Sorban dőltek meg a luxushajózásról vallott sztereotípiák a fejemben az Explora fedélzetén. Ez nagyon nem a szokványos strandfíling. Ács világa a vízről.
Ahogy telnek az évek, az egyre tapasztaltabb ember egyre ritkábban kezd mondatot azzal, hogy sose gondoltam volna. Én is gyakran érzem, hogy engem olyan nagyon már nemigen lehet meglepni semmivel. Aztán elmegyek egy hajóútra kedvenc görög szigeteim környékén, és azon kapom magam, hogy egyre többször csóválom a fejemet és mormolom magamban, hogy na, ezt tényleg nem gondoltam volna.
Persze ha egy luxuskategóriába sorolt óceánjáró a célpont, illetve a közlekedési eszköz, nyilvánvaló elvárás a teljes kényelem, a csúcsgasztronómiai élvezet, a felhőtlen kikapcsolódás, ez önmagában nem meglepő. De azért valahol azt is súgja indulás előtt az a bizonyos kisördög, hogy ez is csak egy majdnem ugyanolyan hajó, a kilátás a tengerre ugyanaz, a naplemente meg – Szendrői Csaba dalszövegét lopva – mindenhonnan giccses, de mindig gyönyörű.
A nyaralóhajózás műfaja viszonylag új az életemben.
Hajókázni mindig nagyon szerettem, de el kell ismerjem, a nagy óceánjárókról én is jól bekajáltam az összes széles körben terjedő tévhitet, sztereotípiát.
Dög unalmas, tele van gazdag és bunkó nyuggerekkel, tengeribeteg leszel, a szél legkisebb rezdülésére inkább nem kötnek ki, a kabinok kicsik és kényelmetlenek, és a többi. Kellett két-három lelkes baráti beszámoló, hogy eljussak a döntésig: ezt azért mégis csak illene saját szemmel megvizsgálni.
Kabin helyett a lakosztály az alap
A covid idején kapott a szektor egy újabb adag negatív híráramlást, amit végre már annak a tesztelésére használtam, hogy a kilábaláskor lehet-e nagyon olcsón hajós utat is találni a filléres repjegyek mellé. Lehetett, és miután a család nagy részét elkapta a gépszíj, azóta minden évben egyszer-kétszer nekivágunk a gyerkőcökkel egy tengeri kalandnak.
Szakmai ártalom, de közben érdeklődve beleástam magam a hajótársaságok üzleti ügyeibe is, és nagyon izgalmas versenypiac bontakozott ki a szemem előtt. Mivel a legtöbbször MSC hajókkal utaztunk elégedetten, szomorúan konstatáltam, hogy az ő részvényeikből nem lehet vásárolni, mivel családi vállalkozás, nincsenek a tőzsdén a papírjaik. Aztán kiderült, hogy ők ezt az egyik nagy értéküknek tartják. Nincs nyomás a részvényesek részéről, hogy negyedévente mekkora profitot termeljenek, a család pedig türelmes a hosszabb távon megtérülő beruházásokat illetően.
A Mediterranean Shipping Company (MSC) története végül is magáért beszél, hiszen az Aponte család lazán felépítette a világ egyik legnagyobb áruszállító hajóstársaságát. A nyaralóhajó (cruise) bizniszbe 1988-ban léptek be, és mára a harmadik legnagyobb szereplővé nőtték ki magukat a piacon. Az iparágon belül
külön izgalmas szegmens a luxus- és expedíciós hajózás, ennek luxus részébe lépett be az MSC, amikor létrehozta az Explora brandet. Jelenleg két hajó cirkál ezen a néven, de jövőre jön még kettő, aztán évente egy-egy újabb, amíg a flotta el nem éri a nyolcat,
ennyi az eddig leadott biztos megrendelés.
Az elmúlt évek hajózós tapasztalatai után az Explora I-re lépve értelemszerűen elkap az összehasonlítási kényszer. Mivel több, miben más? Persze van egyfajta elvárás, hogy ha a nyaralóhajós alapszint is egy három-, de inkább négycsillagos szállodát hoz, akkor itt a minimum az ötcsillagos. Ez meg is van, mégis le tud nyűgözni, ahogy a legapróbb részletekig törekszenek a tökéletesre.
