Las Vegasban, egy exkluzív eseményen árulta el a Samsung, hogy miért szakított az identitását korábban meghatározó technológiával, és milyen irányba fordult. A Forbes.hu beszámolója.
Sokan kiakadtak, amikor három és fél évvel ezelőtt a Samsung bejelentette, hogy felszámolja az LCD-kijelző gyártást, az üzemeket, sorokat pedig eladja a nagy rivális kínai TCL-nek. Úgy értékelték, hogy ezzel a koreai gigász nem csak eltemeti a múltat, illetve elengedi az identitásának fontos részét, hanem végérvényesen felégeti a hidakat maga mögött. A kiforratlan alternatívákért feláldozza a biztonságot, amely, ha ugyan korszerűtlen is, legalább már bizonyított, de komoly kockázatot vállalva nagy veszélynek teszi ki magát.
A konszern kijelzőkért felelős leányvállalata, a Samsung Display egy exkluzív nemzetközi eseményen ismertette az eredményeket, illetve vázolta a stratégiáját. Az eseményre a Forbes.hu is meghívást kapott a kevés európai médiumok egyikeként, így első kézből értesülhettünk a részletekről.
Átnyergeltek az OLED-re
A cég munkatársai azonnal megerősítették, hogy az LCD-üzletág értékesítése után felszabaduló fejlesztői és gyártói kapacitás kiemelkedő hányadát a nagy rivális OLED-technológiába csatornázták át. Így 2026-ra oda jutottunk, hogy a Samsung Display egy alapvetően OLED-gyártó vállalattá vált, amely iszonyatos energiákat öl abba, hogy e megoldás határait tágítsa.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Mostanra komoly OLED-flottát épített ki a cég, és ez csak a kezdet. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
a már 53 különféle méretű, formájú és kialakítású ilyen technológiára épülő megjelenítőt kínálnak kereskedelmi forgalomban. E szám pedig a tervek szerint továbbra is dinamikusan nő, mivel több, egyenlőre prototípus fázisban tartó fejlesztés fut.
Miért az OLED?: Képminőség
Szemmel látható előnyt kínál az eljárás a sokáig uralkodó LCD-hez képest. Sokkal mélyebb, szebb a feketéje, ezáltal jobb a kontrasztja, és nem utolsó sorban emiatt világosabbnak is érzékeli az emberi agy a színeket. Tehát hiába nagyobb papíron egy folyadékkristályos eszköz fényereje, ez a különbség a valós használat során eltűnik.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
A különbség látványos az LCD-hez (bal oldalon) képest. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
Ez az úgynevezett TrueBrigthness faktor, amelynek értelmében egy 300 nites OLED-képernyőt ugyanolyan világosnak látunk, mint egy 500 nites LCD-t. Az sem utolsó szempont, hogy a tónusok markánsabbak, a kontúrok élesebbnek tűnnek ugyanolyan felbontás mellett, a képi világ pedig tisztább.
De ha már fényerő: korábban az OLED e téren nem teljesített valami jól, ami a televízióknál komoly problémát jelentett.
A Samsung, hasonlóan a terület másik erős emberéhez, az LG-hez rengeteget áldozott arra, hogy ezen változtasson.
Az erőfeszítések pedig konkrét eredménnyel is jártak. Ezen az eseményen például bemutatták a világ egyik legfényesebb tévéjét, amelynél a csúcs fényerő pillanatokra eléri a 4500 nites értéket. Ez a jelenlegi top LCD-alapú modellek szintje, de ami igazán fontos, hogy ennek köszönhetően akár már egy világos szobában is nagyon látványos maradhat a kép. Ám tény, hogy van még hova fejlődni, hiszen az emberi szem elméletileg a 10 000 nitet is képes érzékelni.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Az üzleti felhasználók óriási jelentőséggel bírnak a vállalat számára. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
A vállalat döntéshozói szerint a jövőben egyre fontosabb szerepet kapnak az úgynevezett szemüveg nélküli 3D-eszközök, amelyek sajátossága, hogy a térhatás eléréséhez nem kell semmilyen kényelmetlen kiegészítő. E célra pedig állításuk szerint az OLED sokkal alkalmasabb, mert az LCD-vel ellentétben minden egyes képpont fényereje és színe egyenként vezérelhető.
Ezáltal jóval pontosabban lehet velük a felhasználó szemébe „célozni” a megadott szögben, ami az ilyen típusú 3D-megjelenítés kulcsa. A vállalat álláspontja, hogy e megoldások iránt az üzleti-ipari szektorban is komoly kereslet mutatkozhat, ami a jövedelmezőség szempontjából igen jelentős tényező.
