Már a bemutatón bukott és szétesett Oroszország első AI robotja, a szerencsétlen premier a tech ipar legnagyobbját utánozta.
Mi történt? Moszkvában november 10-én tartották az AIdol nevű orosz humanoid robot első nyilvános bemutatóját, amely azonban kínos fiaskóba torkollott – írja a HVG. A robotot két ember vezette be a színpadra a Rocky című film ikonikus zenéjére, ám néhány bizonytalan lépés után a szerkezet elvesztette egyensúlyát, és egyszerűen összeesett.
Gyenge kezdés után erős visszaesés. A jelenet még kínosabbá vált, amikor az elesett robotról több alkatrész is leszakadt, miközben a földön fekve tovább próbált „menetelni”. A szervezők sietve igyekeztek eltakarni a robotot, de a függöny megtekeredett, így a közönség szeme láttára húzták le a színpadról az AIdolt.
Magyarázat. A fejlesztő Idol cég szerint a bukás „kalibrációs probléma” miatt történt, és a robot továbbra is a tesztelési fázisban van. Az AIdol kizárólag orosz alkatrészekből készült, és célja, hogy Moszkva is belépjen a mesterséges intelligenciával vezérelt humanoid robotok nemzetközi piacára – a start azonban minden volt, csak nem diadalmas.
Dicső előkép. Amikor 2022-ben Elon Musk az AI Day-en mutatta be, hol tart a Tesla humanoid robotja, az Optimus prototípusát három ember támogatta a színpadon, és éppen csak integetni tudott. Csak azért nem esett össze, mert egy állvány és három technikus biztosította.