„Édesanyám életét gyakorlatilag teljesen átszőtte a térinformatika, ez volt a harmadik gyereke”– meséli Siegler Ádám, akinek nem volt kérdés, hogy édesanyja halála után átveszi a térképfejlesztéssel foglalkozó Topolisz Kft.-t. Merész döntés a Google Maps és Waze világában, ezért a megújult cég ma már több lábon áll. Ádám mindemellett civil szerepet is vállal, a 20k – Szabad Szavazat egyik vezetőjeként aktívan készül a választásokra.
Épphogy megjelentek a számítógépek Magyarországon, amikor Siegler Vera villamosmérnök két társával elhatározta, hogy elkészítik az ország első digitális térképét. „Térképet készíteni számítógéppel? Szinte elképzelhetetlen volt. Emlékszem, azzal kezdtük, hogy egy nagy kockás papíron felvettünk néhány koordináta pontot, és próbáltuk megrajzolni az Oktogon térképét” – idézi fel egy 2020-as írásában.
A rendszerváltás előtti években hatalmas vállalás volt a digitalizáció, ezért Vera az egész családját bevonta a munkába. „Amikor tízéves voltam, anyu beszerzett egy digitalizáló táblát. Arra erősítettük a papíralapú térképszelvényeket és végigkattintgattuk, hogy előálljon a digitális térkép, először Budapestről, majd a teljes országról. Személyesen is jártuk a kerületeket, rögzítettük a házszámokat és az apróbb részleteket. Sziszifuszi munka volt, aki élt és mozgott körülöttünk, részt vett benne” – meséli fia, Siegler Ádám, akivel felesége gyerekrajzokkal és polgári törvénykönyvekkel díszített budapesti irodájában találkozunk.
Mindezt nem hobbiból csinálták, idővel a család megélhetését is e köré építették, így született meg 1991-re a Topolisz Kft. A cég térinformatikai megoldásokkal foglalkozott, és olyan ügyfeleket szerzett, mint az Ibusz vagy a rendőrség. 2005-ben tovább fejlesztették a szolgáltatást. Az internet elterjedésekor kézenfekvő lépés volt egy kompaktabb, lakossági felhasználásra szánt online útvonaltervező létrehozása, ez lett az Utvonalterv.hu.
„Akkoriban még nem voltak olyan globális konkurenciák, mint a Google Maps, vagy a Waze.”
Ádám mára átvette a cég irányítását: két éve, édesanyja halála után lett a vállalkozás tulajdonosa, tavaly szeptemberben pedig teljesen megújította a szolgáltatást. Most részletesen mesél a Topolisz történetéről, és arról is, milyen volt lekapcsolni egy több mint húsz éve működő oldalt.
Nem volt nagy szakítós pillanat
Ádám a térképes világban nőtt fel, így nem volt kérdés, hol fog dolgozni a műszaki egyetem után. „2004-ben a Topolisz lett az első munkahelyem, addigra már beleszerettem a térinformatikai világba.” Közelről követhette végig az Utvonalterv.hu alakulását, ami évről évre egyre népszerűbb lett, a kétezres évek végére naponta több mint százezer ember használta. A platform lényege az útvonaltervezés, amely kezdettől fogva Magyarország-specifikus és multimodális, vagyis országos szinten többféle közlekedési eszközzel is lehet rajta tervezni. „Ez nem egy navigációs rendszer, nem arra való, hogy menet közben útbaigazítsa az embereket, hanem egy útvonaltervező” – hangsúlyozza Ádám.
Siegler Ádám a térképes világban nőtt fel. Fotó: Sebestyén László
Pályakezdőként vegyes érzései voltak a családi céggel kapcsolatban. Néhány év alatt komoly bizalmat szavaztak neki, és a térképes részleg vezetője lett, de sokáig kérdés volt benne, hogy ezt valóban a teljesítményének, vagy inkább a speciális helyzetének köszönheti.
„Fontos, hogy az ember megmérettesse magát normál üzleti viszonyok között is, hogy lássa, mennyit ér, és csak utána térjen vissza a családi vállalkozáshoz.”
