Eredeti jelmezek, hangszerek, színpadmodellek, kézzel írt jegyzetek és dalszövegek, vázlatok, képzőművészeti alkotások és levelek David Bowie hagyatékából: összesen kilencvenezer tárgy közt lehet böngészni a Victoria & Albert Múzeum új, kelet-londoni raktárépületében, pontosabban előzetesen annak online katalógusában, hogy aztán a múzeológusok majd a helyszínen a kezedbe adják, amire vágysz. Megnéztük a tavaly szeptemberben nyílt David Bowie Centert és még két menő kiállítást a Tate Britainben és a Tate Modernben.
„Isten veled, David Bowie! Kösz, hogy segítettél ledönteni a berlini falat!” Egy 2016. január 11-ei Twitter-üzenet a német külügytől, a sztár halálhírét követően. A képernyőfotó mellett néhány albumborító, nemcsak Bowie, de például Prince, Iggy Pop vagy Lana del Ray lemezei, amiket valamilyen módon inspirált a kaméleon művész.
A londoni Queen Elizabeth Olympic Park területén tavaly szeptemberben nyílt meg a Victoria & Albert East Storehouse, a V & A élő archívuma, amibe a nagyközönség is betekinthet munka közben. A David Bowie Center csak egy fél emeletet foglal el a monstrum második emeletén, amit már csak az építészetért is érdemes megnézni az amúgy nem a legelegánsabbnak mondható Hackney városrészben.
A többi szinten láthatunk középkori hangszerektől a gyarmati bútorokon át mindenféle korok divattárgyaiig mintegy 25 ezer tárgyat.
Kétszáz relikvia vitrinben, 90 ezer katalógusban
A V&A-ben minden idők leglátogatottabb kiállítása volt a 2013-as David Bowie Is című tárlat, ami nagyjából ötszáz relikviát mutatott be a zenész archívumából. Én Berlinben, a Martin-Gropius-Bau múzeumban néztem meg 2014 májusában, másfél évvel Bowie (legalábbis a közönség számára) váratlan halála előtt. A blockbuster tárlatot öt év alatt több mint kétmillióan látták, összesen tizenkét városban, többek között New Yorkban, Chicagóban, Groningenben, Barcelonában, Melbourne-ben és Tokióban is, majd a londoni dizájnmúzeum évekkel később a David Bowie Estate, a Blavatnik Family Foundation és a Warner Music Group támogatásával megszerezte a teljes archívumot.
Szerencsére Bowie maga is kivételes archívumépítő volt. Minden albumához, turnéjához és filmszerepéhez külön projektmappákat vezetett, és még a legváratlanabb tárgyakat is megőrizte, a rajongói alkotásoktól a merchandisingig.
Az East Storehouse David Bowie Centere mindösszesen két teremből áll, ahol nagyjából kétszáz tárgyat mutatnak be néhány vitrinben.
Miközben olvasgatod például az egyik kézzel írt dalszövegét vagy nézegeted Bowie festőpalettáját, illetve egy 1988-as önarcképének nyomatát az egyik vitrinben, avagy a másikban a meg nem valósult projektjei listáját böngészed, egy harmadikban pedig Kansai Yamamoto Ziggy Stardust-jelmezében gyönyörködsz, a terem közepén, egy hatalmas kivetítőn nagyjából másfél órányi koncertfelvétel megy, különböző időpontokból és helyszínekről.
De a sajátos múzeum igazi kuriózuma az, hogy előzetesen kikérhetsz a 90 ezres darabszámú katalógusból bármit, amit aztán a regisztrált időpontban kihoznak neked az archívumból, persze gumikesztyű társaságában, és azzal végig is tapogathatod a vágyott tárgyat, pontosabban tárgyakat, egyszerre legfeljebb ötöt. Bizarrnak hangzik, de ahogy elnéztem, sokan élvezték a kutakodást.
Mindenesetre nem lenne baj, ha a kétszáz kiállított tárgy helyett mondjuk ötszáz lenne még pár vitrinnel, ha valaki nem készült a gumikesztyűs hadműveletre.
Akár azt a fényes piros overált is ki lehet egyébként kérni, amiben Bowie az apácaruhát viselő Marianne Faithfull oldalán adta elő az I Got You, Babe című dalt a The Midnight Special 1973-as adásában. Vagy a több mint 900 dobozt megtöltő papíralapú archívumból a Low (1977) és a Lodger (1979) meg nem valósult borítótervei, illetve egy 1972-es Ziggy Stardust-koncert díszletterve a londoni Rainbow Theatre-nek.
