Mintegy 1100 milliárd forintnyi vagyont ajándékozott el 2020-23 között az Orbán-kormány, miközben privatizációs bevétele csak 130 milliárd volt. Most kilenc hadiipari cég részesedése kerülhet a kormányközeli 4iG-hez.
Mi történt? A 2010-es kampányban a Fidesz az állami vagyon gyarapítását ígérte, az elmúlt években mégis jelentősen csökkent a portfólió – írja a Népszava. A privatizáció jellemzően a választások közeledtével indult be, most is ez történik. A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten jelentette be, hogy nyolcvanmilliárd forintért adná el az elmúlt időszakban több száz milliárd forintból megerősített magyar állami hadiipari vállatok állami részesedéseit. Egyetlen vevővel tárgyalnak, a Jászai Gellért vezette kormányközeli 4iG-vel.
Miért fontos ez? A kormány tervei szerint a kilenc cégből álló privatizációt már nyár végére nyélbe ütnék. Olyan cégek kerülhetnének így NER ellenőrzése alá, mint a ex-Maléves repülőgép karbantartó, az Aeroplex Kft. 100, Rheinmetall Hungary Munitions Zrt., a Rheinmetall Hungary Zrt. 49-49, Hirtenberger Defence Systems Kft. 100 százaléka. Ez utóbbi aknavető gyárat minimum 12,8 milliárd forintért vette meg a magyar állam még 2019-ben. Pontosabban az állami hitelgarancia értéke volt ekkora, a vételárat titkolták. De eladó sorba kerülhet a Airbus Helicopters Kft 30 százaléka is.
Kontextus. Hasonló privatizációs hullám volt az előző kormányzati ciklusban is, az akkori nyertesek szintén kormányközeli szervezetek voltak. A 2022-es választásokat megelőző időszakban ingyenes vagyonjuttatás keretében különböző „közhasznú” vagyonkezelő alapítványok kapták meg az állam utolsó értékes részesedéseit a Mol Nyrt.-ben, illetve a Richter Nyrt.-ben. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Mol Nyrt. és a Richter Nyrt. tíz-tíz százalékát kapta meg.
Mi következik ebből? A MNV Zrt. 2024 vagyonkezelési mérlege még nincs kész, az azonban ismert, hogy 2020-2023 közötti 1035 milliárd forintnyi vagyon ajándékozott el, miközben 129,9 milliárd forintnyi privatizációs bevétele keletkezett – írja a lap.