Dizájnbombák
Az egyik fő ok, ami miatt a Samsung Display végül az OLED mellett döntött, hogy ezek a kijelzők jóval vékonyabbak, rugalmasabbak és szabadabban alakíthatóak, így sokoldalúbban használhatók. Ahogy arra konkrét példákat is mutattak, most már ott tartunk, hogy szinte bármilyen felületre lehet ilyen képernyőt applikálni.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Dizájn terén számos lehetőséget rejt magában az eljárás. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
Ennek köszönhetően pedig megújulhat például a fejhallgatók, tokok dizájnja, de még akár egy hagyományos walkmanre, lemezjátszóra, házirobotra, táskára, láncra vagy akár fülbevalóra is kerülhet ilyen megjelenítő. Magyarul személyre szabhatóak a hétköznapi használati tárgyak és divatcikkek.
A gaming és a járműipar reformja
Az OLED-től azt várják, hogy a gaminget is megreformálja, és nem csak azért, mert szebb lesz a monitorok vagy tévék képe. Ugyanis bemutattak olyan kontrollereket, amelyekre kisebb-nagyobb extra képernyőket pakoltak. Például egy kör alakú modul egy mesterlövész puska távcsöveként-célkeresztjeként funkcionált, ami óriási lehetőségeket rejt magában.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
Kijelzőkkel lehet telepakolni az autókat. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
A gépjárművekben már egy ideje felbukkantak az OLED-megjelenítők, de a Samsung Display rugalmas, hajtogatható eszközökkel szeretne tarolni ebben az iparágban. Bemutattak egy olyan eszközt, amely viszonylag szabadon rásimítható a műszerfalra, az ülés hátuljára, vagy amely letekeredik a fejtámlából.
Óriási fantáziát lát ebben a területben a vállalat, és a cég munkatársainak állítása szerint e megoldások segítségével újra definiálhatják az autógyártók az utazás közbeni szórakoztatást,
ami akár egy vásárlási döntést is befolyásolható tényező lehet.
Szemüvegek
Ma már az is világosan látszik, hogy azért fordult rá az OLED-re padlógázzal a vállalat évekkel ezelőtt, mert úgy vélték, hogy ez az eljárás majd valamikor az okosszemüvegekben, kiterjesztett- és virtuális valóság termékekben is bizonyíthat – és igazuk lett. Már korábban előálltak olyan, úgynevezett MicroOLED, azaz rendkívül kicsi, de mégis hatalmas felbontást biztosító megjelenítőkkel, amelyek már végre korrekt képminőséget, tehát normális fényerőt, telt színeket és megfelelő részletességet produkálnak. Ezek pedig már be is kerültek boltokban is megvásárolható eszközökbe, így például a Google-lel közösen fejlesztett Galaxy XR headsetbe is.
Fotó: Szalai Péter // Forbes.hu
A szemüvegekbe minden korábbinál kisebb, de jó kép minőséget biztosító kijelzőket építhetnek. Fotó: Szalai Péter / Forbes.hu
De ez még csak a kezdet. Az eseményen bejelentették, hogy tömeggyártásra kész fázisba került a forradalminak titulált úgynevezett „RGB OLED on Silicon” technológiájuk. Ebben már nem egyszínű OLED-et használnak, amit aztán szűrőkkel alakítanak át, hanem alapból piros (R), zöld (G) és kék (B) fényt kibocsátó filmrétegeket használnak. E megoldás eredményeként pedig tovább nő a fényerő, és sokkal tömörebbnek, átütőbbnek érezzük a tónusokat.
A végső cél az, hogy egy hagyományos napszemüveget idéző kialakítású ketyerét a fejünkre téve kapjunk olyan élményt, mint amit egy monitor vagy tv kínál.
Kipróbáltam, és itt még azért távolról sem tartunk, de azért érezhető az előrelépés. Erre pedig szükség is van, mert ezek a fejre szánt eszközök távolról sem futottak be akkora karriert, mint amekkorát vártak tőlük a piaci szereplők.
Hiba volt?
Las Vegas-i exkluzív eseményén a Samsung Display be tudta bizonyítani, hogy jó döntés volt elfordulni az LCD-től, még akkor is, ha ez a lépés kockázatokat rejtett magában. Egyszerűen túl alacsony volt a plafon, és ma már világosan látszik, hogy az OLED sokkal-sokkal több lehetőséget rejt még magában.
Az útnak viszont nincs vége, hiszen a kép minőségén mindig lehet javítani, valamint a termelési költségeken muszáj lenne még tovább faragni. E téren ugyanis még mindig érezhető a hátrány az elmaradottabb, konkurens eljáráshoz képest.