A kabin szó ebben a műfajban felejtős, az alap a lakosztály. Ebben persze van némi marketingtúlzás, attól, hogy suite-nak hívják az összes lakóegységet, ezek még nem lesznek többszobás csodák, csak nagy, minden kényelemmel felszerelt, tengerre néző és tágas terasszal rendelkező szobák. (Persze vannak olyan igazi, hatalmas lakosztályok is medencével, jakuzzival.) A napozóágytól az ágyneműig minden felsőkategóriás cucc, ahogy a mindenféle bekészített italok is. Sose gondoltam volna, hogy már a suite-omból nincs kedvem kimenni, olyan jól érzem magam benne. Pedig még el se indultunk a tengerre, körül se néztem a hajó többi részén, és nem rendeltem egy ebédet a teraszra.
Ez a suite nem az enyém volt, ez már egy magasabb kategóriás, drágább lakosztály.
Lájtos liftzene
Aztán amikor megy a hajó, nincs is jobb szórakozás, minthogy a hatalmas teraszágyról bámulom a tengert és a környező szigeteket. Feltűnik, hogy lassan megy a hajó, mint később kiderül, ez is teljesen tudatos tervezés eredménye: a kellemes szellőben jobban elkapja az utazót a tengeri élmény. Ezt se gondoltam volna. A haladási irány függvényében naponta lehet tervezgetni, hogy lehet-e a teraszunkon napozgatni, és minden este egy kisgyerek izgalmával vártam, milyen háttér mellett leshetem koktélt szürcsölgetve a naplementét, hogy a teljes napkorong belesüpped-e a habokba, vagy elnyeli egy felhő, mielőtt annyira alábukna.
Kevesebb, mint ezer utast visz az Explora, általában 3 ezer eurótól indulnak
a jegyek egy hétre.
A leglátványosabb különbség a fedélzeten egyből az, hogy ez nagyon nem a szokványos strandfíling. Az induló szintű nyaralóhajók legbosszantóbb jelenségei közé tartoznak az egymás hegyén-hátán elhelyezett, tahók által gyakran egész napra törcsivel lefoglalt műanyag napágyak. Itt persze szuper kényelmes, széles pihenőágyak vannak, sok közülük dupla, soknak árnyékolója is van. A medencék, jakuzzik számában nem vesznék el, ahogy bejárom, belakom a hajó zegzugait, szép lassan átjön, hogy itt maga a tér a lényeg.
Itt biztos nem lehelnek a nyakadba, nem löknek fel oldalról, nem hallgatsz üvöltő kisgyerekeket, nem tuctuc üvölt a medencék mellett, és idióta közös táncolásokat meg vetélkedőket sem tartanak.
Vagy teljes a csend, vagy max. kis lájtos liftzene szól. Amúgy a liftre se vársz perceket, majd aszalódsz benne húsz másikkal, mert a többség nem képes felfogni, hogy mire jó a felfelé és a lefelé gomb. Tehát a tér: minden szellős. Nem 5-6-8 ezer utas van, hanem kevesebb, mint ezer, de per fő is a hely sokszoros, vagy legalábbis így lehet érezni. Jó játék találgatni, hogy az utazóközönség honnan jöhet, mivel foglalkozhat, de az biztos, hogy szinte mindenki nemcsak jól szituált, de kedves és udvarias is.
A személyzetről pedig olyan érzésem támad, hogy bizonyára a legjobbakat válogatták össze az MSC-hajókról, hogy az Explorán dolgozhassanak. Nem könnyű megtalálni azt a középutat, hogy mindig ott legyél a vendég mellett, de ne told túl, ne legyél tolakodó, itt ez mindenkinek sikerült.
Az éttermekről valószínűleg Jókuti kolléga (Jókuti András, a Világevő blog szerzője – a szerk.) is elismerően nyilatkozna, miután sorban leteszteltem a sztékes, az ázsiai és a mediterrán tematikájú vacsorázót, nem volt könnyű eldönteni, hogy az utolsó két este melyikben duplázzak. Közben a svédasztalos ebédhez biggyesztettem a szusit, de persze a hatalmas tésztaválasztékot is érdemes volt végigpróbálni. Itt aztán főleg könnyű a kezdő hajózók hibájába visszaesni, a túlevést a harmadik naptól a fedélzeti futópálya napi kétszeri használatával próbáltam valamennyire kompenzálni.
