Az elnök fiaihoz köthető American Bitcoin 24 óra alatt 38,8 százalékot vesztett értékéből – Eric Trump továbbra is elkötelezett.
Mi történt? Egyetlen nap alatt egy milliárd dollárt vesztett értékéből az American Bitcoin, amelynek társalapítója és stratégiai vezetője Eric Trump, az amerikai elnök fia – írja a Financial Times. A kriptocéghez Trump másik fia, Don Jr. is szorosan kötődik, ő ez egyik legjelentősebb korai befektető volt. Az American Bitcoin részvényei kedden az átlagos napi forgalom negyvenszeresével pörögtek, az értékcsökkenés végül 40 százalék alatt állt meg.
Mi áll a háttérben? Eric Trump X-posztban kezdte el megmagyarázni a jelenséget, visszavezetve arra, hogy a júniusi, 215 millió dolláros zárt körű tőkebevonás résztvevői most először élhettek profitrealizálási lehetőségükkel. „Ezért látunk volatilitást az árfolyamban” – írta az elnök fia bejegyzésében. Hozzátette: „Én az összes részvényemet tartom — 100 százalékban elkötelezett vagyok amellett, hogy vezetni fogjuk ezt az iparágat.”
Kontextus. Egy kriptobirodalom felépítéséhez minden lehetőség megvan az Egyesült Államokban, főleg mióta Donald Trump visszatért a hivatalba. Eric Trumpéknak persze az is jól jön, hogy apjuk akkor nyúl bele a piac szabályozásába, amikor szeretne, vagy ad kegyelmet olyan szereplőknek, akik segítenek a birodalom kialakításában. Arról, hogy az Egyesült Államok elnöke hogyan hozta létre „kegyelmi rendszerét”, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.