Olyan sokba kerülne felújítani, hogy inkább megvárják a híd teljes átépítését.
Mi történt? A Gubacsi híd nemrég beszakadt járdája még jó ideig lezárva marad a járókelők előtt, mivel a felújítása teljes hosszban 800 millió forintba kerülne. Ez olyan sok, hogy inkább megvárják vele a híd átépítését – írja a Telex.
Miért? A száz éves, egyszer már porig bombázott Gubacsi híd legutóbbi, 2020-as állapotvizsgálata szerint a korrózió összes verziója megjelent a hídon. Legutóbb 1995-ben volt rajta részleges korrózióvédelmi munka, azaz festés. Ezért felújításra, átépítésre vagy bontásra-újjáépítésre lenne szükség.
Akkor miért nem csinálják meg most? Ehhez a szakemberek szerint mindenképpen meg kell várni, amíg a híd mellett közvetlenül megépül az új vasúti híd. Az új híd építésére a szaktárca már kiírta a közbeszerzést, és ha minden jól megy, 2026 és 2029 között el is készülhet. Ezek után a mostani híd vasúti része felszabadul, mert átkerül róla a vonatforgalom az új áthidaló szerkezetre.
A felszabadult vasúti hídrészt ezek után alkalmassá teszik a közúti forgalom átvételére, majd nekiállnak a mostani közúti híd felújításának, átépítésének vagy bontásának-építésének – hogy melyinek, az addig még elválik.
Az új közúti hídnak ugyanis el kell bírnia a villamosvonal átvezetését, és új kerékpárút is lesz rajta. Így a járda is végre újra megnyílhat a 2030-as években.