Négy éve is konfliktus volt a szakszervezet és a cég vezetői között, akkor sztrájk nélkül sikerült megállapodniuk.
Mi történt? A dolgozók több mint 90 százaléka vett részt csütörtök reggel 7 és 9 között a figyelmeztető sztrájkban a győri Nemak Kft.-nél, írja a G7.
A sztrájkbizottság bejutott az üzembe, de a cég nem kívánt tárgyalni velük
– mondta László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Facebookon közzétett videóban.
Kontextus. A cég és a szakszervezet közti bértárgyalás sikertelen volt, végül a vállalat egyoldalúan 3,5 százalékos béremelést vezetett be, és sávosan adott egyszeri (0, 180 és 220 ezer forintos) kifizetést a dolgozóknak. A szakszervezet szerint a munkaidőkeret is a dolgozók hátrányára változott.
A sztrájkbizottság követelése, hogy az éves alapbérfejlesztést
- 6 százalékra egészítse ki a cég április 1-jei hatállyal,
- az egyszeri kifizetést pedig 400 ezer forintra.
Miért fontos ez? A Nemak egy mexikói cég leányvállalata, a térség egyik legnagyobb ipari munkáltatója. Az anyavállalata egyike a világ 60 legnagyobb autóipari beszállítójának. A győri alumínumöntöde alkatrészeket, alumínium hengerfejeket gyárt járműgyártók számára.
A vállalatnak májusban csaknem 1050 alkalmazottja volt.