A 102 millió dollár értékű ékszerrablás ügye újabb fordulatot vett: a francia rendőrség Párizsban elfogta a két feltételezett elkövetőt, akik közül az egyik már menekülni próbált az országból.
Mi történt? A francia hatóságok szombat este tartóztatták le azt a két férfit, akiket a Louvre október 19-i, fényes nappal elkövetett ékszerrablásával hoznak összefüggésbe – írta a Le Parisien. A 30-as éveikben járó, Seine-Saint-Denis-ből származó férfiak jól ismertek voltak a rendőrség előtt: egyikük a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren próbált elhagyni az országot, amikor elfogták, társa pedig később, a város északi elővárosában került rendőrkézre.
Előzmények. A rablók a világ leglátogatottabb múzeumát, a Louvre-t támadták meg, amikor nyolc, becslések szerint 102 millió dollár értékű koronázási ékszert vittek el. A tettesek egy darut használtak, hogy betörjék az emeleti ablakot, majd motorokon menekültek el a helyszínről – mindezt a múzeum nyitvatartási idejében.
Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Franciaországban, sokan nemzeti megszégyenülésként élték meg, hogy az ország egyik legjobban őrzött kulturális intézményét ilyen könnyen kijátszották. A nyomozás jelenleg is tart, a francia belügyminisztérium vizsgálja, hogyan történhetett ekkora biztonsági kudarc a Louvre falain belül.