Idősebb Sánta János harminc éve még egyetlen magyarként birkózott a multikkal a piszkos lobbival tarkított dohánypiacon. A „nemzeti nagytőke” felértékelődésével aztán lejteni kezdett a pálya cégének, a Continentalnak, és Sántáék ma már háromgenerációs dohánybizniszükkel ott vannak a leggazdagabb magyarok között. Mennyit adott hozzá a sikerükhöz a sajátos magyar kapitalizmus? Tíz év alatt felgyűlt kérdéseinket tettük fel a céget jelenleg vezető ifj. Sánta Jánosnak és fiának. Sánta Ábel agykutatást tanult a kaliforniai USC-n, és most koffeinpárnával hódítaná meg Amerikát.
Ábel, te agykutatást tanultál a kaliforniai USC-n, érdekes váltás erről a dohánybiznisz. Mi vonz benne?
Sánta Ábel (S. Á.): Alapvetően az alternatív dohánytermékek fejlesztése érdekel. Teljesen antidohányos vagyok, sosem cigiztem.
Nem mondod, hogy sosem adtak a kezedbe egy szivarkát, hogy próbáld ki, mit gyárt a család?
S. Á.: Pedig nem. Alkoholt sem iszom. Még az egyetemen láttam, hogy sok sportoló ismerősöm használja a nikotin- és koffeinpárnákat teljesítményfokozónak versenyek előtt. A hokisok a lábujjukon ejtenek egy kis bemetszést, és oda tolják föl ezt a kis teafilterszerű párnát, mert ugye a szájukban nem lehet semmi. Ennek a trendnek a mentén kezdtünk el a barátommal egy új terméket fejleszteni, nikotin helyett első körben még csak koffeinnel dolgozunk. Ez lett az én első projektem.
Erre még visszatérünk. Bő tíz éve már, hogy először köztudatba került a cég, azzal, hogy az állami trafikkoncessziós pályázat nyertesei közül családi szálon vagy munkavállalóként több is a Continental csoporthoz kötődött. Tudnak most egyértelmű választ adni, hogy annak idején hogyan folytak bele a jogszabály előkészítésébe és elbírálásába?
Sánta János (S. J.): A dohányipar az 1800-as évek óta szabályozva van Magyarországon. Elkerülhetetlen, hogy egy dohányipari cég jó kapcsolatot ápoljon a kormányzattal, hogy ne hozzanak olyan döntést, ami teljesen felborítaná az egész iparágat. Magyarországon nem lehet elkerülni, hogy kérdezzenek, és mi is hangot adjunk a félelmeinknek, illetve a véleményünknek az iparágról.
A jogszabály még benyújtás előtt az édesapja számítógépén járt.
S. J.: Azt a törvénytervezetet az összes dohányipari szereplő megnézte és véleményezte, így mi is. Technikai dolog, hogy a véleményezők közül miért pont édesapám neve maradt ott, erre nem tudok mit mondani. Egyébként Európában a lakosság negyvenöt százaléka vásárolja dohányboltból a termékeket, egyre több országban ismerik fel, hogy muszáj szakbolthálózatba terelni a dohánytermékeket, hogy a fiatalok ne találkozhassanak velük.
Nem az intézkedés létjogosultsága a kérdés, hanem az, hogy egy sor változtatásnak lettek Önök nagy nyertesei a Fidesz-kormány történetének egyik legnagyobb botrányában.
S. J.: Szerintem azon nem kell csodálkozni, hogy húsz éve az iparágban dolgozók kiváló pályázatokat írtak. Hogy a régi trafikosok miért nem nyertek, azt nem tudom megmondani.
Annyit még hozzátennék, hogy a mi piaci részesedésünk gyakorlatilag nem nőtt a trafikrendszerben. 1997–98-ban tíz százalékon indultunk, majd lecsökkent két-három százalékra egészen a trafikrendszerig. Onnantól négy-öt százalékra javult a helyzet, a tíz százalékot sohasem sikerült visszahozni. Az exportunk szerencsére kompenzálta ezt, negyven országban vagyunk ma már jelen, az árbevételünk fele külföldről jön.
Ezek a számok a dohánygyárra igazak. Egy másik üzletágban azonban monopolhelyzetbe kerültek egy újabb állami koncesszióval. A dohányboltellátás joga tíz év alatt ötvenmilliárd forint osztalékot fialt. Nem szeretném elvitatni sem a kiépített exportlábat, sem a szabályozás szükségességét, de segítsenek megérteni: mi jött létre ebből az üzleti rátermettség révén, és mi köszönhető a család politikai lobbierejének?
S. J.: Nem tudtuk volna sem a pályázatot sikeresen megírni, sem magát a munkát elvégezni, ha nem lenne nálunk az az iparági tudás, amit a koncessziós ügyek előtti húsz évben megszereztünk. Összegezve azt mondanám, hogy tényleg jókor voltunk jó helyen, de a szerencsénk önmagában nem lett volna elég.
Szerencse volt?
S. J.: A csillagok együttállása kellett.
Lázár János személyét túlmisztifikáljuk?
S. J.: Lázár miniszter úr volt 2002 és 2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, mi ott kezdtük a gyártást, és a tíz év alatt remek kapcsolat alakult ki köztünk. Ennél messzebb nem terjed ez a dolog.
Beszéljünk a másik állami koncesszióról! A British American Tobaccóval közösen kapták meg, de kapcsolatuk közel sem baráti, elég meredek lobbitevékenység, ipari kémkedés jellemezte évtizedes távlatokban. Édesapja egyenesen a multik számlájára írta a Continental hátrányát. Miért bútoroztak mégis össze?
