A Freyja épp azért próbálkozott meg a bécsi piaccal, mert úgy terveztek, hogy kint a prémium szegmensben megvan a fizetőképes kereslet, és jól is indultak.
Mi történt? A 444 szúrta ki, hogy a nyáron szépen csendben megszűnt a népszerű magyar pékség osztrák egysége. A helyi sajtó azt írja, a bécsi Josefstadtban működő Freyja kávézó – amely a „Budapest legjobb croissant-jai” szlogennel és 8 eurós péksüteményeivel hónapokon át sorokat vonzott – fizetésképtelenné vált.
A tulajdonos augusztus végére nem tudott eleget tenni pénzügyi kötelezettségeinek, ezért a bécsi kereskedelmi bíróság csődeljárást indított ellene. Ez azt jelenti, hogy az osztrák kaland bő egy év után véget ért.
A Freyja épp azért próbálkozott meg a bécsi piaccal, mert úgy terveztek, hogy kint a prémium szegmensben megvan a fizetőképes kereslet, és jól is indultak. A hype ugyanakkor idővel – úgy tűnik – elhalt, az üzlet ajtajai már a nyáron zárva voltak, a Google Maps pedig „átmenetileg zárva” státuszt mutat.
A bécsi egység nyitásáról itt írtunk, meg is néztük a helyet – annak bezárásáról a 444 hosszabban is ír.
Borítókép: Dormán Péter és Markovics Gergely a bécsi Freyja üzletben 2024 júliusában a nyitás előtt. Fotó: Sebestyén László