Ismét megosztja az embereket a Fidesz intézkedése.
Mi történt? A fideszesek 88 százaléka, a Tisza-szavazóknak viszont csak az 5 százaléka ért egyet az Otthon Start program elindításával az Idea Intézet szeptember elején készített reprezentatív felmérése alapján.
Mi derült még ki? A népesség 5 százaléka gondolta úgy, hogy valószínűleg élni fog a program által nyújtott lehetőséggel a banki ajánlatok mérlegelésének lehetősége előtt, főleg a jobb anyagi helyzetben lévő felnőttek. Ekkorra a népesség háromnegyede hallott már az Otthon Start Fix programról, amelynek megítélése megosztja a társadalmat. Ugyanis a program főleg a Fidesz-KDNP és Mi Hazánk szavazók körében volt népszerű szeptember elején, elsősorban ők fontolgatták az igénybevételét.
Megosztottság. A Demokratikus Koalíció szimpatizánsai is a tiszásokhoz hasonlóan állnak a programhoz: 6 százalékuk ért egyet vele, míg 46 százalékuk ellenzi. Azonban a Mi Hazánk pártolói a legmegosztottabbak a kérdésben, ugyanis náluk 57 százalék támogatja a program elindítását és 35 százalék nem ért egyet vele.
Mi az az Otthon Start? A program 3 százalékos, államilag támogatott hitellel segíti az első lakásvásárlókat. Az intézkedés teljesen felbolygatta a piacot: múlt héten írtunk arról, hogy a korábbi hetekben, hónapokban dinamikusan élénkítette a keresletet, szeptemberre viszont az eladókat is aktivizálta az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint.