A mesterséges intelligencia (MI) jelenléte elkerülhetetlen az oktatásban, hasznunkra pedig úgy válhat, ha „merünk vele újat alkotni”, vagyis élünk a lehetőségekkel – a bizonyos aranyhallal –, de legalább részben elhagyjuk a megszokott módszereinket – vallja Prievara Tibor angoltanár és oktatási szakértő. Úgy látja, eredményesen úgy dolgozhatunk vele, ha nem a munka megkerülésére használjuk, hanem a tanulás támogatására.
A cikk a Forbes Magyarország és a HiSchool – középiskolákat támogató alapítvány – együttműködésében készült.
Forbes.hu: Hogyan lehet sikeresen beemelni a mesterséges intelligenciát az oktatásba?
Prievara Tibor: Az MI-t nem nekünk kell „bevezetnünk az oktatásba”, mert az internethez hasonlóan megkerülhetetlen technológia: a diákok akkor is használják, ha az iskola nem kéri. Míg például az interaktív tábla csak akkor van jelen, ha bevisszük, az MI jelenléte adottság. Bár Magyarországon magas a használati arány, a szabályozás és az útmutatás még hiányzik – ellentétben a szigorú dél-koreai vagy a támogató finn modellel. A lényeg: az MI ott van az iskolákban, függetlenül attól, hogy a rendszer elismeri-e.
Prievara Tibor
Prievara Tibor a modern magyar pedagógia egyik meghatározó alakja, az innovatív oktatási módszerek és a digitális szemléletváltás úttörője. Többek között az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban tanított angol nyelvet, jelenleg a Budapest Baptista Középiskolában tanár.
A gamification (vagyis a játékosítás) módszerének legismertebb hazai szakértője (erről a Forbes.hu-n mi is írtunk korábban), ennek gyakorlati megvalósítására hozta létre a MotiMore digitális platformot, amellyel a Cápák között üzleti showműsort is megjárta. Egyik legismertebb munkája A 21. századi tanár című tanulásszervezési kézikönyv. A TanárBlog egyik alapítójaként évek óta segíti kollégáit a technológia és legújabban a mesterséges intelligencia hatékony tanórai alkalmazásában.
Munkáját olyan rangos elismerésekkel díjazták, mint például a Digitális Pedagógia Nagykövete cím.
Milyen hatásai vannak az MI-nek a tanulásra és tanításra?
Az MI nem a tananyag tartalmát, hanem a tanulás módszertanát alakítja át. A tényanyag – például a Pitagorasz-tétel – változatlan marad, a kérdés az, hogyan nyúlunk hozzá.
Van egy egyszerű sorvezetőm: ha az MI-t a tanulás támogatására használjuk, az hasznos, ha a munka elkerülésére, az káros.
Nem mindegy, hogy a tanár kritikátlanul átemel egy gép generálta óravázlatot, vagy interaktív módon, párbeszédet folytatva az intelligenciával fejleszti a saját ötleteit.
Ugyanez igaz a diákokra is: ha valaki csak kimásolja az MI által írt esszét anélkül, hogy akár elolvasná, az csalás. Ezt úgy lehet tanárként ellenőrizni, hogy az esszéfeladat végére fehér betűkkel a fehér lapra leírom, hogy az esszé közepén legalább egy Arsenal játékos neve legyen feltüntetve. Ha van egy hivatalos levél, amiben hirtelen felbukkan például Declan Rice (az Arsenal középpályása) neve, az egyértelmű jel. Viszont nehéz meghúzni a határt: ahogy a számológép vagy a helyesírás-ellenőrző is elfogadottá vált, úgy el kell eldöntenünk, mi az a pont, ameddig az eszköz segíti a fejlődést, és hol kezdődik az, amikor már átveszi a gondolkodás helyét.
Ki edukálja a pedagógusokat az MI kapcsán, illetve kötelezővé kell-e tenni az ilyen irányú továbbképzést számukra?
A pedagógusoknak is fejlődniük kell, hogy felismerjék, ha egy diák MI-t használt. Olyan ez, mint az autóforgalom: amíg kevesen vannak az úton, nincs gond, de tömeges használatnál már szükség van egy biztonságos közlekedési rendre.
Az MI esetében is ki kell alakítani a kereteket, ami elsősorban az oktatási kormányzat felelőssége. A legnagyobb kihívás a technológia elképesztő sebessége.
Írtam egy könyvet Nádori Gergő barátommal a TanárBlogon erről a dologról, nem is adtuk ki, hiszen mire nyomdába került volna a könyv, addigra a fele elavul. Tehát egy olyan PDF-könyvet adtunk ki jobb híján, amit folyamatosan tudunk frissíteni, mert amit leírunk, az fél év múlva egészen másképpen van.
A tanárok hogyan tudnak ezzel lépést tartani?
