Csádban működő magyar konténerkórházba keresnek mentősöket három hónapos szolgálatra.
Mi történt? A súlyos mentőshiány ellenére Csádban működő magyar konténerkórházba keresnek mentősöket három hónapos szolgálatra, szúrta ki a 444.hu Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő Fb-posztját, amiben egy erről szóló levelezést csatolt.
A toborzólevelet civil mentődolgozók kapták meg, akiknek a misszió idejére fizetés nélküli szabadságot adna a Mentőszolgálat. A program december 20-án indulna, a résztvevők a helyszínen civil betegeket látnának el, és a három hónap alatt nem térhetnének haza. A fizetés ugyanakkor a hazai mentős átlagfizetés fölött lenne.
Kontextus: Kunetz a posztjában azt írta, hogy miközben Budapesten naponta vidékről rendelnek be 20–30 mentőegységet a kapacitáshiány miatt, a szolgálat úgy enged el hónapokra szakembereket Afrikába, hogy itthon is akut munkaerőgondok vannak.
Az Országos Mentőszolgálat visszautasította a kritikát, „rosszindulatú és felelőtlen írásnak” nevezve Kunetz posztját. Állításuk szerint a hazai mentés „magas színvonalú”, a missziók pedig régóta a humanitárius és magyar érdekeket szolgáló hagyomány részei. Azt nem árulták el, hány mentő vesz részt a programban, de közölték: az önként távozók helyettesítése nem okoz fennakadást.
A csádi misszió előzménye, hogy a kormány korábban tervezett katonai jelenléte végül nem valósult meg, de a Hungary Helps nevű civil szervezet több programot már futtat az országban, köztük egészségügyi, agrár- és szakképzési projekteket.