A belépés ingyenes, de regisztrálni kell, hat hetente nyitják meg az időpontokat.
Az East Storehouse földszintjén nagyon finom specialty kávét és gazdag szendvicseket, illetve home made sütiket áruló kávézó vár, ha kibowieztad magad.
Tate Britain: Lee Miller
A szürrealista fotográfus, Lee Miller nevébe először Hampstead Heath utcáin sétálva botlottunk: az egyik legszebb utcában, Downshire Hillen lakott férjével, Roland Penrose festőművésszel a 40-es években. A házat két tábla is jelöli, ahogy a környéken több hírességét is. Utána szúrtuk ki, hogy éppen retrospektív kiállítása van a Tate Britainben,
A New Yorkban született Lee Miller húszévesen mint modell kezdett dolgozni. 1929-ben ment Párizsba, ahol Man Ray amerikai dadaista és szürrealista képzőművész múzsájaként és szeretőjeként kezdett a fotográfia iránt érdeklődni.
A második világháborúban Miller már mint hivatalos haditudósító követte az amerikai és brit egységeket a második világháború európai hadszínterein. A D-Day utáni napokban érkezett, és a háború utolsó napjaiig, Dachau és München felszabadításáig kísérte a csapatokat.
Szürrealista látásmódjával különleges, dokumentarista fotókat készített a történelmi eseményekről. Részben arról képről lett híres, amit nem ő készített, hanem őt ábrázolja, amint 1945. április 30-án, épp azon a napon, amikor Adolf Hitler és Eva Braun Berlinben öngyilkos lett, fotós kollégájával, David E. Schermannal bementek Hitler müncheni lakásába, és a fürdőszobájában beült Hitler kádjába. Mellette a fürdőszőnyegen Miller sáros bakancsa áll, amelyben aznap korábban a felszabadított Dachau koncentrációs tábor utcáit járta.
A szennyeződés így szimbolikusan „betette a lábát” Hitler személyes terébe.
A Tate-ben a tárlat Lee Miller 1927-es Vogue-címlapjával indul, és egy ritkán látott, 1950-ben készült önarcképpel zárul. A kettő között Miller nagy utat járt be, modellként indult, de hamar a kamera másik oldalára állt. Man Ray-jel készült közös képeik meglepően erotikusak: Ray önarcképei, amelyeken Miller nyakörvét fogja, valamint intim felvételek, amelyeken egymást alva örökítik meg. Az együttműködés azonban nem volt mindig harmonikus. Egy képsorozat és a hozzá tartozó feliratok ironikus hangon mesélnek el egy heves vitát: Miller visszaszerezte a nyakáról készült, kidobott negatívokat, és saját ízlése szerint újravágta őket – ami feldühítette Rayt.
A háború után Lee Miller tovább dokumentálta az európai menekültek sorsát, egészen addig, amíg haza nem rendelték. Családja szerint poszttraumás stressz szindróma alakult ki nála, amit később alkohollal próbált enyhíteni. És még csak nem is ez volt élete egyetlen nehéz fejezete:
hétéves korában megerőszakolták, a fertőzés következtében gonorrhoeát kapott, így fájdalmas kezelésekre volt szüksége.
Lee Miller a háború után Budapesten is járt.
Tate Modern: Nigériai modernizmus
Azért a kedvencem mindig is a Tate Modern volt, akárhányszor Londonban járok, mindig van ott olyan időszaki kiállítás, amire szívesen benézek. Most egy Picasso-kiállítás és a Nigériai Modernizmus között vacilláltam, aztán Küllői Péter tanácsára utóbbit választottam. A színes tárlat több mint 250 művet mutat be ötven művésztől, festményeket, szobrokat, textileket, kerámiákat és papírmunkákat.
A színes tárlat több mint 250 művet mutat be (9 kép)
A művek Nigéria modern művészeti fejlődését kísérik végig: a gyarmati hatásoktól kezdve a függetlenség utáni identitásépítésig és a diaszpórában való megjelenésig
Benedict Enwonwu Seven Wooden Sculptures című alkotása, amit a Daily Mail rendelt meg a művésztől 1961-ben, és sokáig az újság londoni szerkesztőségében állt.
Fotók: G.Tóth Ilda
