Véget ért a tizenhatodik és egyben utolsó Bánkitó fesztivál. Az összművészeti nonprofit projekt be akarta bizonyítani, hogy lehet fenntarthatóan, etikusan, zölden és reklámmentesen fesztiválozni, kulturálódni, civilként szerveződni és politizálni. Schönberger Ádám, a fesztivál igazgatója szerint már nem lehet. Interjú.
Forbes.hu: A Bánkitóról, a fesztivál és az Auróra közösségi központ mögött álló Marom Klub Egyesület honlapján, aminek szintén a vezetője vagy, így fogalmazol: „a Bánkitó önazonos módon tud ellenállni a folyamatosan kommercializálódó, elneresedő magyar fesztivál közegnek, miközben ez a magyar civil szféra legnagyobb közösségi eseménye.” Mit jelent neked, nektek az ellenállás?
Schönberger Ádám: Az első évben, 2009-ben úgy nézett ki a plakát, hogy egy ember gettó blaszterrel állt és pirossal ki volt húzva a szeme. Ez egy klasszik ellenkulturális, szubkulturális fesztivál volt, punkokkal, nagyon sokféle emberrel.
Ez a része hígult, másképp nem lenne ennyi ember ezen a fesztiválon. De az, hogy kiállunk az elveink, a civil közösségek bemutatása, és azon szemlélet mellett, hogy a kultúrának része a politika, az megmaradt. Ezen belül maga a fesztivál hol bevállalósabb, hol kevésbé bevállalós volt.
A Bánkitó fesztivál 2009-es plakátja. Forrás: Bánkitó
Az ellenkulturális szemlélet a szervezésben is megjelent?
Igen, ez egy nonprofit fesztivál. Nyolc és tizenhat éve is az volt, ez megmaradt, és emiatt is kell megszűnnie. Megváltozott a gazdasági közeg. Régebben még azt gondoltam, hogy ameddig van ennek a fesztiválnak közönsége, addig igazából ez így menni fog.
És nem.
És nem. Nekem nem volt meg az a közgazdasági ismeretem, hogy lehet más a makrogazdasági környezet.
A nonprofit annyit jelent, hogy sokszor nem olyan döntéseket hoztunk, ami gazdaságilag racionális, hanem ami szerintünk jó.
Reklámmentesség, szponzorok limitációja, ezekre gondolsz?
Nem csak ezekre. Hány embert engedünk be, milyen zenekarok lépnek fel… Mondjuk a zenében hoztunk néha kompromisszumokat, de ez a legkevesebb.
„Az egy kurva nagy baj, hogy megszűnik ez a fesztivál.” Fotó: Sebestyén László / Forbes
A döntés nem is árnyalódott bennetek? Valahogy úgy: egyre nehezebb az élet, egyre opresszívebb a politika, ha van, aki ennek ellenére támogatja az ügyeteket, akkor miattuk is, de kell, hogy legyen Bánkitó…
De. Ezt láttuk és emiatt hoztunk is kompromisszumokat, ezért ma már nem ugyanaz a fesztivál, mint a legelején vagy tíz éve. Például a szponzor. Eleinte volt olyan év is, hogy egyáltalán nem is volt szponzorunk. De ezt akkor azért tudtuk megcsinálni, mert volt helyette olyan pályázati pénz, amit civilként meg tudtunk nyerni. Az ma már egyáltalán nincs.
Valószínűleg jobbat feltételeztem mindig a politikáról, mint amilyen valójában.
Azt gondoltam, hogy hát ez azért még biztos belefért, de már nem fért bele. Ilyen volt a tavalyi politikus diszkó, ami durván kiütötte a biztosítékot, annak ellenére, hogy minden politikust meghívtunk. Végül csak Karácsony Gergő (Karácsony Gergely főpolgármester és Tompos Márton momentumos politikus – a szerk.) jött el, nyilván ő érezte ezt a közegének, jól lecsapott rá. Ezt a támogatásokban nagyon megéreztük.
És megfordult a fejetekben, hogy lemondjátok?
