A teljes építkezés költségei szerinte magasabbak, mint amennyije Orbán Győzőnek van.
Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető.
Mi történt? Magyar Péter nyílt levelet írt Orbán Győzőnek. Facebook-posztjában arra kéri, hozza nyilvánosságra a hatvanpusztai építkezésre vonatkozó dokuentumokat, „ha tényleg tisztázni akarja a fiát”, a miniszterelnököt. Szerinte a szerződések, számlák és kifizetések nyilvánossá tételével bizonyíthatná, hogy minden tisztességesen és szabályszerűen történt.
Hogyan számolt? Magyar úgy számol, hogy a 300 hektárnyi föld megvétele 1 milliárd forintba kerülhetett, a 7 ezer négyzetméteren folyó építkezés pedig négyzetméterenként 1,5-2 millió forintba – beleszámítva a romok és veszélyes hulladékok elszállítását, illetve a luxus anyagok beépítését is.
A teljes építkezés költségeit „óvatos becsléssel” 15-20 milliárd forintra teszi. A házak felépítése és felújítása mellett lett mélygarázs, medence, kerítés, napelempark is.
Miért túl sok? Orbán Győző a Borsnak adott interjúban beszélt a gazdaságról. Csak azt kérdezték tőle, honnan van erre pénze. Erre azt válaszolta, hogy övé a gánti kőbánya 51 százaléka. A Dolomit Kft.-ből 2010 óta 19,8 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki, Orbán Győző a tulajdoni hányada szerint 10 milliárd körüli összeghez jutott az elmúlt 15 évben.
Magyar a bejegyzésében 8,41 milliárd adózott eredménnyel számol, amiből 6 milliárd forint maradhatott Orbán Győzőnél, ha minden adót és járulékot befizetett. (Az utóbbi években szinte a teljes adózott eredményt kivették osztalékként.)