Ahhoz, hogy egy tanár ma naprakész maradjon, és ne váljon „dinoszaurusszá”, napi másfél-két órás önképzésre van szükség. A cél nem csupán az MI-ismeret, hanem az általános digitális írástudás fejlesztése, hogy ne tévesszük szem elől a folyton táguló lehetőségeket.
A fentiek értelmében várhatóan mire fogják használni a pedagógusok a mesterséges intelligenciátt?
Minden tanár arra használja az MI-t, ahogy ő szokott tanítani.
Véleményem szerint a mesterséges intelligencia önmagában nem fogja megújítani az oktatást, ha csak a régi, rögzült módszereinket gyorsítjuk fel vele.
Ha egy pedagógus marad a frontális tanításnál, az MI-t is csak prezentációk gyártására használja majd, ami olyan, mint egy elpazarolt kívánság az aranyhaltól: nem visz előre. Pedig majdnem ugyanakkora időráfordítással kreatívan is lehet használni.
A valódi fejlődéshez nem digitális, hanem pedagógiai szemléletváltásra van szükség. Az MI akkor válik képességnövelővé, ha merünk vele újat alkotni, ahogy én is programozói tudás nélkül készítettem el 124 interaktív alkalmazást. A technológia csak egy eszköz; a fejlődés kulcsa az, hogy a tanár akar-e modern, interaktív élményt nyújtani a diákjainak.
Mondana konkrét példát egy ilyenre, hogy Ön hogyan alkalmazza a tanítási praxisában a mesterséges intelligenciát?
Lehet vele például egy olyan interaktív tőzsde szimulációt is készíteni, ahol a diákok párban, vagy kis csoportokban dolgoznak fel információkat, ezek alapján döntéseket hoznak, befektetési portfóliót állítanak össze, és ezt menedzselik. A végén pedig profitot, vagy éppen veszteséget realizálnak. Ráadásul mindezt az angolórán, ahol a fókusz mégis az marad, hogy szövegértési feladat legyen, értő olvasást, döntéshozást, adatok elemzését, szintetizálást gyakoroltassa egy a diákok számára izgalmas, valódi kihívást jelentő digitális környezetben. (Ezt a játékot egyébként idekattintva bárki ki is próbálhatja.)
Tibor szerint ahhoz, hogy egy tanár ma naprakész maradjon, és ne váljon „dinoszaurusszá”, napi másfél-két órás önképzésre van szükség. Fotó: Sebestyén László/Forbes
Azt mondja, a legtöbb tanár csak a megszokott módszereit próbálja felgyorsítani a mesterséges intelligenciával, például gyorsabb ppt-gyártásra használja. Kár lenne tagadni, hogy ma már mindenki használja a mesterséges intelligenciát – nem gondolja, hogy emiatt szükség lenne valamilyen egységes útmutatóra vagy konkrét módszertanra? Valamire, ami segít a tanároknak abban, hogy ne csak a régi sémákat másolják, hanem valóban hatékonyan építsék be az MI-t a tanításba?
Éppen ellenkezőleg gondolom. Meggyőződésem, hogy a mesterséges intelligencia korában nem technológiai, hanem pedagógiai paradigmaváltásra van szükség. Én azt szoktam mondani a pedagógustársaimnak, hogy ha egy innovatív ötlettel áll elő az óráján, és ő, a diákok, és a szülők is egyetemesen élvezik és jól működik, akkor az biztos rossz.
Miért látja így?
Azért, mert a legkisebb változás is felzaklatja az embereket, eleinte nem fog működni. Az MI önmagában nem old meg semmit, ha csak a régi, elavult módszereinket (például a frontális oktatást vagy az egyszerű feleletválasztós teszteket) tesszük vele látványosabbá. Ez olyan, mintha gázt adnánk egy autóban, de nem ismernénk a KRESZ-t: gyorsabbak leszünk, de nem jutunk el biztonságosan a célhoz. A valódi innováció kényelmetlen és felzaklató, mert nem a meglévő folyamatok „színezéséről” szól, hanem a tanári szerep újragondolásáról. A pedagógusnak nem sablonosan az MI technikai részleteit kell elsősorban megtanulnia, hanem azt a módszertani arzenált, amivel képessé válik tudatosan és sokrétűen használni ezt az eszközt.
Ha csak arra használjuk a technológiát, hogy szebb prezentációkat gyártsunk, elszalasztjuk a lehetőséget, hogy valódi, problémamegoldáson alapuló készségeket fejlesszünk a diákokban.
Az MI elterjedése mennyiben befolyásolhatja a diákok pályaorientációját?
