„Olyan, mintha gyerekek lennénk, és folyamatosan játszanánk. Csak ez egy olyan játék, amit soha nem szeretnék kinőni” – fogalmaz Esteban de la Torre, milyen érzés együtt alkotni Kárpáti Judit Eszterrel. Valójában nem gyerekjátékról, hanem egy nemzetközileg elismert művészpárosról beszélünk. Az EJTech olyan márkákkal dolgozott már együtt, mint a Dior vagy a Szárnyas fejvadász-franchise.
10 432 kilométer, vagyis csaknem tíz és félezer kilométer. Ez a távolság választja el Mexikóvárost és Miskolcot. Hogy ez miért fontos? Előbbiben Esteban de la Torre, utóbbiban Kárpáti Judit Eszter született. Bármennyire is valószínűtlen, az élet úgy hozta, hogy találkozzanak Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Mome). Ami akkor két teljesen más világnak tűnt, az EJTech művészstúdión keresztül összeállt.
Esteban nagyszülei magyarok voltak, a 20. század elején disszidáltak. Megjárták Kubát, New Yorkot, Philadelphiát, végül Mexikóvárosban telepedtek le. Esteban édesanyjának azonban fontos volt, hogy a gyerekei ismerjék a gyökereiket, ezért gyakran hozta őket Magyarországra. Sokáig oda-vissza járt a két ország között, ma már inkább Budapesten tartózkodik.
Judit középiskola után került Budapestre. Abban biztos volt, hogy alkotni szeretne, a művészet gyerekkora óta jelen van az életében. Számításait végül a textilekben találta meg, kiemelt hangsúlyt fektet a különböző anyagok használatára, valamint a területek közötti kölcsönhatásokra.
A felállás kettejük közt jelenleg a következő: Esteban hanggal és digitális technológiákkal, míg Judit textilekkel és más hibrid anyagokkal foglalkozik. Ez majdnem olyan nagy távolságnak tűnik, mint ami Mexikóváros és Miskolc között van.
Az EJTech olyan installációkat hoz létre, amik ezeket a dimenziókat ötvözik. Egyszerre több érzékszervre hatnak, a látás mellett fontos a hallás és a tapintás is. „Ha röviden kell leírni a munkánkat, akkor egy művészpáros vagyunk, ami olyan eszközöket hoz létre, amelyek áthidalják a szubjektum és tárgy közötti szakadékot” – definiálja Esteban. Kérésére angolul beszélgetünk, pedig jól kifejezi magát magyarul is – az interjú alatt néhány angol mondatába is csempész magyar szavakat.
„Dolgozunk textilekkel, hibrid anyagokkal, fénnyel, hanggal – sőt, azt mondanám, hogy olyan megfoghatatlan dolgokkal is, mint az idő. Azt szeretnénk, hogy a látogatók érezzék, amit csinálunk” – mondja Judit.
Az EJTech munkái mára a világ legkülönbözőbb pontjaira eljutottak: Franciaországba, Kínába, Brazíliába, Japánba – a listát hosszan lehetne folytatni. Esteban és Judit fókusza most itthon van: július elején az Acb Galéria Bak Imre képzőművészről elnevezett projektterében nyílt kiállításuk.
Esteban és Judit több, mint 10 ezer kilométerre születtek egymástól. Budapesten találkoztak, és lassan egy évtizede építik álmukat az EJTech-en keresztük. Fotó: Sebestyén László // Forbes
Érezni kell, nem érteni
Judit háttere a textilművészet, képzését a Momén végezte. 2018-ban művészeti doktori fokozatát is itt szerezte meg. Az EJTech első projektje is kapcsolódik az egyetemhez, ugyanis Judit mestermunkája inspirálta azt. Esteban ekkor még animációt tanult, itt kezdett el először részletesen foglalkozni generatív és interaktív művészettel, valamint az elektronikával.
„Már magamtól is elkezdtem ebbe az irányba menni, de Judit vezetett be az anyagok világába. A lehetőségektől eldobtam az agyam.”
Judit szerint a textilművészetet az emberi létezés kiterjesztésének lehet tekinteni. „Az ember és művészet kapcsolata kifejezhető a térben textilek segítségével. Számomra a textilek olyanok, mint egy szétválaszthatatlan kapcsolat: ahogy a szálak összeállnak, úgy hoznak létre egészet, mint ahogyan a szavakból szöveg lesz.”