Már az elején is benne volt a pakliban, hogy emiatt be fognak szólni a jobboldalról. De nem fogjuk emiatt lemondani. Milyen kurva ciki lenne, ha azt mondanánk, hogy „jó, srácok, akkor nem lesz ez a program, mert nem jelentkezett elég politikus, meg hát most mégis, hogy fog kinézni, azt fogják rólunk mondani, hogy mi vagyunk a Karácsony Gergely fesztiválja?!” Közben meg miért mondjuk le bazdmeg? Hát mi vagyunk azok, akik bevállalják. Ez az egész stáb felfogása.
Stáb? Ez nem vezetői döntés?
Nem csak, ez egy elég horizontális a szervezet.
De ha közösek a döntések, akkor a csapat szintjén az nem merült fel, hogy ez az egyetlen vállaltan politizáló, balos fesztivál, ezért már az is egy érték, hogy életben marad?
Ez alapvetően az én döntésem, ahogyan az is, hogy egy horizontálisabb szervezeti politika van. Tehát, hogyha én valakire jobban hallgatok, mint magamra, az is az én döntésem, tök mindegy ebből a szempontból – nem tudom magamat kihúzni, de alapvetően kollektív gondolkodás van.
A döntéshozatali mechanizmusom arra épül, hogy próbálom megérteni azt a dinamikát, ami a stábunkban van.
Próbálok olyan emberekkel együtt dolgozni, akik hasonló helyen vannak a morális skálán, mint én. Ettől még van néha feszültség egy-egy stábtaggal, de összességében úgy gondolkodnak sok mindenről, ahogy én, helyén van a szívük, satöbbi, satöbbi.
Tehát konszenzuális volt, hogy ennek most vége.
Az a durva benne, hogy én ennek bizonyos értelemben – és ez nagyon viccesen fog hangozni, de – egy kicsit az elszenvedője vagyok. Mert én nézem a számokat, nekem kell mennem a szponzorokkal tárgyalni, nekem kell a támogatásokat összeszedegetni, nekem kell a befektetővel beszélni, hogyha félek, hogy már nem lesz pénzünk erre meg arra. A dolgokat nekem kell elintézni, a kompromisszumokat nekem kell meghozni.
Mindeközben ez a fesztivál azért olyan, amilyen, mert a kezdetektől olyan emberek voltak benne, akik szívüket-lelküket beleadták, amiért cserébe beleszóltak és alakították.
„Lehet egy kisebbet csinálni, ami fenntartható, lehet egy másik modell szerint műkdni, csak azt nem én fogom eldönteni, nem én leszek ennek a vezetője.” Fotó: Sebestyén László / Forbes
Nyolc évvel ezelőtt egy teljesállású, fizetett kollégátok volt.
Most már kettő.
A többiek önkéntesen, projekt alapon, jelentősen a piaci bér alatt dolgoztak a fesztiválon. Ez továbbra is így van?
Igen.
Ebből is fakad, hogy beleszólhat a stáb a dolgok alakulásába?
Igen. A civil szervezeti a működés, meg a nonprofit az nem azt jelenti, hogy nincs profit, mármint szó szerint ezt jelenti, de a lényege az, hogy ez egy közösség. Emberek, akik csinálják ezt a fesztivált és nem egy cég, ami a profitra optimalizál.
Annyi szívességet kérünk, hogy az már nem szívesség, hanem rendszer.
Ez a csapat azért dolgozik papíron félmunkaidőben, negyedmunkaidőben csomószor egész munkaidőket, mert azt érzik, hogy van beleszólásuk. Ez a mentalitás egészen az önkéntesek szintjéig jellemző, így nekik is van döntési kompetenciájuk, van autonómiája a legkisebb fokozaton működő embernek is.
Ez az a dolog, ami azzá tette a Bánkitót, ami. Ez valószínűleg kurva sok embernek fura, mert emiatt nem olyan, mint a többi, akár alternatívabb cucc.
Jógaóra délután. Fotó: Bánkitó / Facebook
Ebben nincs kockázat?
Van egyfajta keresetlenség, amikor valaki a nagy autonómiájában rossz döntést hoz. Akkor az a WC például úgy fog állni a sátrak felé, hogy büdös lesz, és amiatt valaki gyűlölni fogja a fesztivált. Ahol az egész kontrollálva van, az a biztonság. Itt mindenkire vigyázva van.
