Mekkora blama lenne, ha elejteném – gondoltam, miközben kézbe vettem az Oscar-díj meglehetősen súlyos aranyszobrát. A Laokoon Filmgroup budapesti irodájában üvegbura alatt tartott elismerést Nemes Jeles László tíz évvel ezelőtt bemutatott Saul fia című filmje kapta 2016-ban. Producerei Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit, a cég tulajdonosai voltak. Az Oscar dermesztő hatásáról, a hazai „terápiás filmezkedés” fontosságáról és arról beszélgettünk, hogy Antonio Banderas megtalálta-e a konyhájukban a kávéfőzőt.
Forbes.hu.: A Laokoon Filmgroup több mint húsz éve van jelen a magyar filmgyártásban. Világviszonylatban is kevés produkciós cég büszkélkedhet Oscar-díjas filmmel. A Saul fiát éppen tíz éve, 2015. június 11-én mutatták be. Visszatekintve az eltelt tíz évre, hogyan változtatta meg a céget, illetve a ti életeteket a 2016-ban kapott díj?
Sipos Gábor (S. G.): Meglepettek és büszkék voltunk a díj átvételekor, azonban hamar légüres térbe kerültünk. Az Oscar-díj jó időre mellőzöttséget hozott nekünk. A Laokoon a filmgyártás mellett már akkoriban is bérmunkában reklámfilmeket és játékfilmeket készített nemzetközi megbízóknak. Az Oscar után azt vettük észre, hogy az ügyfeleink érezhetően elbizonytalanodtak, voltak, akik hátrébb léptek. A miértekre azóta is keressük a választ. Talán azt hihették, hogy egy ilyen elismeréssel nekünk minden más csak kis projekt lett, amihez már nem fogunk leereszkedni, és nekik is kényelmetlen, hogy ugráltassanak egy Oscar-díjas producert.
Pedig mi nem nagyzoltunk a díjjal, nem mutogattuk senkinek a szobrot.
Pokoli volt az a másfél év, amíg nagyon kemény munkával küzdöttük azért, hogy elhiggyék: ugyanolyanok maradtunk, ugyanúgy dolgozunk. Ehhez a korábbiakhoz képest még részletesebb, még pontosabb pályázatokat kellett készítenünk, még alázatosabbak voltunk.
Az Oscar akkori dermesztő hatásáról mondok egy megtörtént esetet. Az egyik ügyfelünk eljött tárgyalni az irodánkba. Diktálta a feladatokat, és a lista egyre csak bővült. Egy ponton átment a másik szobába telefonálni, majd halálra vált arccal tért vissza. „Az tényleg egy igazi Oscar-díj a másik szobában?” – kérdezte. Hát ja, mondtam neki. „Úristen, ne haragudj, akkor kinek tudom mondani, hogy mit szeretnék?” – fakadt ki. Hiába mondtam neki, hogy csak folytassa, mit szeretne, mi tesszük a dolgunkat, máris csináljuk. Innentől látszott rajta, hogy olyan érzése van, mintha egy grófot küldene ki a mezőre kapálni.
Poisened gift (mérgezett ajándék) – szokták mondani. Nekünk azért volt szerencsénk, mert ezt nagyon gyorsan felismertük, és elég gyorsan elkezdtünk ellene dolgozni. De még így is nehéz volt.
Nem szeretném, ha bárki azt hinné, panaszkodunk, mert csodás érzés ez a díj, de azért voltak árnyoldalai.
Rajna Gábor (R. G.): Sokan azt hiszik, hogy az Oscar-díj hatalmas pénzjutalommal jár, mindenki befut onnantól, és csillagászati gázsik röpködnek. Egyrészt egy fillért sem kaptunk a díjjal, másfelől ebben a kategóriában, amit a Saul kapott (A legjobb idegennyelvű film díja – a szerk.) nem az van, hogy automatikusan nemzetközi sztár leszel.
Stalter Judit (S. J.): A saját gyártású filmekkel kapcsolatban szerencsére nem ez volt ez a helyzet az Oscar után. A Saul egyfajta névjegy lett, amivel mindenhova be lehetett jutni, és sokan kerestek meg minket akár játékfilmről, akár dokumentumfilmről volt szó.
Sipos Gábor, Stalter Judit és Rajna Gábor a Laokoon újlipótvárosi irodájában. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Judit, te New Yorkban élsz több mint tíz éve. A cégen belül te képviseled a játékfilmgyártást. A díj az amerikai filmiparban milyen ajtókat nyitott meg neked?
