A 20. század elején a magyar Szilícium-völgyet Újpesten jelezte volna a GPS. Itt, a Váci út 74. alatt, a Fővárosi Elektromos Művek székházában vette bérbe Kremeneczky János, a Monarchia egyik legismertebb technológiai vállalkozója magyar telephelyét. Az időpont 1913, a cég neve Magyar Wolframlámpagyár.
Kremeneczky az Osztrák-Magyar Monarchia egész területén meg akarta vetni a lábát. Mivel a magyar bérköltségek már akkor is alatta maradtak az ausztriaiaknak, és a magyar kormány is jelentősen támogatta az iparosítást, az új gyár létesítése a szállítási költségek csökkentése mellett a versenyképességet is javította.
A cég az izzólámpákon kívül szárazelemekkel és más villamossági cikkekkel látta el egész Magyarországot, termékeiből külföldre is került. A termelés hónapról hónapra nőtt.
A sikert mi sem példázta jobban, mint az, hogy az akkor már világhírű Egyesült Izzólámpa és Villamossági Vállalat (bizony, ez a későbbi Tungsram) félteni kezdte addig elért eredményeit és piacát az új versenytárstól. Végül a két cég – harcuk, mint látjuk, évtizedekig tart majd – 1915-ben kartellmegállapodást kötött, és egymillió darabban korlátozta a Kremeneczky cége által gyártható lámpák mennyiségét. Sőt: 1917 februárjában az Egyesült Izzó tulajdonosai ötvenszázalékos részesedést kaptak a Wolframlámpagyárban, ami jelentősen korlátozta az alapító jogait.
Az Orion alapítóját a magyar források mindenütt Kremeneczky Jánosnak nevezik. A név megtévesztő, első blikkre magyar származást sugall, pedig úgy volt ő magyar, mint May Károly vagy Verne Gyula.
Ez a fantasztikus technológiai és innovációs tehetséggel és éleslátással megáldott ember, korának meghatározó technológiai iparbárója az orosz birodalom szülötte volt, 1850 látta meg a napvilágot Odesszában, és ekkor még Jonas (Jona) Joszipovics Levinsonnak hívták.
Fiatalságáról keveset tudni, annyi ismeretes, hogy már kezdetben is nagyon érdekelhette a csúcstechnológia, mint elektrotechnikus segédkezett az akkori idők internetének, a távíróhálózatnak oroszországi kiépítésénél.
De ezt a munkát kevésnek találta, emigrált a Krímből, és 1874-ben beiratkozott a berlini műszaki főiskola gépész szakára. Egyetemi tanulmányainak finanszírozására munkát vállalt a nagyhírű Siemens & Halske cégnél. Itt ismerkedett meg az elektromos világítás problémáival, de ő volt az is, aki Werner von Siemensnek elkészítette az első telefonkészüléket.
Három évvel később a párizsi Société Générale d’Electricité Procédénél lett főmérnök, ahol ívlámpák szerelésével foglalkozott. 1880 nyarán 40 ívlámpát szereltek fel az irányításával a bécsi Volksgartenben. A munka végeztével Bécsben maradt, és felvette a Johann Kremenezky (más írásmódban Kremenetzky, magyar szövegekben Kremeneczky) nevet, majd 1882-ben egyik alapítója lett az Első Osztrák-Magyar Elektromos Világítási és Erőátviteli Vállalatnak, amely Ausztria első erősáramú készülékeket előállító cége volt. Itt különböző dinamókat és alkatrészeiket, valamint ívlámpákat gyártottak.
Két évvel később önállósította magát, és új gyárat alapított Kremeneczky, Mayer és Társa néven, létrehozva a monarchia első nagyüzemi izzólámpagyárát. Öt év múlva már évente százezer izzót gyártottak ott. 1896-ban a nürnbergi Schuckert Művek felvásárolta őket, és Osztrák Schuckert Művek néven működtette tovább a vállalatot. Kremeneczky János műszaki igazgató lett az új cégnél, amely akkor már 500 főt foglalkoztatott, de mivel nem fordítottak kellő figyelmet az izzólámpagyártásra, megint önállósította magát.
1904-ben átállt a wolframizzók gyártására, ez később jó húzásnak bizonyult, bár akkor még tartott a harc a gáz és az elektromos világítás hívei között.
