Nagyváros, nyáron mégis nyaralóhellyé alakul, aminek a legtávolabbi pontjától is csak negyedórára van a strand. Közelebb van Trieszthez, mint Bécshez, és az új vasútvonalnak köszönhetően idén ősszel több órával közelebb kerül hozzánk is. Klagenfurt am Wörthersee a legnaposabb osztrák város, és meglepően jó célpont egy hosszú hétvégére, ha egyszerre szeretnénk kapni valamit az osztrák, a szlovén és az olasz kultúrából.
„Ez a híd több mint ötszáz éves, 1532-ben épült. És még akkor is itt lesz, amikor mi már nem leszünk” – mutat a Lendkanal fölött álló kőhídra Tratnik Gernot, a helyi zöld-fehér taxistársaság sofőrje, miközben a Wörthersee felé autózunk. Alig pár perc az út, de azért van időnk beszélgetni kicsit, és a kedélyes taxis szívesen mesél.
Már eleve a Hotel Sandwirth, ahol találkoztunk, 1735 óta üzemel folyamatosan, először mint postahivatal és fogadóként, napjainkban mint szálloda. Alig fél órája vagyok a városban, de ezekből az apró információkból összerakom, hogy miért más az itteni emberek viszonya az időhöz.
Fotó: Arnold Pöschl / Tourismus Region Klagenfurt am Wörthersee
Három nap alatt sokakkal beszélgettem a városban, mégis, ha egyetlen mondatba kellene sűrítenem a város lényegét, talán ez lenne az. És ha egyetlen képbe, akkor az a Benediktinerplatz lenne, ahogy az emberek ülnek a hosszú padokon a napfényben, és esznek. A díszlet osztrák, de a jelenet lehetne egy olasz város is. Nem véletlenül tartják magukat félig-meddig mediterrán városnak – nemcsak az évi 2000 óra napsütés és az olasz határ közelsége miatt,
de az életstílusuk is közelebb áll Trieszthez, mint Bécshez.
A Wörthersee mindig jó ötlet
Ha a városról beszélünk, elsőként a tóról kell szót emelnünk. Karintia tartományban egy tó önmagában nem ritkaság, összesen 1200 kisebb-nagyobb található belőle, ebből kétszázban úszni is lehet, de ilyen intenzív kapcsolat, mint a Klagenfurt és a Wörthersee közötti, sehol sincs.
A táj mindig is szép volt, de sokáig nem üdülőhelyként tekintettek rá. Amikor megépült a vasút, a legtehetősebb bécsiek és graziak felfedezték maguknak, és a tópartot villákkal építették be. A 19. század végén és a 20. század első felében épült villák közül szerencsére elég sok még ma is áll.
Lifestyle in Klagenfurt am Wörthersee, Kärnten, Österreich im Sommer Juli 2024, Fotograf Michael Stabentheiner
A várost a már említett Lendkanal köti össze a várossal. A négy kilométer hosszú csatornát a város építette a 16. században. Elsősorban azért, hogy táplálja a városfalakat körülvevő vizesárkokat, és építőanyagokat, követ, tűzifát úsztassanak rajta.
Ma már egyikre sem használják, de történelmi hídjaival, épületeivel, gyalogösvényeivel egy kellemes útvonal, aminek mentén sokan sétálnak, futnak és bicikliznek a tópartig. Ráadásul télen időnként befagy, ilyenkor tökéletes korcsolyapálya is, ahogy a tó is az volt egykor, de sajnos 2006 óta nem fagyott be annyira, hogy korcsolyázni lehessen rajta.
A Lendkanal a 16. század óta köti össze a várost a tóval, ma már inkább csak egy zöld folyosó. A városban egyébként több mint 130 kilométer bicikliút található, többek között a csatorna mentén is. Fotó: Arnold Pöschl / Tourismus Region Klagenfurt am Wörthersee
A tó maga úgy 20 kilométer hosszú. Mivel a többi környékbeli állóvízzel összevetve nem különösebben mély, nyáron elég meleg is – kicsit már túlzottan is, hiszen
időnként 27 fokig is felmelegszik.
Mindenesetre ilyenkor az akár tízezer látogatót is fogadni képes városi strand lesz „Klagenfurt közepe”, májustól szeptemberig a helyiek – akik épp nem a piacon vannak – itt találkoznak, úsznak és szórakoznak. Vagy csak átvitorláznak a túlpartra, és esznek egy Kärntner Kasnudelnt a Seespitz Restaurantban, a Schloss Velden teraszán.
