Unalmas lengyel hétköznapok: metró épül Krakkóban 2030-tól, és 2035-re már készen is lesz.
A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket.
Vakmajom (Faragó Ferenc, befektetési szakember)
A második legnagyobb lengyel város, a bevándorlásnak köszönhetően gyorsan növekvő, és már 810 000 lakosú, az elővárosokkal 1,3 milliós Krakkó belevág, 2030-ban kezdődhet az építkezés, 2035-ben lesz kész, állami, városi, EU-s és magánforrásokból 2 vonalon 29 megállóval 29 km metró épülhet a tervek szerint 3-3,5 milliárd euróból. A transzparens előzetes városi tendereken tíz pályázó cégből hat cég maradt állva, dél-koreai, német és lengyelek is, egyelőre konzultációk folynak a megvalósíthatóságról, miképpen lehetne minél hatékonyabban és olcsóbban megépíteni.(…)
Ez a nap mint nap tapintható prosperitás. Ott, ahol a forrásokat nem lopják el ipari méretben.
(Facebook)
Két vonalon 29 megálló épül, mindössze öt év alatt. Forrás: krakow.pl
Kontextus. Magyarországon a közbeszerzési tendereket (ez főleg igaz az építőipari kiírásokra) rendre kormányközeli vállalkozók (például Mészáros Lőrinc vagy Szíjj László) nyerik, sokszor felülárazva az adott projektet. A befektetési szakember által feljebb Krakkó kapcsán említett hozzáállás, hogy hogyan lehetne hatékonyabban és egyben olcsóbban építkezni – legyen szó mondjuk egy autópályaépítésről –, itthon nem igazán jellemző. Az M6-os autópálya kilométerenként 4,5, míg mondjuk a Zalaegerszeget a magyar autópálya-hálózatba bekapcsoló M76-os gyorsforgalmi 9,2 milliárd forintba került kilométerenként (!). Budapesten egyébként évek óta téma mindhárom metróvonal meghosszabbítása, de az első kapavágás bármelyiknél még elég távolinak látszik.