S. J.: A lobbiról csak annyit, hogy ez a világon mindenhol így van, nem magyar sajátosság. Ez az egészséges verseny része ebben az iparágban. Amikor bejelentették a lehetőséget, édesapám a Philip Morrisszal is tárgyalt közös cég létrehozásáról, de ők visszautasították a lehetőséget. A BAT-nak van beruházása Magyarországon, a pécsi dohánygyár, nekünk is van, és valahogy úgy hozta a sors, hogy ők láttak ebben fantáziát.
Azt mi garantálja, hogy a két koncessziótulajdonos gyártó nem helyezi előtérbe a maga termékeit az ellátásnál?
S. J.: Nincs rá lehetősége. A dohánybolt rendeli meg az ellátótól az árut, amit a gyártók szállítanak be az ellátó megyei raktáraiból a dohányboltok raktáraiba. A gyártónak van kereskedelmi csapata, akik saleselnek a dohányboltosoknak, de végső soron a bolt dönti el, mit vesz. Fontos látni, hogy mi csak mint tulajdonosok vagyunk jelen a dohányboltellátóban, külön menedzsment van, és nincs átfedés a gyártók menedzsmentjével, ezeket szétválasztottuk.
Hogyan értékelik a koncesszió óta eltelt tíz évet az átalakítás eredeti célját tekintve, azaz hogy a fiatalok ne jussanak olyan könnyen dohánytermékekhez?
S. J.: Én úgy látom, elérte a célját, a fiatalkorúakhoz nem érnek el a dohányreklámok, míg korábban ott voltak minden benzinkúton. Míg Hollandiában a tizennyolc év alattiak kilencven százaléka hozzájut a cigarettához, addig Magyarországon körülbelül harmincszázalékos az arány, és ők is azért, mert beküldenek valakit a boltba, hogy vegyenek nekik.
Nem az van, hogy a fiatalok most már alapvetően kevesebb hagyományos cigarettát szívnak? Az új típusú dohánytermékekkel van terve a cégcsoportnak?
S. J.: Az e-cigaretta Magyarországon be van tiltva, külföldön tudnánk vele foglalkozni, de mivel szinte az összes Kínában készül, árban és innovációban nem tudunk velük versenyezni. Próbálkoztunk vele, de mindegyik vagy folyt, vagy nem volt jó az íze. A hagyományos cigarettától eltérően itt van egy elektronikus készülék, amit kezelni kell, ha problémás, ki kell cserélni, akkumulátor van benne, az meg veszélyes hulladék.
ifj. Sánta János: „Összegezve azt mondanám, hogy tényleg jókor voltunk jó helyen.”
Nekünk ezek kezelésére nincs se hálózatunk, se energiánk, úgyhogy maradtunk a hagyományos dohánytermékeknél. A jövőben tervezünk nikotinpárnával foglalkozni, de egyelőre a kifejezetten külföldi terjesztésre szánt koffeinpárnás startupbizniszt inkubáljuk.
S. Á.: Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy bár mondják, hogy ezek a hevítéses dohánytermékek ártalomcsökkentett termékek, de azért van ezeknél még egy fokkal jobb, például a párnák. Szerintem fontos, hogy ha már teszünk egy lépést a legacy businesstől új dolgok felé, akkor a lehető legújabb, legjobb innováció felé tegyük.
Mint a te első projekted, a koffeinpárna? Annyira startup, hogy külön cég külön forrással, vagy continentalos tőkével azért megtámogatják?
S. Á.: Külön céget alapítottunk, és kockázati tőkét szeretnénk bevonni, sok tárgyalás van leütve amerikai befektetőkkel. Nyilván előny, hogy mögötte van egy ottani sztenderdek szerint közepes méretű cég, ezért tudják, hogy nem elsősorban a pénzükre szorulunk rá, hanem a tudásukra és a kapcsolatrendszerükre. Lesz benne continentalos tőke is, de hogy pontosan mennyi, menet közben derül majd ki. Kaliforniára, a nyugati partra lövünk, mert ott sokkal nyitottabbak a fogyasztók az ilyenfajta funkcionális kiegészítőkre.
A Continentalban gyártják vagy máshol?
S. Á.: Dániában, mert ezeknek a koffein- és nikotinpárnáknak az a Mekkája, ott van a legnagyobb szakértelem. A pilot bevezetési időszak itthon megvolt, most már kapható a termék, ezzel azt szeretnénk elérni, hogy az első reakciókat beépítsük. A fókusz Amerikán van.
Most is jelentős jövedékiadó-emelést tervez az Európai Bizottság, átlag háromezer forint körül lenne egy doboz cigaretta a mostani kétezer helyett. Újra bevetik a lobbierejüket?
S. J.: Egyik dohányipari szereplő sem tartja elfogadhatónak a tervet. Olyan társadalmi sokkot okozna, aminek hatására leépítéshullám jönne a földektől a gyárakig. Hogy mennyire jó helyzetbe hozná ez a lépés az illegális szereplőket, úgy tudom szemléltetni, hogy a mostani átlag kétezer forintos cigarettából 1550 forint az adó, ez a kisker ár hetvenhét százaléka. A maradékon osztozik a kereskedő meg a gyártó.
A feketepiacon momentán 1500 forintért lehet kapni dohányterméket, amin ugye nulla az adó. Ez azt jelenti, hogy óránként mondjuk előállít egy csomagológép tízezer doboz cigarettát, az óránként tizenötmillió forint profit az illegális szereplőnek. Ha átmegy a mostani emelés, még ezt is megdobják kábé ezer forinttal. Ennek beláthatatlan következményei lennének, minden szereplő fel is lép ellene minden lehetséges fórumon itthon és az EU-ban is.