Az Orion későbbi alapítója így, mint oly sokszor életében, ezúttal is trendérzékenynek bizonyult, bécsi gyárában négy évvel később már évi 7,5 millió wolframszálas izzót gyártottak. Az üzlet egyre jobban és jobban pörgött, ezért 1913-ban úgy döntött, hogy Budapesten is gyárat alapít.
Kremeneczky János közben egyébként aktívan részt vett a cionista mozgalomban, Herzl Tivadar egyik közeli munkatársa volt, részt vett a Zsidó Nemzeti Alap létrehozásában. Bécsben és Jeruzsálemben is utcát neveztek el róla.
IZZÓKONKURENCIA
Az I. világháború alatt lőszergyártáshoz használatos cikkeket, elemeket, zseblámpákat, hőpalackokat, villanymelegítőket és transzformátorokat is gyártottak. A nagy háború alatt nem volt fennakadás az izzólámpák értékesítésében, a kereslet jelentős volt.
1921-re a Magyar Wolframlámpagyár pénzügyi helyzete annyira megerősödött, hogy megszegve a megállapodást 1,8 millió izzólámpát gyártottak évente. A harc ismét kiéleződött, és ekkor Kremeneczky alapított egy saját gyárat is, a Kremeneczky Művek Villamossági Rt.-t, már új telephelyen. Így az alapítónak egyszerre volt az Egyesült Izzóval közös gyára és egy sajátja is. Végül a küzdelemben Kremeneczky győzött, ellenfele átengedte neki érdekeltségét a közös vállalkozásban.
A Magyar Wolframlámpagyár kereskedelmi egysége 1924-ben változtatta nevét Orion Villamossági Rt.-re és egy évvel később már mind belföldön, mind külföldön valamennyi gyártmányát az Orion védjegy alatt hozta forgalomba.
A termelés és a forgalom növekedése miatt végül Kremeneczky 1926-ban összevonta a két céget. Ám ahogy a gazdasági depresszió egyre jobban éreztette hatását, az egész elektrotechnikai ipar válságba került. A pangás miatt a vállalat pénzhiánnyal küszködött, a raktárak eladatlan készletekkel voltak tele, és elbocsátásokra került sor.
A Magyar Wolframlámpagyár 1925 decemberében indította meg a rádiócsövek gyártását, és a következő évben legördült a gyártósorról az első rádió, amit a német Telefunken cég szabadalmának felhasználásával készítettek.
A bécsi gyár hihetetlen sebességgel fejlesztette az új technológiát, és az ottani újításoknak köszönhetően a magyar leánycég termékei is gyorsan fejlődtek. 1930 szeptemberében a cég termelése már ötven rádiókészülék volt naponta. Ugyanebben az évben indult meg az export, és már az első típusok fantasztikus nemzetközi sikert tudhattak magukénak.
Az új technológiára való átállás megmentette a gyárat, és nagy válság ide, nagy válság oda, 1930-ban 93 100 pengő tiszta nyereséggel zárták az évet, és már hatszáz embert foglalkoztattak.
Az Egyesült Izzóval folytatott közel két évtizedes harc a harmincas évek elejére újra felerősödött. Ráadásul Kremeneczky bécsi vállalata fizetési nehézségekbe ütközött, annyira, hogy végül az Egyesült Izzó 1931 áprilisában megszerezte a bécsi anyavállalat és ezzel együtt a magyar leánycég részvényeinek többségét. Ezzel az Izzó egy csapásra megszabadult a veszedelmes konkurenciától, ráadásul sikeresen bekapcsolódhatott a rádióiparba is.
Furcsa módon a tulajdonosváltás a magyar Wolframlámpagyárnak is előnyös volt, hiszen így olyan piacokra is sikerült bejutnia a rádiókészülékeivel, amelyeken – más termékei miatt – az Egyesült Izzónak már biztos pozíciói voltak. Kremeneczky 1934-ben meghalt, és ezzel a vállalat kizárólagos irányítása az Egyesült Izzó kezébe került. (Az alapító nemzetközi hírnevét egyébként egészen 1943-ig használják majd a cég reklámanyagaiban.)
EXPORTKÉNYSZER
Magyarországon ekkoriban számos cég, így a Standard, a Siemens, a Philips és Telefunken is gyártott rádiókészülékeket és -alkatrészeket, a konkurenciaharcban azonban létrehozták az összes gyár kartelljét, amivel jelentősen korlátozták az Orion belföldi értékesítését. Így a cég kénytelen volt minden erejét az export növelésére fordítani. A megtett erőfeszítéseknek köszönhetően az eredmény önmagáért beszélt: 1934-ben már a termelés 90 százaléka ment külföldre.
