Szeptemberben emelik a közigazgatási bértömeget.
Mi történt? Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknál foglalkoztatottak illetményfejlesztéséről, illetve az ahhoz szükséges többletforrás biztosításáról. Eszerint a kormányhivataloknál foglalkoztatottak bértömegét szeptember elsejétől 15 százalékkal emelik meg.
Miből? Ehhez idén egyszeri jelleggel és azonnal 10,48 milliárd forint többletforrást biztosítanak a központi költségvetésből a kormányhivataloknak.
Mit jelent ez a jövőre nézve? 2026-tól beépülő jelleggel 41,9 milliárd forintba kerül a közigazgatási béremelés, a nemzetgazdasági miniszternek ezzel kell számolnia az egyébként már benyújtott 2026. évi központi költségvetés végrehajtásakor, majd a 2026. évet követően az adott évi központi költségvetés tervezésénél.