Új dimenziót nyit ügyfélkapcsolataiban az OTP Bank: a pénzügyi támogatáson túl szakmai és emberi oldalról is segíti ügyfelei fejlődését – egyre gyakrabban formabontó, inspiráló módokon. A Visa She’s Next pályázat immár harmadik éve támogatja a női vállalkozók fejlődését, az OTP Bank pedig nemcsak különdíjat ajánlott fel, hanem aktív formálója is a programnak, de idén már fiataloknak szóló vállalkozói műsorral, az OTP Junior Piacralépőkkel és improvizációs színházzal is bővül a pénzintézet vállalkozásfejlesztést támogató eszköztára.
Minden vállalkozás egy álommal indul – egy ötlettel, egy belső bizonyossággal, hogy „én ezt meg tudom csinálni”. A megvalósításhoz azonban már sokkal több kell, mint maga az ötlet, vagy, ami azt illeti, mint maga a pénzügyi befektetés. „Az ügyfeleink egyben a partnereink – bankként az ő üzleti és emberi sikereikben osztozunk” – mondja Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének igazgatója. „Keressük, és meg is valósítjuk azokat a lehetőségeket, ahol nemcsak banki termékeket és szolgáltatásokat, hanem szakmai tudást és kapcsolati hálót is tudunk biztosítani számukra. Szerintünk ez a valódi partnerség kulcsa.” Ebbe a gondolatiságba jól illeszkedik a Visa She’s Next pályázata, amelynek az OTP Bank biztosítja az egyik különdíját.
Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének igazgatója
Most én jövök! – nem csak a képzelet kap szárnyra
A vállalkozói szférában továbbra is jelentősen alulreprezentált a női vállalkozások száma, és a kutatások szerint önértékelésük még mindig jelentősen alacsonyabb a férfiakénál. Ebben nyújt lehetőséget a Visa: idén tavasszal harmadik alkalommal hirdette meg a női vállalkozók egyéni és szakmai támogatását és fejlődését támogató She’s Next pályázatát.
A kezdeményezés népszerűségét jól mutatja, hogy a három év alatt közel 1300 vállalkozó jelentkezett. A sokszínűségben egységet képvisel, hogy a pályázatok mögött nemcsak üzleti tervek, hanem hiteles élettörténetek és szenvedéllyel átszőtt, önazonos vállalkozói álmok állnak. A nyertesek 3 millió forintos támogatást kapnak vállalkozásfejlesztésre, valamint egyéves szakmai mentorálásban is részesülnek – ez szorosan illeszkedik az OTP Bank hosszú távú partneri szemléletéhez.
Digitálisan élen járók – különdíj a jövőért
A Visa She’s Next pályázatán másodjára ítélte oda az OTP Bank a “Digitálisan Élenjáró Különdíját”: olyan vállalkozásokat ismernek el, akik aktívan formálják a technológiai fejlődést. A pénzintézet különdíjával nemcsak segíteni szeretné a vállalkozásokat, hanem egyúttal azokat a nőket is inspirálná, akik egyelőre még csak gondolkodnak, hogy belevágjanak üzleti terveik megvalósításába.
A 2024-es nyertes a TestAir 360, amely egy olyan speciálisan légitársaságoknak és pilótaiskoláknak készített online alkalmassági tesztet fejlesztett ki, amely célzottan a pályakezdő pilótajelöltek szűrésére lett kialakítva. A program kapcsolatot teremt a jelentkezők és a légitársaságok között: az előzőeknek segít képességeik fejlesztésében, az utóbbiaknak pedig hiteles és átfogó képet nyújt a pályázók alkalmasságáról. Az innovációról és társadalmi hasznosságáról tanúskodó programot 2020-ban három társával együtt alapította Kovács Anna ––, aki idén már a Visa She’s Next pályázatokat elbíráló zsűrijében is helyet kapott.
Az OTP Bank idei különdíjasa, a The Artbridge vállalkozás lett, amely nomen est omen “hidakat épít” a művészeti világban. A nyári Forbes Flow-n is előadó Zborai Eszter által alapított cég kortárs művészek magas minőségű replikáit valósítja meg, és értékesíti online, az eladások után pedig jutalékot fizet az alkotóknak.
Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének igazgatója
Szintlépés a vállalkozásfejlesztés színpadán
Nem csak nőknek szól a Conflict Night elnevezésű színházi élményprogram. A kifejezetten kkv témákat feldolgozó tematikus esteket a Connect Konferencia és a Business Bistro by OTP Bank sikere után a Connect közösségével indította el a bank, azzal a célkitűzéssel, hogy segítsék a vállalkozások stabilitásának megteremtését. Legyen szó akár fizetésemelési kérelemről, akár arról, hogyan dolgozzanak együtt egymástól különböző személyiségű kollégák, az improvizációs színészekkel és szakértőkkel feldolgozott jelenetek segítenek utat nyitni ahhoz, hogy a kollegiális viszony évekig, évtizedekig stabil építőköve legyen a vállalkozásfejlesztésnek.
A fővárosi debütálás után különböző vidéki helyszíneken is megtekinthetőek lesznek a formabontó, akár túsztárgyalói technikákat is felvonultató előadások. Az OTP Bank ügyfelei számára ingyenesen biztosít jegyeket ezekre az egyébként nagyon szórakoztató színházi estekre, ezzel is támogatva őket üzleti döntéseikben. De ha már formabontó kezdeményezésekről beszélünk, akkor a vállakozók támogatásának kapcsán mindenképpen meg kell említeni az OTP Junior Piacralépők műsorát, ahol a vállalkozó szellemű fiatalok ötleteik megvalósítására, a mentoráláson keresztül pedig a vállalkozásindításhoz kapcsolódóan, hasznos ismereteket kapnak. Egyre több fiatalban jelenik meg az önmegvalósítás iránti vágy gyakran vállalkozás formájában. Ugyanakkor a tapasztalat hiánya komoly kihívást jelent a kezdő vállalkozók számára az elindulásban és a fenntartható növekedésben. A műsorral éppen ebben kapnak támogatást a pályájuk elején járók.
Számos feladatot és kihívást kell teljesíteniük a fiatal vállalkozó aspiránsoknak, a legjobban teljesítő versenyző pedig elnyerheti a 10 millió forintos fődíjat, amit vállalkozása fejlesztésére fordíthat. Ebből a műsorból is az látszik, hogy a vállalkozások szintlépéséhez nem elegendő csupán a tőkét biztosítani, hanem a szakmai tudást, és az ehhez szükséges emberi kapcsolatokat is folyamatosan fejleszteni kell – és innen már tényleg csak egy ugrás, hogy egy vállalkozás valóban meg tudja valósítani minden álmát és hosszútávú sikeres működését.