Január óta több ezer diákvízumot vontak vissza az Egyesült Államokban terrorizmussal kapcsolatos tevékenységre hivatkozva. Marco Rubio szerint a folyamat folytatódni fog.
Mi történt? Több mint 6000 nemzetközi diákvízumot vont vissza az amerikai külügyminisztérium. Az amerikai külügy közlése szerint a vízumok többségét azért vonták vissza, mert a diákok törvényt sértettek (például testi sértés, ittas vezetés, betörés) vagy túllépték a tartózkodási időt.
200–300 esetben a hivatal „terrorizmussal kapcsolatos tevékenységre” hivatkozott, amelyet az amerikai jogszabályok igen tágan értelmeznek.
A Trump-kormányzat különösen szigorúan lép fel azok ellen a külföldi diákok ellen, akik palesztinpárti tüntetéseken vettek részt, és szerintük antiszemita magatartást tanúsítottak.
Háttér. Az év elején az USA szüneteltette a diákvízumok kiadását, majd júniustól új szabályokat vezetett be: minden jelentkezőtől megkövetelik közösségi médiafiókjainak nyilvánossá tételét, hogy kiszűrjék a USA-ellenes tartalmakat. A külügy utasítást adott, hogy kiemelten figyeljék azokat, akik terrorcsoportokat támogatnak vagy antiszemita erőszakban vesznek részt. Marco Rubio külügyminiszter szerint január óta több ezer vízumot vontak vissza, és a folyamat folytatódni fog.
Reakciók. A demokraták szerint a kormány intézkedései sértik a jogállamiságot és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az Egyesült Államokban a 2023–24-es tanévben több mint 1,1 millió külföldi diák tanult, több mint 210 országból.