A cég tulajdonosa Rózsa István, az ATV volt elnöke, akinek vállalkozásai korábban is gyakran kaptak állami támogatást, többek között az MVM-től is.
Támogatást kapott az AMTS Events Kft. is, ami nettó 10 millió forintos szponzori összeghez jutott. A cég a HGY Invest Kft.-n keresztül a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz István érdekeltségéhez köthető Jupiter 888 Magántőkealap tulajdonában van. Emellett néhány milliós támogatásban részesült Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége, a Kultúra a Magyarságért Nonprofit Kft. is.