„A megállapodás az megállapodás” – reagálta többek között az Európai Bizottság Donald Trump legújabb vámjaira.
Mi történt? Felszólította az Egyesült Államokat az Európai Bizottság, hogy tartsa magát a tavaly megkötött EU-USA kereskedelmi megállapodáshoz, írja a Reuters. Azok után, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság komoly politikai és gazdasági pofont mért Donald Trumpra azzal, hogy elkaszálta korábbi vámjait, az elnök egy másik (szintén több mint 50 éves) törvényre hivatkozva, 10 százalékos globális vámokat vetett ki, amelyeket 24 órával később 15 százalékosra tornázott. Az Európai Bizottság szerint Washingtonnak tisztáznia kell, milyen lépéseket kíván tenni a bírósági ítéletet követően.
Mit kell még tudni? „A jelenlegi helyzet nem segíti elő a tisztességes, kiegyensúlyozott és kölcsönösen előnyös transzatlanti kereskedelem és beruházások megvalósítását, amiben mindkét fél megállapodott” – szól az Európai Bizottság reakciója. „A megállapodás az megállapodás” – utaltak arra a tavaly augusztusban megszületett kereskedelmi dealre, amely alapból 15 százalékos vámról szólt a legtöbb uniós árura, ugyanakkor egyes termékekre, például repülőgépekre és alkatrészekre nulla vámtarifát engedélyezett. Az EU az akkori üzlet keretein belül beleegyezett abba is, hogy számos amerikai árura vonatkozóan eltörli az importvámjait, és visszavonta a magasabb vámokkal való megtorlás fenyegetését.