Értem a stáb döntését, de te személyesen nem érzed, hogy azzal, hogy vége, többet veszít a közösség, mint amennyit nyer a hősi halállal?
Mind a két verzió tök valid. Az egy kurva nagy baj, hogy megszűnik ez a fesztivál. Nagyon para. Én nem szerettem volna, továbbra sem örülök ennek az egésznek, de egyszerűen abban a modellben, amiben eddig működött, abban nem tud tovább működni.
Szerintem egyébként azt is lehetne mondani, hogy ezeket az értékeket továbbra is képviselni kellene egy gazdaságilag sokkal racionálisabb vezetéssel, nem az enyémmel. Egy sokkal másabb szervezetben, ahol az a mondás, hogy legyenek ilyen beszélgetések, egy hely, ahova, ha kurva szarul alakulnak a dolgok a politikában, közbeszédben, bármiben, akkor el lehet jönni, és itt megtalálom a közegemet. De az egy másik modell lesz.
Amikor azt mondom, hogy ez az utolsó fesztivál, akkor én erről beszélek. Lehet egy kisebbet csinálni, ami fenntartható, lehet egy másik modell szerint működni, csak azt nem én fogom eldönteni, nem én leszek a vezetője.
Ami most van, a civil szervezet által fenntartott nonprofit vonal viszont nem tud másképp működni. Ha én hoznék egy olyan döntést, ami gazdaságilag racionális, de teljesen ellentmond a stábnak, a közegnek, a lelkületnek, akkor ez a fesztivál nem menne le.
„Milyen szimbolikus, hogy 2009-ben kezdtük az első fesztivált, gyakorlatilag az egészet a Orbán-rendszerben toltuk végig.” Fotó: Sebestyén László / Forbes
A covid óta volt olyan évetek, ami jól sikerült?
Pénzügyileg ez akkor és ott elvérzett. Mondhatnám, hogy programilag micsoda kurva jó dolgok voltak, csak éppen nem volt fenntartható.
Korábban is felmerült már, hogy vége legyen?
Covid után mi csak egy feles fesztivált csináltunk, nem teljeset. Nem voltunk elég bátrak, féltettük az embereket. Néztük is, hogy a többi fesztivál milyen meggondolatlan, hogy már nyitnak. Ez is a civil szervezeti hangulatból adódik, volt ebben egy tudatos állampolgárság, hogy mi ne mutassunk rossz példát.
Ez ma már hülyén hangzik, mert akik nyitottak, azok megtartották, sőt, még növelni is tudták a közönségüket.
Mi meg egy feleakkora fesztivált hirdettünk meg, a következő évre pedig azt vártuk, már egy fullos fesztivált fogunk csinálni. De nem ez történt, hanem olyan 20 százalékkal nőtt a közönség. Mi csináltunk egy fullos fesztivált külföldi fellépőkkel, minden szarral. Ott fordult át a fesztivál veszteségbe.
A következő évben azt mondtuk, hogy ha 20 százalékot nőtt tavaly és ilyen lesz a tendencia, akkor rendben leszünk. És valóban, a következő évben is nőttünk pont 20 százalékot. Abban voltunk, hogy ha a fesztivál minden évben ennyit nő, akkor pont kijön a matek, meg fogunk gazdagodni. Aztán jött a gazdasági válság, tavaly beütött, nem tudtunk nőni.
Egyébként egyik fesztivál sem nőtt, sőt csökkentek, csak amíg volt, aki a covid előtti közönség 120 százalékáról csökkent 100-ra, addig mi a 70 százalékról nem nőttünk, hanem 70-en maradtunk. Úgy terveztük, hogy ez a 20 százalék meglesz, mert anélkül nem működött volna a modell. A költségeink meg elszálltak, van olyan szolgáltatás, ami a négyszeresére drágult a válság óta.
A Tószínpad küzdőterén ülő fesztiválozók koncert előtt. Fotó: Bánkitó / Facebook
Akkor idén miért szerveztétek meg egyáltalán?
