A Hell Energy Kft. tulajdonosai elbukták a Forbes elleni pert, most pedig a lapunkat képviselő TASZ-t perelték be, amiért beszámoltak a jogi eljárás eredményéről.
Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető.
Mi történt? Pert indítottak a Hell Energy Kft.-t tulajdonosai a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ellen. „Az eljárás egy újabb állomása annak a sorozatos pereskedésnek, amelynek célja, hogy a Barabás testvérekről szóló nyilvános információk és kritikus vélemények ne juthassanak el a közvéleményhez” – közölte az üggyel kapcsolatos álláspontját a jogvédő szervezet. A Hell-tulajdonosok szerint a TASZ megsértette a jó hírnevüket és becsületüket azzal, hogy beszámolt a Forbes ellen indított eljárásaikról, amelyekben a szervezet képviselte a lapot.
Pénzt követeltek a TASZ-tól. A jogvédő szervezet márciusban adott hírt arról, hogy segítségével a Forbes jogerősen is megnyerte azt a pert, amit a Barabás testvérek azért indítottak a magazin ellen, mert az nyilvános adatbázisokból származó információk alapján felbecsülte a vagyonukat. A Hell tulajdonosai ezután ügyvédi felszólító levelekben követeltek a TASZ-tól tízmillió forintos sérelemdíjat, nyilvános bocsánatkérést és a róluk szóló tartalmak eltávolítását.
A TASZ nem tett eleget a felszólításoknak – nemcsak azért, mert alaptalannak tartja a követeléseket, hanem azért is, mert a szólás- és sajtószabadságot védő szervezetként fellépnek a cenzúra ellen. A jogvédő szervezet szerint a Hell tulajdonosai el akarnak hallgattatni mindenkit, aki véleményt formál róluk, vagy ehhez szükséges információt hoz nyilvánosságra. Most pedig már azt is, aki hírt ad arról, hogy perekkel próbálnak másokat elhallgattatni.
Mit mond az ügyről a TASZ? A TASZ ellen benyújtott 28 oldalas keresetlevélben Barabásék 71 különböző állítást kifogásolnak, lényegében minden tartalmat jogsértőnek vélnek, ami nem egyértelműen pozitív színben tünteti fel őket. A jogvédők szerint ez messze túlmutat a jó hírnév és becsület védelmén: egy ilyen per célja nem az emberi méltóság védelme, hanem a közéleti vita teljes elfojtása. Ennek a gyakorlatnak nemzetközileg ismert neve is van: „közéleti részvételt akadályozó stratégiai pereskedés”, vagyis SLAPP (strategic lawsuit against public participation). Az ilyen pereskedés csak látszólag irányul a jogok védelmére, a valódi célja az, hogy elszívja a bepereltek erőforrásait a közéleti részvételtől, és el is tántorítsa ettől a polgárokat – olvasható a jogvédő szervezet közleményében.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a sajtó és a jogvédő szervezetek zavartalanul végezhessék a feladatukat, és szabadon formálják a közvéleményt. Ehhez elengedhetetlen, hogy a jogalkalmazók felismerjék a SLAPP eljárásokat, a jogalkotó pedig hatékony eszközöket vezessen be a visszaszorításukra. Ez a per lehetőséget ad számunkra arra, hogy felhívjuk a figyelmet ennek a jelentőségére a nyilvánosság előtt”
– mondta Vissy Beatrix, a TASZ jogásza.
Mit mond a Hell? A 24.hu-nak eljuttatott közleményében a Hell nem cáfolta, hogy egy 71 pontos kifogáslistát fogalmaztak meg a jogvédő szervezettel szemben, de hangsúlyozták, hogy kizárólag olyan állításokkal kapcsolatban, amelyeket valótlannak és megtévesztőnek tartanak. „A folyamatban lévő per célja nem a véleménynyilvánítás korlátozása, hanem az igazságtalan, jogsértő állításokkal szembeni törvényes jogérvényesítés” – olvasható a cég közleményében, a szöveg végén újra hangsúlyozva, hogy a vállalatnál senkinek nem célja az, hogy a nyilvánosság állandó szereplőivé váljanak. A Hell még azt is jelezte, hogy „vállalatunk soha nem kezdeményezett jogvitát öncélúan, minden peres vagy hatósági eljárás egy adott magatartásra adott válaszlépés volt”.
Kontextus. Idén februárban egy több éve húzódó pereskedés után, a TASZ segítségével, jogerősen is győzött a Forbes a Hell Energy Magyarország Kft. tulajdonosaival szemben. Az ítélet szerint a Forbes nem sértette a magánéletet védő jogokat, amikor a nyilvános adatbázisokból származó információk alapján közreadta a tulajdonos Barabás család vagyonának becslését. Ez pedig az egész magyar sajtó jövője szempontjából fontos győzelem volt.
Lista. A Forbes friss lapszámában olvasható már a legnagyobb családi cégek 2025-ös listája, rajta a Hell Group Holdinggal. Épp a TASZ jogi szakértelmével végigvitt sokéves pereskedésnek köszönhetően az olvasóinkkal már közölhetjük, hogy kik a Hell tulajdonosai.