Erdők, rétek, szőlőhegyek, pusztuló és újjáéledő falvak, eltűnő boltok és kocsmák, csodák Őrségben, Göcsejben. Ács a kéken, első rész.
Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető.
Valamikor áprilisban pár perc alatt villant be az ötlet, hogy most és azonnal neki kell álljak a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra teljesítésének. Ahhoz képest, hogy tervben volt már több mint 30 éve, kicsit elcsúszott a dolog, hiszen a döntés már akkor megszületett, amikor gimnazistaként Rádiházán csatlakoztunk páran a Másfélmillió lépés folytatását forgató tévés stábhoz, nekem meg eleve örök emlék, hogy elkunyeráltam a legendás távolságmérő biciklikereket, hogy én is tolhassam kicsit.
Most tavasszal tehát egy ártatlannak tűnő túraappnézegetés közben beütött az ellenállhatatlan vágy, másnap meg kellett szerezzem az igazolófüzetet, a következő héten pedig már baktattam fel az Írott-kőre, hogy végre-valahára belevághassak.
Talán nem egészen épeszű szabályokat is alkottam magamnak a lebonyolításhoz, mentségemre előzetesen két dolgot hadd hozzak fel. Az országos kéket kétszer kezdtem el, először elhagytam az igazolófüzetet, amikor a kétharmada megvolt, de most másodjára is összevissza sikerült eddig mindenféle szakaszokat bejárni. Másrészt, sajnos születési hibám, hogy nagyon szeretek vonatozni és buszozni, meg kirándulásokat szervezni is. Így aztán most szigorúan sorrendben megyek, mindig onnan folytatom, ahol abbahagytam, ráadásul a kezdőpont megközelítéséhez és a végpontok elhagyásához kizárólag tömegközlekedést használok, két bázisról, Budapestről, vagy Hévízről indulva. Szállás így nem kell, csak országbérlet van, amit amúgy is időnként megveszek, tehát gyakorlatilag nem kerül semmibe.
Fotó: Ács Gábor
Sejtettem, hogy izgalmas logisztikai feladat lesz a számomra kényelmes 25-30 kilométer körüli etapokat összerakni, de az Őrséghez érve már a küzdős és az időrabló szavak jobban visszaadják, hogy sokszor sok órát kellett tökölni a szervezésen. Inkább mentem már 20 alá és 30 fölé, annyira nehéz volt kicsit távolabbról érkezve tömegközlekedéssel megszerkeszteni az itinert, de hadd osszam meg a jó hírt azokkal, akiket eddig ezzel a hülyeséggel nem sikerült elriasztanom a túra ötletétől: decembertől a Lázár-féle mesterterv részeként minden faluba legalább napi három busz fog kijárni a megyeszékhelyekről, ez pedig mindenképp megkönnyíti majd a kéktúrázók dolgát. Akkor is, ha a sokkal egyszerűbb logisztikai megoldással élnek, tehát csak a kocsihoz kell visszamenni a végpontról, vagy a kocsit a célban leparkolva buszoznak át a túra elejére.
Nekem volt olyan etap, amt kizárólag munkanapi, volt, amit csak iskolanapi, megint mást csak vasárnapi menetrend alapján lehetett abszolválni, mármint azt, hogy az elejére reggel indulva a végéről még aznap vissza lehessen jutni a bázisig. Sok kedves, társaságra vágyó buszsofőrrel lehet így megismerkedni, nagyjából Szombathely és Zalalövő között szinte az összes buszon vagy egyedül utaztam, vagy max. két–három utastárs tűnt fel a semmiből.
De nem ez a lényeg, hanem hogy mennyire lenyűgöző ez az útvonal, miközben nagyon kevesen járják. Hétvégén még szembejött néha pár túrázó, de munkanapon Bozsok után Őriszentpéter előtt találkoztam először szembejövő emberrel, majd Zalalövő után a következővel. Ez utóbbi mondjuk nagyon emlékezetes is lett.
Fotó: Ács Gábor
Eleve az egész útvonal legcuppogósabb sártengerében araszoltam, egészen valószínűtlennek tűnt, hogy van még egy olyan elvetemült, aki ide téved. Mégis feltűnt szemből egy apró mozgó pont, akiről aztán amikor ott, szügyig a sárban ácsorogva beszélgetni kezdünk, kiderült, hogy hosszútávú gyalogló, a teljes kékkörre indult Szegedről és rekordidő alatt szeretné teljesíteni. Onnantól naponta olvasgattam Jakab Győző beszámolóit és el se hittem, hogy egy sérülés miatt a Bakonyban járva kénytelen volt befejezni a nagy túrát. De szerintem biztos, hogy nem adja fel és újra nekivág.
