Mészáros Lőrinc egyik legjövedelmezőbb cége, a V-Híd az alvállalkozói csak késve kapnak szerződést, és sok esetben a fizetést is. Frissítés: távozik a vezérigazgató.
Mi történt? A 444.hu derítette ki, hogy a Ferencváros–Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítés” elnevezésű projektnél a V-Híd alvállalkozói dolgoznak. Majd arra is fényt derítettek, hogy a munkásokat foglalkoztató cégnek nem volt szerződése arra a munkára, amit aznap elvégzett így hivatalosan semmi keresni valója nem volt azon a területen. Ugyanez történt más vasúti építkezés esetében is.
A Telex közölte, egy birtokunkba jutott belsős levelezés szerint Sárváry a mai nappal közös megegyezéssel hagyja el a vasúti pályaépítéssel és korszerűsítéssel foglalkozó céget. Feladatait átmenetileg a szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. vezérigazgatója, Deák Gábor veszi át.
Miért? Az érintett cégek évek óta úgy dolgoznak, hogy késve kapnak szerződést, sok esetben pedig maga a kifizetés is jelentős késedelemmel érkezik.
A lap szerint más választásuk nincs, ugyanis Mészáros Lőrinc építőcége, a V-Híd az utóbbi években monopolhelyzetbe került. Mostanra azonban az alvállalkozók közül többen is csődközeli helyzetben vannak.
Mi a helyzet a V-Híddal? A fizikai munkásokat nem alkalmazó V-Híd tavalyi beszámolójából kiderül, hogy 87,1 milliárd forint ment kifejezetten építés szerelési munkákhoz kapcsolódó igénybe vett szolgáltatásokra. Ez az összeg az, amit az alvállalkozóknak fizettek ki a munkák elvégzéséért. Eközben a cég szinte teljes bevétele (több mint 98 százaléka) építési munkákra szóló közpénzes megbízás volt 2024-ben, összesen 184,5 milliárd forint.
A V-Hídban Mészáros Lőrinc, a Forbes legutóbbi gazdaglistája szerinti leggazdagabb magyar 2018-ban lett tulajdonos, 2023-ban pedig hazai építőipari rekordként közel 51 milliárdos nyereséget termelt a cég, amelyet a leggazdagabb magyar mind ki is vett osztalékként. 2018 óta csak ez a cég önmagában 600 milliárd forintos bevételt könyvelt el.
A 444 számítása szerint mára ez Mészáros Lőrinc legtöbb hasznot termelő cége,
7 év alatt 142 milliárdos profitot termelt. A profitot minden egyes évben szinte teljes egészében ki is vették a társaságból a tulajdonosok.