Jön a Büszkeség Menet II.
Mi történt? Karácsony Gergely szerint miközben Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a kormány „meg akarja menteni Budapestet”, a kabinet újabb 6,2 milliárd forintot vont el törvénytelenül a fővárostól.
Mit lehet tudni? Gulyás a csütörtöki kormányinfón közölte: azt várják, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is kimondja Budapest fizetésképtelenségét, ezt követően viszont készek pénzügyi mentőcsomagot adni.
Karácsony kedden személyesen vitte Orbán Viktornak levelét, amelyben jelezte, hogy a főváros a kormány döntései miatt súlyos helyzetbe került, és januárra akár csődbe is juthat. Ennek következménye a közösségi közlekedés és a távhőszolgáltatás leállása is lehet, valamint veszélybe kerülhet az önkormányzati dolgozók fizetése.
Mi várható? „Találkozzunk december 1-jén, 18:30-tól a Clark Ádám téren, és induljunk közösen útnak Budapestért” – ezzel a felhívással jelentett be egy tüntetést jövő hét hétfőre Karácsony Gergely. Előtte pedig 5 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze a Kelenföldi autóbuszgarázsba, amit a közszolgáltatások bázisának nevezett.