A piactól a legrégebbi sétálóutcáig
Vannak városok, amelyeknek jellegzetes a piaca, és van olyan is, aminek totálisan érdektelen. Klagenfurt az első kategóriába tartozik, és jóllehet a városban elég sok a látnivaló, de ez még a kötelezők között is talán az első helyen van.
A Benediktinerplatz hetente többször, csütörtökön és szombaton ad helyet a hangulatos vásárnak, ahol a friss gombától az érlelt sonkákig, az almaecetig és a mángoldig tényleg mindent lehet kapni. A választékot és a frissességet még akkor is élmény nézni, ha történetesen mángoldot nem innen akarunk hazacipelni.
A látványon kívül attól nagyszerű az egész, hogy enni is lehet, méghozzá több hely közül is választhatunk. Van itt halakra specializálódott étterem, olasz tésztás, borbár, Weißwurst, szóval aki itt nem talál magának valamit, az valószínűleg nem is éhes.
Heti piac a Benediktinermarkton. Fotó: Arnold Pöschl / Tourismus Region Klagenfurt am Wörthersee
Közel tucatnyi kisebb-nagyobb étterem működik a téren, de a helyiek egyöntetűen a Kochwerkstatt nevű helyet emlegetik titkos tippként. De ha nem ismerünk helyieket, akkor is elég csak ránézni a szinte mindig telt házas teraszra.
Ebéd, borozás, napozás – mindez a napi rutinjuk része.
Innen a Kramergasse felé érdemes venni az irányt. Ez Ausztria legrégebbi sétálóutcája, 1961 óta nem hajthatnak be autók, azóta pedig ruhaüzleteknek, pékségeknek, fagyizóknak ad helyt. Utóbbi kategóriából az Eis-Greissler nevű hely annyira jó volt, hogy külön említést érdemel.
Az Alter Platz. Fotó: Michael Stabentheiner / Tourismus Region Klagenfurt am Wörthersee
A város talán leghangulatosabb tere az Alter Platz, itt található az adott négyzetméterre eső legtöbb kávézóterasz is. A tér nyugati végénél találjuk a Goldene Gans nevű házat, rajta a névadó aranyszínű libaszoborral. Ez a város legrégebbi épülete, ami legalább 1489 óta áll a helyén, de a ház előtt nemcsak emiatt állnak meg mostanában sokan, hanem a névadó liba miatt is.
A négy méter magasban található aranyozott szobor ugyanis 2016-ban sokat szerepelt a hírekben, miután egy ismeretlen tettes ellopta. Néhány héttel később egy teljesen valószerűtlen helyen, egy stájerországi szarvasrezervátumban tűnt föl, egy rejtélyes levéllel, amiből arra lehet következtetni, hogy a lopás valószínűleg valamilyen vegánszervezet osztrákosan kivitelezett akciója lehetett. Mondjuk még mindig jobb, mintha múzeumi festményeket locsolnának festékkel.
Megéri bekukkantani az Alter Platz 1. szám alá: az Altes Rathaus árkádjai a Palais Rosenberg belső udvarán. Fotó: Forbes.hu
Innen nem messze találjuk a város egyik legismertebb látványosságát is. A Landhaus épülete 1574 és 1594 között épült a város első, vízzel körülvett várának helyére. Ennek díszterme a Wappensaal, ami nem más, mint egy történelmi arcképcsarnok, egy nagy címerterem, amelyet 665 Karintia tartományhoz kötődő arisztokrata jelképe díszít. A festett díszes szimbólumok között még egy magyart, a Batthyány család címerét is fel lehet fedezni.
Negyvennégy év a torony tetején
Ulli Miesel jó erőben van. Sose futottam vele együtt, ezt egyszerűen csak onnan sejtem, hogy mint toronyőr, napjában többször fölmászik a városi plébániatemplom, a Stadtpfarrturm Klagenfurt am Wörthersee tornyába. Mint mondja, korábban egy könyvesboltot üzemeltetett a pályaudvaron, de nem sikerült megegyezni az ÖBB-vel, az osztrák vasúttársasággal, mert nem akart reggel 6-tól nyitva tartani. Így sok év után bezárta az üzletét, és munkát kellett keresnie. Mint mondja, 58 éves nőként ez nem egyszerű az országban, mert drága munkaerőnek számít.