S. J.: A Saul az Oscar mellett más nemzetközi díjakat is hozott. Hogy csak a legjelentősebbeket említsem, a 2015-ös cannes-i fesztivál nagydíját, a 2016-os Golden Globe-ot és a 2017-es BAFTA legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjait. Ezzel a csomaggal még a covid és a 2023-as tavaszi, a hollywoodi filmgyártás leghosszabb ideig tartó sztrájkja alatt is fogadtak, pedig ekkor lényegében leállt az amerikai filmgyártás.
A tárgyalási pozícióknak jót tettek a díjak, de önmagában ez semmire sem garancia. Sőt, jó, ha arra készülsz – csak, hogy ne legyenek túlzó reményeid –, hogy valójában azt gondolják rólad: attól, hogy van egy idegennyelvű Oscarod, nehogy már azt hidd, hogy bárki vagy.
De én a Sault soha nem arra használtam, hogy kérjek, mindig úgy mentem és ma is úgy megyek el egy tárgyalásra, hogy együttműködést, értékeket ajánlok: adóvisszatérítést (a filmgyártás költségének harminc százalékát megkapják a gyártók adóvisszatérítésként a magyar államtól – a szerk.), helyszíneket. Azon dolgoztam, hogyan tudunk Magyarországra hozni produkciókat. Ezt nem is értik először, mert inkább a kérésekhez vannak szokva, aztán ezek a szálak hosszú évek alatt beérnek.
Visszatekintve, volt valami extra a ti munkátokban, ami hozzájárult ahhoz, hogy a Saul fia Oscar-díjas lett?
S. G.: Semmi olyat nem tettünk, amit más filmek esetében előtte, vagy azóta ne tettünk volna. Minden munkánkat ugyanazzal az elkötelezettséggel csináljuk. A Saul fia egy különös forgatókönyv volt, Nemes Jeles László meg egy izgalmas rendező, mindezek miatt a film is nagyon különleges lett. De ugyanebben az évben ezzel párhuzamosan dolgoztunk a 2015-ben debütált Aranyélet televíziós sorozaton és Till Attila 2016-ban bemutatott filmjén, a Tiszta szívvelen. Persze nagyon szerettük a Saul fiát, de az összes eddigi filmünkre úgy tekintünk, hogy testvérek, akiket ugyanúgy szeretünk.
Nemcsak a Saul, de az általatok gyártott játékfilmek mindegyike érzelmeket mozgat meg, valamilyen értéket közvetít, társadalmi jelenségekre reflektál. Ilyenek például, hogy csak az elmúlt két év hazai alkotásaiból hozzak példákat, Kárpáti György Mór filmje, A Saját erdő, amely egyszerre természetfilm és irodalmi portré Nádas Péterről vagy a Till Attila rendezte És mi van Tomival? Nektek is fontos, hogy közel kerüljetek érzelmileg a filmjeitekhez?
S. G.: Mindannyiunknak erős érzelmi viszonya van a filmjeinkkel. Ez nemcsak a megjelenített témára, hanem a velünk együtt dolgozó csapathoz való kötődésünkre is igaz. A játékfilmek esetében hónapokon, éveken keresztül dolgozunk együtt egy stábbal. Azon a filmen, amit a néző másfél óra alatt „elfogyaszt”, mi három-négy évet dolgozunk, az Aranyéletet öt éven keresztül csinálta ugyanaz a 120 ember. Ennyi idő alatt nagyon erős kötelékek és szövetségek tudnak születni.
A filmezés, a kollektívában való működés életforma, nagyon intenzív kapcsolatokkal, ez engem érzelmileg fogva tart, ez egy függőség. És ez azt is jelenti, hogy minden egyes alkotás elengedése egy veszteség, amit fel kell dolgoznod. Ennek a gyásznak a kezelését meg lehet tanulni, lehet stratégiát építeni rá. Fura módon ez még a reklámfilmek esetében is így van.
Néhány nappal ezelőtt fejeztünk be egy nagyon nehéz produkciót, másnap reggel ültünk az irodában és mindenkin azt láttam, hogy egy kicsit el van csendesülve. Aztán kattan valami, és kezdjük újra.