Ennyibe kerül a csúcsminőség és a nyugalom
A jachtok hangulatát elhozni kívánó luxuskategóriás nyaralóhajók különlegességét nemcsak a fedélzeti szolgáltatások minősége adja, de az útvonaluk is olyan, ami alapszinten nem érhető el. Mivel jóval kisebbek a nagy óceánjáróknál, ki tudnak kötni olyan helyeken is, ahol a nagyok nem. Az útvonalak nem ismétlődnek hetente, rengeteg tájat, kikötőt érint az év folyamán a két Explora hajó, a nyarat a mediterrán vidékeken töltik, télre átúsznak a karibi szigetvilágba. De arra figyelnek a tervezésnél, hogy hetente érintenek egy nagyvárost, ahova könnyű az eljutás a be- és kiszálláshoz, emellett pedig váltakoznak az ismert népszerű célállomások az eldugott, mások által érintetlenekkel.
Az én útvonalamban (Isztambultól Athénig, ld. a kis térképet feljebb) is nagyon vonzó volt, hogy bekerültek kicsi szigetek, köztük olyanok is, ahol még nem jártam. Aki Isztambulból indul, a Dardanellákon áthaladást bármilyen hajóból élvezheti, de Bozcaada (görögül Ténedosz) szigetére kevés hajó jut el.
Pedig épp egy fél nap alatt bejárható, és igen szép. Kedvenc tételem megalkotója, Pitagorasz mester szobra mellett is azon morfondíroztam Számoszon, hogy milyen rég terveztem utat ide is, erre a szigetre ugyanakkor többet is érdemes szánni. Úgy szálltam vissza a hajóra, hogy marad a bakancslistán, visszatérek még legalább három–négy napra valamikor. Egy másik „ezt se gondoltam volna” érzés jött viszont Pároszon, ahol már jártam korábban: egyszerűen annyira jól éreztem magam a hajón, hogy nem volt kedvem kimenni a partra kirándulni.
Bozcaada: kitekintés a várból
Ezeket a parti kirándulásokat természetesen külső partnerek szervezik. Ez fejtörés a hajós cégnek: a fedélzeten minden szolgáltatást ő szervez, a hibákért is ő felel, de a külsősöknél legfeljebb szigorú kontrollt próbál gyakorolni.
Nehéz ügy, ha épp egy magasra pozicionált szolgáltató partnere bénázik, és rontja el az élményt, amiért nem keveset fizet az utazó. Ezért nagy gondot fordítanak rá, hogy a legrégebben működő, legjobbra értékelt helyi vállalkozásokkal dolgozzanak.
Ha az alapjegyárakat nézzük, egy Explorás út amúgy nagyjából két és félszer, háromszor annyiba kerül, mint ha a nagy hajós belépőszintről egy teraszos kabint választunk. Ugyanakkor az ajánlat megítélésénél fontos figyelembe venni, hogy egy rakat szolgáltatás a magasabb szinteken már benne van az árban. Az extra prémium piákat leszámítva teljes italcsomag, a szobában is naponta kétszer fullra töltött minibár, egy kivétellel az összes prémium étterem, vagy akár éjjel-nappal korlátlan ételrendelés a teraszra, ezt semmiképp sem érdemes kihagyni. A wellnessrészleg használata is elég drága a hajókon, ez az Explorán benne van az árban.
Nagyjából úgy lehet számolni, hogy ha az alapszintű nagy hajókon beruházunk az italcsomagba, járunk a wellnessbe, és néhányszor fizetős prémium étteremben vacsizunk, akkor másfél–kétszeresre csökkenhet az árkülönbség.
A kis kikötők mellett a hajó nyílt vízen horgonyoz, a mentőhajók szállítják ki az utasokat a partra.
Ennyibe kerül tehát a csúcsminőség és a nyugalom, a valóban zavartalan pihenés. Tökre értem, hogy miért választják egyre többen a hajózáson belül is a magasabb kategóriát.