A második világháború idejére a magyar Wolframlámpagyár mind termelését, mind piaci kapcsolatait tekintve erős és nemzetközi hírnevű vállalattá fejlődött.
Az Orion rádiói a világpiac 25-30 százalékát tették ki, a márka világszerte ismert lett, a minőség és a megbízhatóság aurája vette körül.
1941-ben aztán a céget hadiüzemmé nyilvánították, annak minden következményével. Ennek értelmében az ott dolgozók a katonai fegyelem és bíráskodás alá tartoztak, és érdekeik védelmére sem szervezkedhettek. A háború utolsó évéig a világpiaci jelenlétük folyamatos volt, a vállalat működése sohasem került veszélybe.
Reklámtábla Győrben 1940-ben a Bisinger József sétány 8-as számú beépítetlen telek kerítése előtt. Fotó: Fortepan / Nagy István / Nagy József
1944 végén a szovjet csapatok gyors előrenyomulása, a front közeledése, valamint a nyersanyagimport ellehetetlenülése miatt jelentősen csökkent a termelés. A Budapestet lassan feladni kényszerülő német csapatok az Orion újpesti gyártelepeinek felrobbantását tervezték. A hír hallatára a dolgozók családtagjaikkal beköltöztek a gyárba, és ezzel meghiúsították az őrjítő tervet. Ráadásul a munkások elrejtették a fontosabb anyagokat, alkatrészeket, így megakadályozták a jelentősebb kártételt.
Újpest 1945. január 10-én felszabadult, és a gyár két hét múlva már üzemelt. Az odaérkező szovjetek, felismervén a cégnél lévő szakmai tudást és tapasztalatot, azonnal a saját céljaikra kezdték használni a kapacitást. Az Orionban ettől fogva mérőműszereket is gyártott, az ehhez szükséges terveket és a nyersanyagok egy részét a szovjetek biztosították. A termelés gyorsan helyreállt, és hamarosan folytatódott a rádiókészülék-gyártás is. 1947-ben aztán a dolgozók kívánságára a gyár nevét az 1925 óta használt Orion védjegy alapján Orion Rádió és Villamossági Vállalatra változtatták. Ezután már csak egy év kellett ahhoz, hogy a nagy múltú cég teljes egészében állami tulajdonba kerüljön.
AZ ÁLLAMOSÍTOTT ÉVEK
1949-ben a magyar külkereskedelmet állami monopóliummá nyilvánították, ennek egyik következményeként a központosított exportban az Orion jó hírnevét kihasználva más magyar gyárak termékei is ez alatt a márkanév alatt kerültek külföldi forgalmazásra.
1955-ben befejeződött az első fekete-fehér televízió fejlesztése. Az év végén az új kőbányai gyáregységben megkezdték egy két csatornás, 43 cm képátlójú készülék, az AT 501 típusú tévé szériagyártását.
Kossuth Lajos utca 2/b, a Keravill üzlet emeleti bemutatóterme. Jobbra a háttérben a Belvárosi Ferences templom. A MÉH (Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat) jutalomsorsjátékának nyereményei, rádiókészülékek és Orion At 501 típusú televíziók. Fotó: Bauer Sándor / Fortepan
1959-ben elkészült az első „nagy” képernyős, 53 cm képátlójú tévékészülék, az AT 505, ismertebb nevén a Duna. Utólag már jól látszik, hogy a Kádár-rendszer megszilárdulásához az 1957-ben elinduló Magyar Televízió hihetetlen mértékben járult hozzá. Az új médium egyszerre lehetett szócső és szórakozás, ami az otthoni televíziózás állami segédletű gyors terjedését is lehetővé tette. Ehhez pedig minél több készülékre volt szükség. 1960-ban az akkor már több mint négyezer embert foglalkoztató Orionban már 60 ezer fekete-fehér televíziót gyártottak.
Orion Duna (AT-505) televízió, a képernyőn Sárosi Katalin táncdalénekesnő. Fotó: Nagy Gyula / Fortepan
1963-ban átszervezték Magyarországon a híradástechnikai termékek előállítását, ennek következtében már nem készült több rádió az Orionnál, helyettük mikrohullámú berendezéseket kezdtek gyártani.