Esteban szerint közös munkájuk mögött több van, mint egyszerű véletlen, a textilek és a számítógépek közötti kapcsolatnak ugyanis több évszázados múltja van. Igen, évszázados. Lényegében az első számítógép is szövőgép volt. Joseph Marie Jacquard az 1800-as évek elején automatizálta a szövőszéket, amelynél kartonból készült vékony, kilyuggatott lapok vezérelték a minták szövését. „Gyakorlatilag a programozás logikáját használta már ekkor: nullák és egyesek” – mondja.
Kígyós Fruzsina, az Acb Galéria kurátora szerint az EJTech munkája egyedülálló Magyarországon. „Egyedi a megközelítésük: jól ötvözik az anyagokat, a technológiát és a különböző dimenziókat. Sokan foglalkoznak textilművészettel, de az EJTech-nek olyan mondanivalója van, ami kiemeli őket.”
Estebanék szerint nincsenek sokan, akik hozzájuk hasonlóan dolgoznak. Egyedül technológiai szempontból érdemes párhuzamot vonni, mondja Judit, hiszen a művészeti megközelítés olyan dolog, ami minden alkotónál eltér. Esteban úgy látja, a fúzióval olyan területre éreztek rá, ahol nemzetközileg is van tér, ezért jutnak számos lehetőséghez.
„Nem hiszem, hogy mi lennénk az egyetlenek, akik kifejezetten ezt csinálják. De mi csináljuk a legjobban.”
Kábelek, rajzok, műszerek és kagylók – leginkább ezek találhatóak meg az EJTech budapesti stúdiójában. Fotó: Sebestyén László // Forbes
Sneaker, Hollywood, focimez
Az EJTech eddigi egyik legnagyobb felkérése az Air Jordan sneakerek 35. évfordulójához kötődik. A Nike a különleges alkalomra limitált kiadású sportcipőket dobott piacra (mindössze pár ezer darabot), amelyeket a Diorral közösen álmodtak meg. Estebanékra a kollekciók bemutatóinál volt szükség.
Feladatuk nyolc pár sneaker elkészítése volt, amelyeket a világ különböző pontjain tartott pop-up eseményeken, egyszerre mutattak be. Az Air Dior cipőket kézzel készítették Olaszországban – az EJTech felé az volt a kérés, hogy a cipő apró részleteit kihangsúlyozva hozzák létre a különleges prototípusokat.
A Nike x Dior sneakerről
Az Air Jordan 1 High OG cipőt Magyarországon is megtalálhatjuk. Exkluzivitását mutatja, hogy a legolcsóbb online ajánlatok is több millió forintról indulnak. A hazai sneaker-világ egyik legismertebb arca, Pachert Balázs is árulja a cipőt boltjában: ott 4,5 millió forintért kapható.
„Rengeteget kísérleteztünk, a sokadik verzióval voltunk csak elégedettek. Végül abban egyeztünk meg, hogy a cipő olyan legyen, mint egy hangszer. Elegáns, lágy és érzékeny” – írja le a folyamatot Esteban.
A cipőbe végül saját fejlesztésű, haute couture (francia eredetű szó, jelentése: magas színvonalú ruhakészítés – a szerk.) szenzorokat helyeztek, amelyek segítségével a cipő bizonyos pontokon – például sarkán és nyelvfülén – érzékennyé vált az érintésre.
A különleges cipők mellett egy fényszobrot is készítettek, amely látható a kollab hivatalos videójában is. Judit szerint nagyon jó volt együttműködni a Diorral, végig egyenlő félként tekintettek rájuk.
„Nagyon kevés olyan élmény van, ami versenyezni tud azzal, amikor Párizsba utaztunk és a Dior központjában tárgyaltunk. Varázslatos volt. A lépcsőfordulójuk maga a divattörténelem. Nem hittem el, hogy tényleg ott állok.”
Judit szerint fontos, hogy a Dior mer nyitni az új irányok felé is. „Ott vagy egy olyan helyen, amelynek rengeteg kulturális hagyatéka van, és azt mondják, hogy egy kicsit te is részese lehetsz a történetnek. Ez hihetetlen érzés.”
Az EJTech másik legismertebb munkája Hollywoodhoz kötődik: a Szárnyas Fejvadász 2049 filmen dolgoztak jelmeztervezőként. A film homályos és ködös hangulatához kreáltak olyan kellékeket, amelyeknél fontos volt, hogy ne csak a disztópikus légkörhöz, hanem a forgatási körülményekhez is passzoljanak.