Hogy megpróbáljunk javítani a pénzügyi helyzeten. Próbáltunk pénzt szerezni, tőkét bevonni.
Azért is egy hónappal ezelőtt jelentettük be, hogy vége lesz, és nem az év elején, mert abban voltunk, hogy valaki még ebbe be tud, be fog szállni és megmenti, elviszi. Tökre hittünk ebben.
Egy befektető? Pont erre mondtad korábban, hogy nem működne a stáb miatt.
Nyilván, ha ezt valaki megmenti, akkor benne van a pakliban az is, hogy változtatni fog. Ha valaki ebbe pénzt tesz, és ez nem egy civil szereplő, akkor már nem ez lesz ugyanaz a Bánkitó. Van olyan típusú kompromisszum, amivel működhetne, de nem azért nem egyeztünk meg, mert mi nem akartuk.
Tehát lett volna szponzor, csak végül nem lett?
Idén azt láttuk, hogy akkor tud működni ez a fesztivál, ha meghozunk egy csomó gazdaságilag racionális kompromisszumot. Két verzió volt. Az egyik az az, hogy váltunk egy kisebb méretre. A másik, hogy csinálunk egy nagyobbat, amihez behúzunk valakit, aki tőkét tesz mögé, bevállalva azt, hogy tárgyalásos folyamaton keresztül alakul ki, mi az, ami maradhat, és mi az, ami nem.
El is indult ez a tárgyalás?
El, el, abszolút. És ez ment, ment, ment, csak egyszerűen annyira elhúzódott, és kilátástalanná vált, hogy már nem tudtuk azt mondani, hogy itt jövőre is lesz fesztivál. Nem lezárni, meg fura lett volna. Ekkor döntöttünk úgy, hogy bemondjuk: vége.
A legutóbbi Forbes-interjúd idején, 2017-ben volt terítéken épp a CEU-ügy, akkor azt mondtad, mennyire felpörgött a politika. Az elmúlt egy évet ebből a szempontból össze sem lehet hasonlítani a 2017-essel. Ti nem éreztek ebből semmit?
Milyen szimbolikus, hogy 2009-ben kezdtük az első fesztivált, gyakorlatilag az egészet az Orbán-rendszerben toltuk végig. Ez olyan, mint amikor a felfedező az Északi-sarkon a cél előtt hal éhen.
„RIP BÁNKITÓ” felirat egy éjszakai DJ szett hátterében. Fotó: Bánkitó / Facebook
Akkor nincsenek nagy remények.
Erre nem lehet mit mondani. Nyilván, ha biztos lennék benne, hogy jövőre ilyenkor már Nagy Ervin fogja osztogatni a pénzt a független kulturális rendezvényeknek, és mindenki négyszer ekkora támogatást fog kapni, mert ez lesz a prioritás, az más lenne.
De ezt nem így képzelem el, még akkor sem, ha kormányváltás lesz. Lesznek változások a kulturális életben, főleg, ha marad ez a setup, mondjuk Bódis Krisztával. Ő inkább szociális szempontból, de durván kihat.
Ennek ellenére szerintem ember nincs, aki ne azt gondolná, hogy még rosszabb helyzetben lesz a gazdaság jövőre, nem?
Az elmúlt évtizedben inkább az Aurórát kellett félteni a megszűnéstől. Azzal most mi a helyzet?
Jól megy, a politikai környezet sem szar, meg semmi. Az egy teljesen oké projekt.
Rajtad kívül is nagy az átfedés a két projekt között?
Sokat kísérleteztünk azzal, hogy az Aurorát össze lehet-e vonni stábilag, meg pénzügyileg a Bánki-tóval, de mivel utóbbi mínuszos volt, ez nem működött. Az Auróra pedig nem termel százmilliókat évente, hogy elvigye a hátán a fesztivált. Szóval maradtunk különálló, de közben mégis együttműködő szervezetek, az egyesületünk (Marom), az Auróra és a Bánkitó. Ezek kisegítgették egymást, de ez az egész nem tudott egy gazdasági társasággá alakulni, hiszen ezek mind civil, közösségi projektek.