Egyelőre Borsfáig jutottam az útvonalon és nem tudok betelni a gyönyörű erdőkkel, rétekkel, dombhátakkal, eldugott kis településekkel, falvak közti szőlőhegyekkel. Van, ahol szinte csak a pusztulást látni, máshol a kitelepülők gyönyörű új és felújított házakban élnek, minden olyan tiszta és rendezett, mintha odaát Ausztriában járnánk. Az Őrség egy külön kategória, nem kell bemutatni, de az örök szívem csücske Göcsej dombgerinceken elnyúló falvacskáit is jó volt újra közelről megnézni (ha már Zalaegerszegen tölthettem életem első 20 évét).
Fotó: Ács Gábor
Ács jótanácsai
Az útvonalról sok leírás érhető el (kötelező infóforrás maga a kéktúra weblapja), én inkább pár praktikus információt, tapasztalatot szúrnék még ide, hátha segít azoknak, akik szintén elindulnak ezen az úton.
A jelzés általában jó, de szinte minden etapon volt egy-két kritikus rész, ahol pont az elágazásokban, letéréseknél hiányzik. Van, ahol nincs mire felfesteni, de például épp most, az utolsó szakaszomon lett volna, mégis két helyen is érthetetlenül hiányzott. Lispeszentadorján után a kukoricásban nagyot még nem lehet téveszteni, de Kistolmács után például a betonlapos emelkedő útról úgy kell balra térni egy horhosba, hogy csak jóval beljebb van jelzés. Itt is sokadszor az mentett meg, hogy telefonon figyeltem fél szemmel az útvonalat.
A Mapy appon ott a GPD-jel is, látjuk, hol vagyunk, cserébe ha nincs lefedettség, az ingyenes verzióban azonnal eltűnik a térkép. Offline is működik a Huki app, mutatja a pecsételőhelyeket is, viszont nem látjuk, hogy hol vagyunk. Nekem e kettő kombinálásával sikerült elkerülnöm a kavarásokat, de persze magát a nyomvonalat is egyszerű letölteni a kéktúra oldalról. Most először megyek papírtérkép nélkül, a lényeg, hogy valamit mindenképp vigyünk és kövessünk, mert ha nem, tuti eltévedés lesz belőle. Csak a kék jelzést követni nem lesz elég.
Fotó: Ács Gábor
A vízálló cipő, bakancs és kamásli még száraz időben, nyári reggeleken is jó szolgálatot tesz. Sokszor harmatos minden, az útvonalon sok a füves, csuromvizes szakasz.
A kocsmák és a boltok eltűnőben vannak, már rég nem lehet úgy nekiindulni, hogy minden faluban tudunk vásárolni, de minimum gurítani egy hideg frissítőt.
Nagyon sok faluban fotóztam rég vagy épp nemrég bezárt boltot, saccra a kék által érintett falvak harmadában már nincs se krimó, se bolt. Étellel-itallal így készüljünk, de a kék közkutak nagy része se működik már régóta. Mindig érdemes rákeresni, hogy hol vannak nyitva tartó egységek, persze vizet tudunk kérni bárhol a helyiektől. Ha a kéktúrapecsétet vendéglátóipari egység mellé teszik, az általában működik is. De vannak csak szezonálisan nyitva tartók is, például a Zöld Zóna kemping Lispeszentadorjánban, ahol érdemes megállót tervezni, idéntől pizzát is ehetünk.
Fotó: Ács Gábor
Kedvenc szakaszt most még nagy önuralommal nem választok, majd ha sikerül végigjárni, akkor az utolsó kék cikkben összedobok egy szubjektív tizes listát. De még egy kihagyhatatlan megállót hadd említsek: iszonyat jól tud esni egy úszás, vagy csak csobbanás a túra közepén, vagy akár végén egy szép tóban.
A Kistolmácsi-tó pecséthelye épp a szabadstrand mellett van, vannak itt asztalok, padok és két-három büfé, tökéletes feltöltődés, érdemes rá időt hagyni.