Juditék egy ideig sötétben tapogatóztak, hiszen nem árulták el nekik, hogy pontosan milyen projekten dolgoznak. A megbeszéléseken legtöbbször csak annyit mondtak nekik, hogy a Szárnyas Fejvadász univerzumának hangulatához hasonló eszközök elkészítésére lenne szükség.
Az 1982-ben bemutatott Szárnyas Fejvadász (Blade Runner) kultikus filmje lett a korszaknak, 2017-ben készült el a folytatása, ez volt a Szárnyas Fejvadász 2049. „Amikor már sokadjára említették, hogy Blade Runner így, Blade Runner úgy, már nem tudtam szó nélkül hagyni” – mondja Esteban nevetve.
„Mondtam nekik, hogy szeretem a Szárnyas Fejvadászt, de lehet, hogy inkább saját koncepcióra lenne szükség. Erre azt válaszolták, hogy nincs szó másolásról. Ez a Szárnyas Fejvadász folytatása.”
Judit szerint a feladat különösen nehéz volt, hiszen amellett, hogy a kellékeket technológiailag is működőképessé kellett tenni, úgy kellett kinézniük, hogy passzoljanak a film hangulatához. A munkához sokat tanulmányozták a mélytengeri élőlények fénykibocsátását is.
A Szárnyas Fejvadász 2049 filmhez készített kellékek egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy minden passzoljon a film hangulatához, miközben a tárgyak technológiailag is működnek. Fotó: Sebestyén László // Forbes
Esteban több mint egy hónapot töltött a forgatáson, élményekből itt sem volt hiány. A prototípusokat személyesen Denis Villeneuve kanadai rendezőnek és Roger Deakins kétszeres Oscar-díjas operatőrnek mutathatta be. Azt meséli, az első perctől látszott a produkció profizmusa. A kérdés nem az volt, hogy meg tud-e csinálni valamit, hanem az, hogy hogyan fogja.
Roger Deakins hivatástudata teljesen lenyűgözte. „Ő már jóval idősebb nálunk. Mégis, ha nem tetszett neki valami egy jelenetben, ő ment oda, húzta át a fényeket. Nem volt benne az, amit az ember hinne, semmi hollywoodi nagyképűség.”
A filmben az EJTech munkái a mellékszereplőkön láthatóak: a rendőrök, az utcai járókelők és a Bibi bárjában megjelenő szereplők jelmezeit készítették. Az elektronikai eszközök használatát bonyolította, hogy rengeteg jelenetben esik az eső, ezért mindennek vízállónak kellett lennie. Hónapokon át dolgoztak a kis részleteken, a végeredmény hatalmas élményt adott nekik.
Az EJTech egyik kevésbé ismert, de kedvenc munkáját egy brazil focicsapatnak csinálták 2019-ben. Az EC Bahia és egy ügynökség azzal kereste meg Juditékat, hogy tudnának-e olyan szurkolói mezt készíteni, ami az utcán egy hétköznapi póló látszatát kelti, a stadionban azonban Bahia-logós mezzé változik.
Brazíliában hosszú ideje komoly problémát jelent a futballhuliganizmus, világszerte itt az egyik legmagasabb a labdarúgás miatt elkövetett bűncselekménye aránya. A városi derbiken nem egyszer fordult elő, hogy a szurkolói balhékban emberek életüket vesztették.
A Bahia erre próbálta felhívni a figyelmet az EJTech által kreált mez segítségével. Megoldották, hogy a mezben olyan helymeghatározó szenzorok legyenek, amelyek érzékelik, ha a póló viselője belép a stadionba: ekkor jelenik meg rajta a csapat logója. Amint a szurkoló elhagyja a stadiont, a mez semlegessé válik.
A mez figyelemfelhívó kampányt indított Brazíliában, ma a São Pauló-i futballmúzeumban van kiállítva.
Ösztöndíjtól megélhetésig
A világhírű márkákhoz és kiállításokhoz rögös út vezetett. Esteban és Judit már lediplomázott, mire megkapták első ösztöndíjukat a Kitchen Budapesttől (ez a Kibu, a Telekom egykori innovációs laborja). Itt kaptak lehetőséget bemutatni első közös munkájukat, az Ocho Tonos ineraktív installációt.
Kezdetben saját finanszírozásból indult az EJTech, mondja Esteban, majd pontosít, mert eleinte nem tudtak annyit ráfordítani, mint amennyit valóban szerettek volna. A különböző ösztöndíjak segítettek abban, hogy olyan eszközöket vásároljanak, amelyekre szükségük volt az alkotáshoz.