1968-ban legördült a szalagról az egymilliomodik Orion televízió, és az év végétől a vállalat részt vett a KGST országok egységes számítógépprogramjában. A program keretében kezdték meg az úgynevezett perifériális berendezések fejlesztését számítógépközpontokhoz. Az első egység egy katódsugárcsöves megjelenítő volt a hozzá kapcsolódó billentyűzettel. A másik gyártmánycsaládot ezen a területen az adatátviteli berendezések, a modemek alkották, amelyekkel telefonvonalon lehetett digitális adatokat átvinni. Itt készült az első magyar színes tévé is, a Colorion.
Az Orion gyár új színes TV készüléke a Colorion, alkotójával Szász Gerő vezető konstruktőrrel. Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság / Valkó Tibor
1981-ben állították ki a BNV-n az első magyar fejlesztésű hifitornyot, ugyanebben az évben kezdték el forgalmazni is.
A nyolcvanas években, még a Panasonic céggel kötött együttműködés keretében, videomagnók összeszerelésével is foglalkoztak. 1990 első félévében 17 ezer fekete-fehér és 52 ezer színes televízió került ki a vállalattól.
Az államosítás után a kormányzat 12 ezer úgynevezett Népszuper rádiókészülékre adott megrendelést. Mint látható, nekik is fontos volt a propagandájukhoz a megfelelő mennyiségű és minőségű vevőkészülék.
A rádiókészülék-gyártás bővülése miatt 1951-ben önálló céggé vált a műszerüzem (Elektronikus Mérőkészülék Gyár, EMG), az Orion gyár már csak rádiókészülékek gyártásával foglalkozott. A rádiógyár 1951 nyarán költözött Kőbányára, a Jászberényi útra. Az évtized közepére már 257 ezer rádió került ki onnan, és nemzetközi elismerésként 1958-ban, a brüsszeli világkiállításon az AR 306-os típus aranyérmet nyert.
A ferihegyi repülőtér tranzitja 1959-ben – egy Orion rádióval. Fotó: Fortepan / UVATERV
Az MTV egyik stúdiója 1965-ben, a háttérben egy AT 302-essel. Fortepan / Rádió és Televízió Újság
Orion reklám a Keleti pályaudvar főcsarnokában 1970-ben. Fotó: Fortepan / Balla Demeter / Hegyi Zsolt jogörökös adománya
A HÁROMARCÚ LOGÓ
Az Orion név ötlete a cégalapító Kremeneczky Jánostól származik. Egy lámpagyárnak ez a választás kézenfekvő lehetett, az Orion az északi félteke téli égboltjának egyik leglátványosabb csillagképe. Mai nevét a görögöktől kapta, ami valószínűleg az akkád uru-anna (mennyei fény) elnevezésből származik. Egy izzókat gyártó cég nevének tehát nem is lehetett volna frappánsabbat találni, ráadásul ez a potenciális exportpiacok mindegyikén jól érthető volt, és könnyen lehetett azonosítani.
A csillagkép legfényesebb része az Orion-öv, amit egy egyenes mentén elhelyezkedő, egymástól azonos szögtávolságra sorakozó, három hasonló fényességű csillag alkot. Ennek másik neve Három király vagy máskor Három nővér, és talán ez lehetett a kiindulópontja a márka háromarcú emblémájának, melyet Botlik József alkotott. Az Orion olyannyira erős márka lett, hogy az emblémát kisebb-nagyobb változtatásokkal a 20. század végéig használták. A hatvanas évek Orion rádiói, majd a később gyártott televíziók máig emblematikus „retródizájn” darabok.
1992 elején az Orion tévék a magas eladási áruk miatt már nem voltak versenyképesek, ezzel párhuzamosan összeomlott a kelet-európai piac, valamint visszaestek a mikrohullámúeszköz-megrendelések is. A vállalatnak hárommilliárd forint adóssága lett, ezzel szemben raktáraiban 1,5 milliárd forintnyi készlet halmozódott fel. Az összeomlás másik fő oka a hadiipari megrendelések drasztikus visszaesése, ami az akkori magyar elektronikai ipar más óriásaira, így a Videotonra, a BHG-ra, a Telefongyárra is katasztrofális hatással volt.
Ráadásul ebben az időben nőtt óriásira az elektronikai cikkek magánimportja, amikor hihetetlen sok magyar vett Burgenlandban vagy a bécsi Mariahilfer Strassén tévét magának. Mindezeken túl a cég korábban a kereskedelmét forgóeszközhitelekből működtette, de ebben az időben a kamat 36-38 százalékot tett ki, a hitelfelvétel értelmezhetetlenül drágának bizonyult.
