A szerb elnök szerint nincs az az autó, amellyel ennyi idő alatt oda lehetne majd érni Belgrádból Budapestre.
Mi történt? Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette: reméli, hogy legkésőbb jövő év áprilisának közepéig már gyorsvonat közlekedik Belgrád és Budapest központja között, amelynek menetideje 2 óra 45 perc lesz – írja a Szabad Magyar Szó.
Mit lehet tudni? Vučić szerint nincs az az autó, amellyel ennyi idő alatt oda lehetne érni. A személyvonatok október elején már elindultak Szabadka és Belgrád között, annak ellenére, hogy az összeomlott újvidéki vasútállomás mellett többi állomásépületet is életveszélyesnek nyilvánította az építésügyi felügyelőség. Vučić egy szabadkai eseményen beszélt a vasútról, amin Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Kontextus. A vasútvonal megépítéséről még 2014-ben döntött a magyar kormány, és 2015-ben egyeztek meg a részletekről a kínai és a szerb vezetéssel. A felújításról és építkezésről szóló szerződést 2019-ben írták alá 750 milliárdos végösszeggel, de azóta már többször növelték a költségeket.