R. G.: A cég indulásakor, 2002-ben az volt a tervünk, hogy majd a bérmunkákból befolyó profitból fizetjük a játékfilmes terveink fejlesztését. Az első néhány kisebb produkció után rájöttünk, hogy ez a modell nem fenntartható: a játékfilmes álmaink fejlesztése elviszi a céges profitot.
Nagyon kiváltságos helyzet az, hogy meg tudtuk teremteni annak a feltételeit, hogy több mint két évtizede szinte csak olyan saját gyártású filmeken dolgozzunk, amik valamilyen értéket közvetítenek.
S. J.: Bár New Yorkban élek, soha nem vallottam magam amerikai producernek, közép-európainak definiálom magam. Engem leginkább az olyan típusú produkciók izgatnak, mint amin például most is dolgozom. Egy nagyszabású, második világháborús amerikai dokumentumfilmnek vagyok a producere, és nemcsak a gyártási, hanem a kreatív folyamatokban is benne vagyok.
„Mindannyiunknak erős érzelmi viszonya van a filmjeinkkel. Ez nemcsak a megjelenített témára, hanem a velünk együtt dolgozó csapathoz való kötődésünkre is igaz.” (Sipos Gábor, középen, kezében az Oscar-díjjal) Fotó: Sebestyén László / Forbes
Ha már az amerikai filmgyártás szóba jött: Donald Trump nemrég bejelentette, hogy száz százalékos vámot vetne ki minden külföldön készült amerikai filmre. Ez hogyan érintené a Magyarországon készült nemzetközi produkciók ma már csaknem 350 milliárdos költését?
S. J.: A bejelentett intézkedések pontos fogalma még nem ismert a filmszakma előtt, így a hatásai sem láthatóak. Annyi bizonyos, hogy a filmgyártás szolgáltatási tevékenység, és nem ipari termék, ezért nem alkalmazhatók rá automatikusan ugyanazok az adózási vagy megszorító modellek, amelyeket az Egyesült Államok jelenlegi vezetése más szektorokban érvényesíteni kíván. Hollywood intenzív lobbitevékenységet folytat alternatív javaslatok kidolgozására, és várhatóan a közelmúltban véget ért cannes-i fesztivált követően folytatódnak az egyeztetések az érintett felek között.
Nekünk mindenképpen az a kedvező, ha az amerikai forgatások száma növekszik itthon, hiszen a nemzetközi és hazai megrendelések közötti kiegyensúlyozottabb arány hozzájárulhat a magyar filmipar fenntartható, stabil működéséhez is.
Mivel óriási pénzekről van szó a nemzetközi produkciókban, a filmipar rendkívül érzékenyen és azonnal reagál a piaci és jogszabályi változásokra globálisan, pozitív és negatív irányban egyaránt. Ez a bizonytalanság már fennakadást is okoz az előkészítési fázisban lévő produkciók ütemezésében.
Mindeközben itthon folyamatos beszédtéma – kormányzati finanszírozás híján – a hazai független filmgyártás finanszírozása, az alkotók részéről a megoldás keresése. A ti portfóliótokban ott van az összes nagy nemzetközi filmes díj, beleértve az Oscart. Ez a reputáció segített abban, hogy bármely hazai, saját gyártású filmetek állami támogatásban részesüljön?
R. G.: Semmit nem jelent a lobbierőben, hogy Oscar-díjas producerek vagyunk, vagy hogy olyan nemzetközi produkciókban veszünk részt, amik a hazai gyártási helyszíneken forognak és ezzel nemzetgazdasági hasznot hajtanak. Az utóbbi évtizedben majdnem az összes pályázatunkat elutasították.
S. J.: Egy egészséges közegben két-három évente egy sikeres magyar rendező el tudna készíteni egy filmet, ez ma nincs így. Lelkileg itt mindenki rottyon van, mert bár művészi kreativitásától hajtva és ezért mentálisan is szükséges lenne, hogy alkosson, ez most lehetetlen.
Van egy vállalt missziónk, „terápiás filmezkedésnek” hívjuk. Eszközöket adunk, pénzzel, ingyen munkával támogatunk rendezőket, más producereket. Ez korábban is megvolt, de ami eddig baráti segítség volt, az most szükséglet.