Az MI-forradalom idején a fizikai szaktudást igénylő szakmák (például vízvezeték-szerelő, villanyszerelő) és a magas szintű kreatív munkák (például a zeneszerző) élvezik a legnagyobb biztonságot, mivel a humanoid robotok drágák, és a kreativitás emberi jellege nehezen helyettesíthető. Ezzel szemben a középszintű adminisztratív és ügyfélszolgálati pozíciókat az MI már hatékonyan és gyakran kiváltja, ami a munkaerőpiac átrendeződését eredményezi. A legfőbb kihívás a jövő munkaerejének motiválása a hosszú távú tanulásra a gyors, generatív eszközök korában.
Az MI korában a legnagyobb kihívás a diákok frusztrációtűrése, mivel az azonnali középszerű eredmények miatt sokan feladják a hosszas fejlődési folyamatot. Emellett úgy gondolom, az MI nem teljes munkákat fog átvenni, hanem minden egyes munkának bizonyos elemeit. Például a pedagógiai munka legközpontibb elemeit, mint az óravázlatírás és a javítás, nem szabad kiszervezni, az MI csupán támogató eszköz lehet, de a szakmai tartalomnak a tanártól kell származnia.
„Az MI akkor jó eszköz, ha a tanár a saját ötletéhez használja kivitelezőként, nem pedig fordítva.” Fotó: Sebestyén László/Forbes
Említette, hogy Ön is használja az MI-t, viszont ha nem ötletadásra, akkor mire?
Véleményem szerint az MI-t a pedagógiai elképzeléseink precíz megvalósítására, és a logisztikai terhek csökkentésére érdemes használni. Az ötletgenerálással az a probléma, hogy az algoritmusok gyakran egységesítik a gondolkodást. Van például az a kísérlet, hogy ha azt mondjuk az MI-nek, hogy mondjon egy számot 1 és 30 között, az esetek többségében a 17-et fogja mondani vagy a 23-at. Így, ha arra kérem, hogy adjon egy ötletet, akkor ugyanazt fogja adni nekem, mint például Amerikában, tehát a gondolkodás sokrétűsége és annak a támogatása helyett univerzalizált válaszokat és feladatokat ad.
Miben rejlik akkor az MI-technológia valódi ereje?
Abban, hogy képes kezelni az ember számára átláthatatlanul bonyolult folyamatokat. Például egy komplex döntéshozatali szimulációt, ahol több szempont hatásait kell egyszerre követni
– logisztikailag szinte lehetetlen papíron levezetni egy egész osztálynak. Az MI segítségével viszont készíthetünk erre egy saját alkalmazást, így a tanárnak nem a számolással kell töltenie az időt, hanem a diákok döntéseire és azok következményeire tud fókuszálni. Ugyanígy a tananyagfejlesztésben is óriási segítség: pillanatok alatt képes például egy új nyelvtani szabályt az előző fejezet szókincsével ötvözve gyakoroltatni, ami manuálisan hosszú időt venne igénybe. Az MI tehát akkor jó eszköz, ha a tanár a saját ötletéhez használja kivitelezőként, nem pedig fordítva.
Mit gondol, hol lehet a hiba a használatában?
A pedagógiai fejlesztésben az MI gyorsan elvégzi a kivitelezési munkát, de így a folyamat feletti kontrollt is kiadjuk a kezünkből, emiatt a tervezésre és az ellenőrzésre kell koncentrálnunk. Az MI statisztikán alapuló működése miatt a pedagógus szakmai felügyelete kulcsfontosságú a hibák kiszűréséhez. A mesterséges intelligenciával végzett munka során a legveszélyesebb csapda a látszólagos gyorsaság. Tapasztalatom szerint a fejlesztés első 70 százaléka rendkívül könnyen elkészül, de az utolsó 10 százalék, amikor a terméket valóban használhatóvá és hibátlanná tesszük, többszörös energiát és időt igényel.
Az MI előtt elképzelhetetlen volt, hogy egy tanár úgy vigyen be egy tananyagot az órára, hogy ne ismerné annak minden szavát vagy egyenletét. Ma viszont fennáll a veszélye, hogy a pedagógus kritika nélkül elfogadja a gép eredményét. Mivel az MI statisztikailag számol, lehet, hogy tizenkilencszer pontos, de huszadjára súlyos tényt téved – például egy országot rossz földrészre helyez. A technológia tehát leveszi a vállunkról a „piszkos munkát”, de cserébe sokkal éberebb és alaposabb ellenőrzést követel tőlünk. Nem spórolhatjuk meg a szakmai kontrollt csak azért, mert az eredmény látványos.
A cikk a Forbes Magyarország és a HiSchool – középiskolákat támogató alapítvány – együttműködésében készült. Egy közös program keretében nyolc diák ismerkedhetett meg közelebbről a Forbes szerkesztőségének munkájával, majd írt cikket egy-egy választott témában. A diákok cikkeit a Forbes oldaláról, mint mentor, Kis Judit főmunkatárs szerkesztette.