Végül ki is szállt a Topoliszból, de ahogy mondja, nem volt nagy szakítós pillanat édesanyjával, természetesen jött a váltás. 2007-ben a navigációs szoftverek fejlesztésével foglalkozó, elsősorban az iGO-ról ismert Nav N Go (NNG) felvásárolta a Top-Map Kft.-t, a Topolisz térképfejlesztéssel foglalkozó leányvállalatát. „A céggel együtt én is beolvadtam az akkor már nagyjából nyolcszáz fős NNG-be. Ott végigjártam a ranglétrát, majd később a LogMeInnél és más, informatikával foglalkozó amerikai cégeknél dolgoztam termékmenedzserként, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem. Anya időnként felhozta, hogy térjek vissza, de én akkor inkább a nemzetközi környezetet kerestem” – meséli.
Az utolsó bitig újra kellett írni mindent
Két évvel ezelőtt, Vera halálakor még mindig működött a több mint harminc éves cég, a szolgáltatás relatíve népszerű is volt, de Ádám szerint a dizájn és a felhasználói élmény messze nem volt a 21. század színvonalán. Némi tervezés után mégis úgy döntött, hogy átveszi a céget, és felmondott az akkori munkahelyén.
„Mielőtt belevágtam, végig kellett gondolni, van-e értelme az Utvonaltervnek a Google Maps, az Apple Maps vagy a Waze mellett. A válasz egyértelműen az volt, hogy önmagában nincs.”
A fenntarthatóság érdekében mára három lábon áll a cég. A lakossági szolgáltatás célja, hogy a felhasználók pontosan lássák, el tudnak-e jutni a kívánt célpontra, mekkora költséggel és mennyi idővel jár az út, és összehasonlíthassák a különböző közlekedési módokat. Ádám mérföldkőként tekint arra a pillanatra, amikor lekapcsolta a még Veronika által elindított régi oldalt, és útjára indította a teljesen új köntösbe öltöztetett felületet.
„Gyakorlatilag az utolsó bitig újra kellett írni mindent a rendszerben, minden új a jelenlegi oldalon. Sokkal nehezebb lett volna, ha csak leállítjuk a régit, és véget vetünk mindennek, de addigra már egy évnyi munka volt mögöttem, így izgalmas is volt. Persze azért rengeteg képernyőképet elmentettem, minden megvan a régmúltból.”
Képernyőkép az Utvonalterv.hu-ról a cikk írásakor.
Az Utvonaltervnek több egyedi funkciója is van. Együttműködnek a Holtankoljak.hu-val, így a felhasználók a napi üzemanyagárakat is figyelembe vehetik az útvonaltervezésnél. A parkolási zónáknál pedig látható, melyik szakasz, mennyibe kerül, és milyen telefonszámon lehet elindítani a fizetést. Be lehet állítani az autópálya matricát is, amit a rendszer figyelembe vesz a tervezés során, és sokan kinyomtatják a kész útvonalakat. „Folyamatosan keressük az ilyen apró, megkülönböztető funkciókat, és a közeljövőben további újdonságokra is számíthatnak a felhasználók” – mondja Ádám.
Egyszerű, de nagyszerű
Hétköznapokon átlagosan napi tízezer egyedi felhasználó látogatja az oldalt, és sok időt el is töltenek rajta, de önmagában ez így sem biztosítana elegendő bevételt a folyamatos fejlesztéshez. A cég ezért más irányba is nyitott, egy hónapja elindította B2B szolgáltatását, az Utvonalterv.hu Pro-t. A célközönségük olyan kis-és középvállalkozások, amelyek sok járművet használnak az országban, mert több telephelyük, raktáruk is van, vagy olyan munkatársuk, aki folyamatosan úton van.
A szolgáltatás két fő területre fókuszál. Egyrészt adminisztrációs támogatást nyújt, a felületen egy NAV-álló útnyilvántartást lehet létrehozni, amely jelentősen leegyszerűsíti a cégek mindennapi működését. „Ez az ág elsőre nem hangzik szuperizgalmasnak, de egy vállalkozásnál ez is a mindennapi működés része. Rengeteget lehet vele spórolni, és
azt is megúszod, hogy a hónap végén különböző számlákból meg Excel-táblákból kelljen összerakni mindent”
– részletezi lelkesen.
