Ígéretnek jól hangzik, de nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a belátható időn belül megvalósulhat a fejlesztés.
Mi történt? Az Újpest FC új stadionjának kiemelt beruházássá nyilvánítása mellett a kerület polgármestere hangsúlyozta, hogy a fejlesztés sikeréhez elengedhetetlen a tömegközlekedési kapacitások bővítése, különösen az M3-as metró meghosszabbítása.
Részletek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium nemrég közzétett terve szerint az Újpest FC új stadionja nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá válik. Trippon Norbert, Újpest polgármestere Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a projekt sikeréhez és a kerület közlekedési helyzetének javításához elengedhetetlen az M3-as metró meghosszabbítása, amelyre már 35 éve vár a kerület.
Realitás. A hármas metró jelenleg Kőbánya-Kispestet köti össze Újpest-központtal, az építése 1970-ben kezdődött és 1976-ban adták át az első szakaszát, míg Kőbánya-Kispestig csak 1980-ban ért el. Jelenlegi formájában 1990 óta üzemel, ekkor adták át a Göncz Árpád városközpont–Újpest-központ közötti szakaszt. A felújítása 2017 és 2023 között zajlott. Az M4-es metró építése 2006-ban indult és az első szakaszt 2014-ben adták át. A metróvonal 452 milliárd forintból készült el, 332 milliárddal többért, mint ahogy annak költségét 1996-ban a megvalósíthatósági tanulmány megjelölte. Az eredetileg Dél-Budát Rákospalotával összekötő M4-es vonal jelenleg Kelenföldtől a Keleti-Pályaudvarig ér, a Zugló és Újpalota felé történő meghosszabbítására 2030-ig biztosan nem kerül sor. Ezek fényében nagyon alacsony a valószínűsége, hogy belátható időn belül az új Újpest FC stadionig meg fogják hosszabbítani hármas metrót.