Most is van két-három magyar filmtervünk, amit beadunk pályázatra, ha ez nem jön össze, akkor független filmként készítjük el. Melós, mert például egy évig azon szenvedtünk, hogy mikor van az a tizennégy nap, amikor mindenki ráér a szokásosnál sokkal kevesebb pénzért, vagy akár teljesen ingyen is, hogy leforgassunk Tilla filmjét az És mi van Tomival?-t. De megcsináltuk.
Rengeteg világsztárral dolgoztok együtt: a Rumours-ban Cate Blanchett-tel, a Queen of Spainben Penelope Cruzzal, de említhetném Antonio Banderast, és legutóbb Julia Robertset. Milyen volt velük a közös munka?
S. J.: Antonio Banderas éveken keresztül járt Budapestre, leült itt nálunk a konyhában, készített egy kávét magának, velünk együtt röhögött. Penelope Cruz a férjével, Javier Bardemmel és a gyerekeikkel volt itt. Nagyon cukik voltak. Ha beszélgetsz Cate Blanchett-tel, rájössz, hogy emberként, nőként, anyaként pont ugyanolyan, mint bárki.
Fontos, hogy az általad felsoroltak mind kontinentális, független filmek voltak, vagyis nincs rongyrázás, mint az amerikai stúdiórendszerben készülő, óriási költségvetésű filmeknél. Abban a pillanatban, hogy ugyanezek az emberek bekerülnek a hollywoodi rendszerbe, már nem tudsz ilyen közel menni hozzájuk, mert az imidzs része a megközelíthetetlenség. Nagyon szigorú és bonyolult világ ez, és nagyon boldogok, amikor megengedhetik, hogy úgy érezzék: egyek közülünk.
A Laokoon Filmgroupról
A Laokoon Filmgroup az utóbbi két évtizedben több cégből álló vállalatcsoporttá nőtt. A reklámfilmek bérgyártását végző Laokoon Film Arts Kft.-t Sipos Gábor és Rajna Gábor alapították 2002-ben. Korábban mindketten együtt dolgoztak Sipos Áron (Gábor édesapja) cégénél, az azóta megszűnt Focus Film Kft.-nél. Első megbízásuk egy olasz reklámfilm volt a Nintendónak, amihez jól jött, hogy mindketten olasz szakon végeztek az ELTE-n és tökéletesen beszélik a nyelvet.
Ugyancsak 2002-ben jött létre a Rajna Gábor vezette, kamerabérbeadással foglalkozó Vantage Vision Kft. 2004-ben készítették el első kisfilmjüket, a Határontúlt, Schilling Árpád rendezésében. A Velencei Filmfesztiválon mutatták be, és több nemzetközi filmfesztiválra is beválogatták.
Stalter Judittal 2005 nyarán dolgoztak először, majd a játékfilmek, dokumentumfilmek, sorozatok gyártását és a bérgyártást külön cégbe szervezve, 2009-ben létrehozták a Laokoon Cinema Kft.-t, amelyben Judit tulajdonos és ügyvezető is lett Sipos Gábor mellett. Judit a fiatal, többnyire pályakezdő, sokszor pályán kívülről érkező tehetségek filmhez jutását ambicionáló Inforg Stúdióból indult, ahol főként Fliegauf Bencével dolgozott.
Sipos és Rajna azt mondják, hogy akkoriban lódult meg igazán a Laokoonnál a reklámfilmek gyártása, ezért már nem jutott elég idő játékfilm készítésre, Judit csatlakozásával azonban ez az üzletáguk is meg tudott erősödni. Judit Spanyolországban járt nemzetközi produceri iskolába, utána Londonban töltötte a gyakorlati idejét.
A játék- és dokumentumfilmek mellett a Laokoon az elmúlt évek során a világ legnagyobb márkáinak legjelentősebb kampányfilmjeit készítette el, sokszor világsztárokkal. Dolgoztak többek közt a Cotynak Isabella Rosselinivel, a Perriernek Lily Collinssal, a Mercedesnek Rogers Federerrel, tavaly a Jean Paul Gaultiernek és a Louis Vuittonnak.
Rajna Gábor ügyvezetője és résztulajdonosa a stúdióbérbeadást végző, tavaly 5, 9 milliárd forint nettó árbevételt elért Mogyoród Filmpark Kft.-nek is. Ez a cég az egyik tulajdonosa Európa egyik legnagyobb, 50 hektáron elterülő, csúcstechnológiával felszerelt, 2021-ben 40 milliárd forintból felépült filmstúdiójának, az Astra Filmlandnek.