Másrészt a fuvarozási-logisztikai területre is megoldást kínálnak, ahol már jóval összetettebb szempontokat kell figyelembe venni. Itt nemcsak személyautókról vagy kisebb járművekről van szó, hanem teherautókról és buszokról is, amelyeknél az útdíjak, a különböző fizikai korlátozások (súly, magasság, szélesség), valamint az optimális útvonal- és sorrendtervezés mind jelentős hatással vannak a költségekre. Emellett egyre fontosabb a szén-dioxid-kibocsátás mérése az ESG-jelentésekhez, valamint a pontos időzítés, például hogy a raktárak nyitva legyenek az érkezéskor, és mennyi időt vesz igénybe egy-egy megálló. Ezeket figyelembe véve lehet megtalálni a legoptimálisabb útvonalat Ádámék szolgáltatásával.
Több sapkája van
Éles váltás egy saját vállalkozás a beosztotti léthez képest. Ádám a beszélgetésünk után irodákat megy keresni, mert két év alatt elege lett a folyamatos otthoni munkából. „Nagy elköteleződés lett volna rögtön alkalmazottakkal elindítani a céget, hiszen akkor értük is felelősséggel tartozom. Ezért inkább minden feladatot kiszerveztem külsős partnereknek: ők végzik a fejlesztést, a pénzügyeket, a marketinget és az üzemeltetést is. A feleségem pedig a lelki támogatás mellett a jogi kérdésekben segít” – mondja hálásan.
Az egyik külsős partner a GLI Solutions szoftverfejlesztő cég, aminek Pálfi Sándor az operatív vezetője. „2007-ben ismertem meg Ádámot, amikor a szegedi egyetem térinformatikus hallgatójaként a Top-Map-hez kerültem gyakornokként” – meséli Sándor, akit anno Ádám tanított be. Végül neki is az NNG-nél lett állása, de más részlegen, ezért csak elvétve találkoztak. Vera halálakor kereszteződött újra az útjuk, akkor kereste meg Ádám.
„Láttuk a piaci igényeket, és úgy gondoltuk, jól ki tudjuk egészíteni egymást: mi a térinformatikai backendet biztosítjuk az Utvonalterv.hu számára, amelynek továbbra is a Top-Map által fejlesztett térkép az alapja. A térkép 2013-ban került a GLI-hez, ahol azóta is fejlesztjük, karbantartjuk és szolgáltatásként értékesítjük, például a Google Mapsnek” – részletezi Sándor.
„Technikailag és üzletileg is a lehető legjobbra törekszik” – mondja a Topolisz vezetőjéről.
Hasonlóan vélekedik róla Medvig Attila, a GLI egyik alapítója is, aki Verát is személyesen ismerte, és mentorként tekintett rá. „Számomra az, hogy Ádám vállalta és élettel töltötte meg a Topoliszt és az Utvonalterv.hu-t, érzelmileg is sokat jelentett” – fogalmaz. Elárulja, hogy a GLI technológiája biztosítja az Útvonalterv működését a lakossági és a vállalati vonalon is, amelyre Ádám álmodott meg üzleti folyamatokat és egy modern, letisztult felületet. Emellett az induláskor a piackutatásban és ötletelésben is segítettek neki.
Ádám állítása szerint eddig nem voltak kiemelkedően nehéz pillanatok, a legnagyobb stresszt az okozza, hogy megtérüljön a befektetése, az viszont megterhelő volt, hogy a fejlesztéskor kevesebb ideje jutott a családjára. Ráadásul az is leköti a szabad perceit, hogy a vállalkozás mellett a 20K Szabad Szavazat munkájában is aktívan részt vesz a szervezet mögött álló alapítvány egyik alapítójaként.
„Ez a másik sapkám. Az idei választásokra rengeteg feladatunk van: szavazatszámlálókat képzünk, közösségimédia-megfigyeléssel foglalkozunk, választási megfigyelőket koordinálunk. Nagyon inspirál ez a feladat, de igyekszem a Topolisztól teljesen külön kezelni.”