RENDSZERVÁLTÁS, CSŐDELJÁRÁS
1990-ben a dél-koreai Samsung céggel felesben létrehoztak egy vegyesvállalatot. Jászfényszarun, ahol a rendszerváltás előtt az Orion egy üzemet működtetett. A vegyesvállalat termelése 1990 áprilisában indult be, júniusra pedig a Samsung százszázalékos tulajdonossá vált. A dél-koreai óriás megjelenésével úgy tűnt, biztosítva lesz a nagy múltú cég jövője, ám a Samsung végül nem privatizálta az Oriont, túl soknak találta a cég adósságait.
A remény, hogy ezzel megmenthető lesz a világhírű magyar cég, elszállt. 1991-ben az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) engedélyével az Orion részvénytársasággá alakult. A privatizációs kísérletek azonban nem jártak sikerrel, az ÁVÜ a pályázatokra érkező ajánlatokat elfogadhatatlannak minősítette.
A nyugdíjpénztár, az adóhatóság és egy beszállító, az Elektromodul kérésére 1992 januárjában megindították a csődeljárást az Orion ellen.
A kinevezett csődbiztos az első intézkedések között elbocsátott 2700 dolgozót, telephelyeket, ingatlanokat adtak el.
Végül nagy erőfeszítések nyomán, 1993 szeptemberében a céget sikeresen értékesítették. A vállalat 92 százaléka az orosz energiacég, a Juganszknyeftegaz Kft., négy-négy százaléka a Ventel Kft. és az Orion menedzsmentjének tulajdonába került. Az orosz többségi tulajdonos a cég nevét a Yuganskorion Elektronikai Kft.-re változtatta, és új termékek fejlesztését, gyártását ígérte.
Az orosz anyavállalat az 1993-ban létrehozott Jukosz nevű cégbe olvadt be, amely később Mihail Hodorkovszkij korábbi energetikai miniszter, majd oligarcha többségi tulajdonába került. Őt Vlagyimir Putyin egyik legfőbb ellenfelének tartották, 2003-ban pénzmosás, csalás és sikkasztás miatt letartóztatták, és csak 2013-ban engedték szabadon.
1997 áprilisban a Thakral-csoport tartozó szingapúri TPL Investment Pte Ltd megvásárolta a kft. többségét, és 979 millió forintra emelte az alaptőkét. Gurperet Singh Arora, aki a közben Orion Elektronika Kft.-ként bejegyzett társaságot irányította, a Forbesnak 2017-ben azt mondta, hogy a világszerte akkor 35 országban működő Thakral-csoport a kilencvenes évek elején jelent meg Közép-Európában. „1996-ban úgy láttuk, hogy számunkra a régióban az Orion igazán ígéretes üzleti lehetőséget kínál, hosszú és elismert múltja, jó földrajzi elhelyezkedése, valamint kiváló munkaerői és erős védjegye miatt.”
A 115 főt foglalkoztató Orion többségi tulajdonosa ma is a szingapúri vállalat. 2024-ben 5,8 milliárdos forgalmuk volt (a covid időszakban érték el a csúcsot, akkor 9,1 milliárdos árbevételük volt). Az elmúlt években mindig tudtak profitot termelni, jellemzően 300 és 700 millió forint között, 2024-ben azonban 2,7 milliárdos adózott eredményt mutattak ki.
A cég forgalmának jó részét az Elektronikai Gyártási Szolgáltatás (EMS) adja, a többi pedig több mint százféle Orion márkájú, szórakoztató elektronikai termék és konyhai kisgép kereskedelme teszi ki. A legendás márkájú termékeket szerződéses gyártásban török és kínai gyárakban készítik, ennek koordinációjára a Thakral-csoport Szingapúrban és Sanghajban saját csapatot hozott létre. Az Orion készülékeket elsősorban Magyarországon, Romániában és más közép-európai országokban értékesítik. A csoport világszerte további 12 országban használja az Orion márkanevet.
Kisebbségi tulajdonosként továbbra is bent maradt egy orosz szereplő, a Jukosz eszközeit az állami olajóriás, a Rosznyefty vette át. Az ukrán-orosz háború miatt a cég szerepel a nyugati szankciós listákon is, így a Lukoil-lal együtt a legutóbbi amerikai szankciós listára is felkerült. Éppen azért a legutóbbi lezárt üzleti évből az osztalékot csak a szingapúri főtulajdonos tudta kivenni, az orosz kisebbségi fél nem.