„Ha ügyesen forgatod a pénzed, akkor ez elkezdi hajtani magát, és egyre nagyobb pénzügyi szabadságod lesz az alkotáshoz” – mondja Esteban.
A stúdiónak leginkább a megbízásokból van bevétele, de kisebb tiszteletdíjat fizetnek a galériák is. „Gyakori az is, hogy egy galéria vagy múzeum úgy dönt, megvásárolja az egyik műalkotásunkat” – mondja Judit. Ma már nem kell más munkákat elvállalniuk, hogy fenntartsák a stúdiót, az alkotás teljes munkaidős elfoglaltsággá vált.
Esteban szerint a kiállítások azért is előnyösek az EJTech számára, mert előfordul, hogy munkáik ott nyerik el egy megbízó tetszését – noha ezt a szót kerülik. A gondolkodásukra jellemző, hogy a megbízó szó helyett következetesen a partner kifejezést használják.
Idén márciusban nyitott újra a kétszeres Michelin-csillagos Onyx Budapesten. Az éttermet az EJTech az Onyx és az Urba építészeti stúdióval közösen alkották újra. Az Onyx is a Ludwig Múzeumban tartott kiállításuk után találta meg őket, így alakult ki az együttműködés.
A kollaborációk között persze van különbség. A magyarországi felkérésekért általában néhány millió forintot kapnak – elmondásuk szerint ez nagyjából fedezi egy-egy projektjük költségét. Külföldön azonban egészen más a helyzet: a projekt méretétől függően a partnerek akár több tízezer eurót is fizethetnek egy munkájukért.
„Azt fontos látni, hogy mi ezt elsősorban nem a pénzért csináljuk. Kérdezted, hogy melyik a szerelemprojektünk, de őszintén, az összes az. Olyat nem vállalunk, és soha nem is vállaltunk, amit nem szeretnénk csinálni”
– mondja Judit.
Fogarasy Tamás, a Mome interakció-tervezés szakának vezetője szerint az EJTech munkáját nem a piacon kell értelmezni, a hangsúly inkább a kísérletezésen és az innováción van. „Ők határok nélkül játszanak. Nem termékeket gyártanak, hanem inspirálnak – akár egész piacokat is. A saját egyetemi óráimon látom, hogy mennyire fontosak az ilyen referenciák a diákoknak.
A művészetnek nem feladata piacképességi funkciót adni. Az egy extra, ha tud ilyen hatásokat kelteni”
Esteban és Judit alkotásai szinte az összes kontinenst bejárták már, legújabb kiállításuk a budapesti Acb Galériában nyílt meg. Fotó: Sebestyén László // Forbes
Így nem lehetnek unalmasak a mindennapok
Esteban és Judit lassan egy évtizede viszik már az EJTech-et. Ennek ellenére sok szempontból frissnek érzik a projektet. Napról napra, koncepcióról koncepcióra haladnak, próbálnak a jelenben élni.
„A munkáink miatt egy év 60-70 százalékát külföldön töltjük. Sokat utazunk, de élvezzük ezt. Budapest a bázisunk, szeretünk mindig visszatérni ide” – mondja Judit. Úgy terveznek, hogy az EJTech budapesti stúdiója egy ideig a főhadiszállásuk marad. Esteban szerint a következő három évben egészen biztos, hogy innen fognak működni, ugyanakkor megjegyzi:
„dinamikusnak kell maradni.”
Az idei nyár a július 4. és augusztus 15. között látogatható Split Weft elnevezést kapó kiállításukról szól, aminek az Acb Galéria ad otthont.
„Rengeteg párhuzamot látunk a galériánk profilja és az EJTech munkássága között” – mondja Kígyós Fruzsina, az Acb Galéria kurátora. „Az elmúlt 20 évben mindig arra törekedtünk, hogy kortárs, főleg neoavantgárd művészeknek adjunk teret. Úgy éreztük, Esteban és Judit munkássága saját kiállítást érdemel.”
„Hálás vagyok, hogy megtaláltam a számításaimat, és tényleg minden nap azzal foglalkozhatok, ami éltet” – fogalmaz Esteban, aki szerint hosszú út áll még az EJTech előtt. Judit úgy látja, tíz év nem számít sok időnek a művészstúdiók világában, ő legalábbis nem érzi annak. Megerőltetőnek sem tartja azt, amit csinálnak, bármennyire is sokat kell dolgozni. A távoli jövőbe viszont nem szeretne előretekinteni.
„Ha tudnám, mikor lesz vége, nem csinálnám. Azt hiszem, ha valami kiszámítható, akkor az nem élet.”
