Nem ígér béremelést az egészségügyieknek a jövő évi költségvetés. Nincs szó sem dedikált egészségügyi bérkorrekcióról, sem az állami kórházak felújításáról a 2026-os büdzséről szóló törvénytervezetben.
Mi történt? Ugyan a folytatódó Steindl Imre program beruházásai három kórházat is érintenek – Budai Irgalmasrendi Kórházat, a Budai Egészségközpontot, illetve Semmelweis Egyetem intézményét -, közülük egyik sem állami, írta hétfőn a Népszava.
Miért fontos ez? A most elérhető számok egyértelműen azt sugallják, hogy jövőre is intenzíven folytatódhat a betegek „átpréselése” a magánszektorba.
Mi következik ebből? A 2025-ös előirányzat ugyanis jövőre nominálisan alig több mint öt százalékkal lesz több. Ennyiből pedig biztosan nem finanszírozhatók az inflációs költségek, a szakdolgozók, orvosok megtartása. Béremelésre az ágazatban legfeljebb a minimálbéren foglalkoztatottak számíthatnak, a korábbi bérmegállapodással 2026-ra kialkudott 13 százalékos minimálbér-emelés vonatkozhat rájuk.
Kontextus. „Kezdeményeztük, hogy legyen jövőre béremelés a szakdolgozóknak, de jelenleg a költségvetésben ennek semmiféle nyoma nem látszik” – reagált a Népszavának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Emlékeztetett arra, hogy béremelés utoljára 2024-ben volt, és sem idén sem jövőre nem látszik, hogy lesz forrás bérkorrekcióra. Most a közfinanszírozott egészségügyben körülbelül 92 ezer szakdolgozó van. Az ellátórendszer optimális működtetéséhez legalább még tízezer emberre lenne szükség. A munkáltatók a szabadságokat sem tudják kiadni, mert arra az időre sincs kit a helyükbe állítani. Így akik még ott vannak, a hiányzók helyett is elvégzik a munkát. Óriási a terhelésük, de nem kaphatnak többet a plusz feladatokért, mert arra sincs az ellátóknál plusz bértömeg.