Fotó: Tine Steinthaler / Tourismus Region Klagenfurt am Wörthersee
Ekkor találta meg a hirdetést, és április óta övé a város legmagasabban lévő állása. Látszik rajta, hogy szereti a nyugalmat, a jó levegőt, noha bevallja, hogy van egy kis tériszonya. Elmeséli azt is, hogy volt egy híres elődje, egy hatgyerekes családanya, aki negyvennégy évig, 1923 és 1966 között élt itt.
A nőnek nem volt munkája, a férje asztalos volt, és mivel szegények voltak, nem kellett lakbért fizetniük, cserébe elláttak különböző feladatokat, segítettek a városnak, rendben tartották a tornyot. A férj meghalt a második világháborúban, így ezután egyedül nevelte a gyerekeket, akik közül végül mind továbbtanult, és egyetemre ment. A nő végül 68 éves korában költözött el a toronyból, és
a helyiek emlékezete szerint soha nem is tért vissza.
Innenstadt Klagenfurt, Kärnten, Österreich
Vele ellentétben mi bármikor visszatérhetünk, feltéve, hogy megmásszuk a 255 lépcsőfokot, és kint kifizetjük a szerény belépőt, de a kilátás miatt megéri belevágni. Miután alaposan körbenéztünk és lemásztunk a toronyból, érdemes megnézni magát a plébániatemplomot is, elsősorban Ernst Fuchs festményei és szobrai miatt. A 20. század egyik legnagyobb osztrák művésze festette azt a nagyméretű festményt, amelyen az Utolsó vacsora látható, és ő díszítette húsz éven keresztül a Fuchskapelle nevű kápolnát is.
Ha már itt járunk, semmiképp se hagyjuk ki a Bierhaus zum Augustint. A sörház már egy jó ideje működik itt, és persze amiatt is, de nem csak a helyben főzött sörök miatt érdemes beülni. Maga a söröző, az udvar, ahogy ülnek és beszélgetnek a helyiek, egyszerűen csak hangulatos. Ha jó éttermet akarunk, a rejtett kis belső udvarban található, hangulatos Ossiacher Hof vagy mellette a Zommstehn szintén jó választás.
Csapolt sör a Bierhaus zum Augustinnál.
Mikor menjünk?
Mivel a környék tele van híres síterepekkel, egy téli látogatást is össze lehet kombinálni a síeléssel. De alapvetően tavasztól őszig érdemes jönni, másképp fogalmazva, amikor a Wörthi-tóban lehet fürdeni. Utóbbi kicsit trükkös, mert a Balatonhoz hasonlóan egy viszonylag sekély tó – ezért aztán nem olyan hideg, mint például a legmélyebb pontján 141 méter mély Millstatti-tó. Sőt, nyáron akár 26–27 fokig melegszik, ami már kicsit sok is a jóból.
Fotó: Arnold Pöschl / Kärnten Werbung
Aki szereti a jó ételeket, az igazán jó gasztronómiát, annak érdemes lehet kora őszre időzíteni az utat. A Tage der Alpen-Adria Küche nevű rendezvény lassan évtizedes múltra tekint vissza, és tényleg a hét minden napján tartogat valami színvonalas programot. Elcsíphetünk például olyan országszerte híres séfeket, mint a burgenlandi Max Steigl (Gut Purbach, portréját a 2019 májusi Forbesban írtuk meg Hódfarok, szalonkafej, tehéntőgy címmel, és ezzel sokat elmondtunk arról, hogy miben erős) vagy a kelet-tiroli Josef Mühlmann (Gannerhof), de a határon túlról, Szlovéniából és Olaszországból is érkeznek séfek, például a két Michelin-csillagos szlovén Ana Roš. Emellett borkóstolókat, felolvasóesteket, gasztronómiai témájú könyvbemutatókat, beszélgetéseket is találunk a programban.
Mivel menjünk?
Klagenfurtot nagyrészt autópályán haladva is megközelíthetjük, ennek ellenére én a vonatra szavaznék. Főleg, miután elkészült a Koralmbahn: az alpesi terepen 100 hidat, 50 kilométer alagutat és 12 állomást kellett megépíteni 11 milliárd euróból, ami az osztrák GDP 2 százaléka. De a beruházás megérte, a Graz és Klagenfurt közötti korábbi távolság majdnem négy óráról 45 percre rövidült. Ez azt is jelenti, hogy ennyivel kerül „közelebb” hozzánk is a város 2025. december közepétől. Kényelmes kocsikban, kávé és napilapok társaságában.