Ingatlanba is fektethettem volna
„Úgy voltam vele, hogy fektethettem volna ingatlanba vagy sok másba, de most magamba, és a családnak fontos témába fektettem. Édesanyám életét gyakorlatilag teljesen átszőtte a térinformatika, ez volt a harmadik gyereke”– részletezi Ádám. Konkrét összegről nem beszél, de nagy kockázatot vállalt a projekttel, amelynek megtérülése szerinte öt év múlva várható. Ennek ellenére az első perctől tudta, hogy belevág.
Siegler Ádám, fotó: Sebestyén László
„Termékmenedzserként dolgoztam az elmúlt 20 évben, és rendkívül motiváló volt, hogy kaptam egy saját terméket, amit felépíthetek. Nem kellett azon gondolkodnom, hogy akarom-e, csak azt kellett mérlegelnem, hogy üzletileg ésszerű-e.”
Bevétele a lakossági oldalon a reklámokból van, amit havi néhány száz forintért ki lehet kapcsolni, míg a B2B-csomagok előfizetéses rendszerben működnek. A legmagasabb csomag havi tízezer forint, éves szinten százezer, ami Ádám szerint versenyképes ár a telített piacon. A NAV-os adminisztrációs területen már léteznek jól bevezetett szereplők, de szerinte bőven elférnek mellettük. „Az ő megoldásaik gyakran túl összetettek és drágák, ráadásul nem minden felhasználónak van szüksége ennyi funkcióra”– mondja. Hasonló a helyzet a szállítási-logisztikai oldalon is: ott nagy, komplex rendszereket kínáló szereplők vannak, mint például a PTV vagy a WebEye, de ők is magas árakkal dolgoznak.
„Mi inkább egy egyszerűbb, célzott megközelítést választottunk: a felhasználó felviszi a telephelyeit, raktárait, beállítja a járműveit, összerakja az útvonalakat, amire hetente nagyjából fél órát szán, és cserébe egyértelműen látja, hogyan tud a legtöbbet spórolni.”
Ádám szerint még az út elején járnak, a fókusz most a piaci bevezetésen van, szeretnék, hogy a termék minél több felhasználóhoz eljusson. Több céggel is tárgyalták már, és sokan elindították a próbaidőszakot, közben a visszajelzések alapján fejlesztik a meglévő rendszert, és az év végére egy nagyobb európai projektet is terveznek. Az AI használatával tudatosan visszafogottan bánnak, különösen a lakossági oldalon, mivel a kutatásaik szerint a felhasználóik jelentős része idősebb, megfontolt és konzervatív. Ez a stabil bázis fontos támaszt jelentett a megújulás során, ezért kiemelt szempont volt, hogy ne egy feje tetejére állított felület kapjanak, hanem hasonlót a már megszokotthoz. A váltás után érkezett néhány kritikus visszajelzés is, volt, aki nehezen fogadta el a módosításokat, de összességében nem csökkent a forgalmuk.
A felület megújulásban, és a fejlesztésben a Digital Natives (dina) csapata segít Ádámnak. „A projekt során nemcsak esztétikailag varázsoltuk maivá az oldalt, hanem olyan új funkciókkal is bővítettük, mint a többpontos útvonalak egyszerűbb kezelése, a professzionális logisztikai modul az optimalizált tervezéshez, valamint a személyre szabható járműparaméterek” – részletezik. A közös munkát egy bizalmon alapuló kreatív partnerségként írják le, mert szerintük Ádám pontosan érti és tiszteletben tartja a terméktulajdonos felelősségi köreit, így a határok átlépése helyett valódi felhatalmazást és teljes bizalmat ad a csapatnak a megvalósítás során.
Visszatekintve az elmúlt két évre Ádám azt mondja, hogy rengeteg munka volt, de szerinte mindenkinek érdemes legalább egyszer kipróbálni, milyen egy saját terméken dolgozni, mert egészen más motivációt ad. „Az ember máshogy kel fel reggel, ha tudja, hogy amit csinál, az tényleg az övé, és közvetlenül látja, hogyan segít másoknak, milyen hatással van az életükre. Én ezt a részét nagyon szeretem. Persze közben ott van a nyomás is, mert működnie kell, sikerre kell vinni.”