Vajon miért rázza egyre erősebben a pofonfát az állítólag profi politikus Lázár János? Vasútminiszterként a nagy hanggal és a lezüllés sikerkommunikációjával inkább csak a magas labdákat adagolja ellenfeleinek. Ács világa.
Pár napig boldogan és felszabadultan kommunikálgathat a vasútról Lázár János, hiszen a viharkárok hálás témát jelentenek: ő erről nem tehet, ámde fantasztikus kármentőként tűnhet fel. A lehetőségre maga a miniszterelnök is azonnal rárongyolt, az árvizek idején homokzsákokról mentést vezénylő kapitányt, kompetens, nélkülözhetetlen politikust imitáló Orbán Viktor most a MÁV haváriaközpontjában tűnt fel, okoskodott és videózott. Ez a pár napos intermezzo azonban semmit sem változtat azon, hogy mennyire érthetetlenül és feleslegesen rázza már régóta a pofonfát a vasútminiszter, indul vesztes csatába, sétál be abba a bizonyos erdőbe szinte nap mint nap.
Mintha megjött volna a Rogán-kommandó
Nem mondok nagy újdonságot senkinek azzal, hogy a MÁV lezüllesztése évtizedek óta tart, gyakorlatilag a rendszerváltás óta nem volt arra politikai akarat, hogy megfelelő finanszírozást biztosítsanak legalább a pálya és a gördülőállomány lepusztulásának megállításához.
Tizennégy év Fidesz-kormányzás után a MÁV-val kapcsolatos leghatékonyabb politikai kommunikációnak a kummantás tűnt: úgyis mindenki tudja, hogy szar, az a jó, ha minél kevesebbet beszélünk róla.
Lázár János azonban máshogy gondolta. Talán egyedüliként az országban úgy gondolta, hogy ehhez a szakmához is ért, és komoly változtatásokat vitt véghez. A sokszor idézett „ha már szar, legalább legyen olcsó is” jelszót kiadva bevezetette az ország- és megyebérleteket, a fiatalok számára lényegében ingyenessé téve az utazást. Lehetett ezt is több szempontból is kritizálni, de kétségtelen, hogy a vasút bevételét tovább csökkenő intézkedés sokaknak hozott megtakarítást, vagy épp kedvet a tömegközlekedéshez. Persze felért egy beismerő vallomással, hogy továbbra se akarnak a vasútra költeni, de legalább őszintének tűnt, és tényszerű volt, hogy a nagy többségnek olcsóbb is lett.
Fotó: MÁV-Start
A dolog azonban itt nem állt meg, nem sokkal később valamiért elkezdte a szart feldicsérni, egyre szebbnek beállítani. Mintha a MÁV kommunikációját is átvette volna a Rogán-kommandó, beindultak a cirádás örömódák a legapróbb jó hírről, a vasút vezérigazgatója pedig gyakorlatilag felcsapott Facebook-huszár influenszernek. Elkezdték a vasúti valóságot is durván ferdíteni, aminek egy idő után része lett, hogy ki kell nyírni a rossz hírek hozóját, például minél jobban eltűntetni a késéseket mutató rendszereket. (Ugyanaz a módszer, mint hogy a legkevésbé láthatóvá tenni a kórházi várólistákat, nem kiadni a közérdekű adatokat.)
Buditúrák és döglődő mozdonyok
Ami azonban sok esetben működött eddig a propagandának, az a vasútnál kiröhög és szembeköp. Itt nem egy mesterségesen kreált kamuellenségről van szó, akit egyre hangosabb szavakkal le lehet győzni, hanem egy mindenki által ismert, jól lezüllesztett szolgáltatásról. Ezt a szart hiába hazudják Lindt csokinak, aki látta közelről, azt nem lehet átverni a dicshimnuszokkal és a dicsőítő plakátokkal.
Öt éve is ledöglött gyakorlatilag minden nap két-három vonat, de nem lett belőle hír. Mostanra a mezei fél órás késés is összeomlás sokszor a sajtóban, ami persze helytelen és túlzás, de ezt valahol Lázár fújta és provokálta. Az embereket érdekli a téma, klikkelik, olvassák a rohadó vasútról szóló cikkeket, ezt pedig készségesen kiszolgálja az online média.
A jó öreg fideszes rutinnal tolják egyre feljebb és feljebb a hangerőt a MÁV-propagandán, de
amíg minden napra jut legalább három mozdonydöglés, biztosítóberendezés-hiba, felsővezeték-szakadás, vagy röhejes kényszermegállós buditúra, az egész egyre pusztítóbban hullik vissza rájuk.
Ehhez jön még hozzá, hogy Lázár Jánost az agresszivitása sehol sem tette népszerű főnökké, rosszakarói nagy számban veszik körül mindenhol, most is hamarabb szivárognak ki a tervezett intézkedései a minisztériumából Vitézy Dávidhoz, vagy épp Magyar Péterhez, mint ahogy ő megismerhetné őket. Menetrendszerűen a politikai ellenfelei kapják a könnyen lecsapható magas labdákat, totál biztos bukta ez, bármekkora hangerőn tolja is a fényezést és mások hibáztatását.
Kétségkívül jó ötletnek tűnt egészen konkrét vállalásokat tenni különböző fejlesztésekkel kapcsolatban, látszott, hogy műgonddal állították össze a nulla, vagy kis pénzből elérhető, ámde vonzónak tűnő, jól kommunikálható újdonságokat. A sok felesleges, vagy értelmetlen parasztvakítás közül a legnagyobb pótcselekvés az utazó takarítás bevezetése az alapvetően tiszta IC-vonatokon, nagy hűhó minimális pozitív változásért. A nagy mozdonybeszerzés bejelentése pedig már a bejelentésekor vicces volt attól az embertől, aki nem sokkal korábban lehúzta a sokkal kedvezőbb konstrukció melletti mozdonybeszerzést. (Politikai okból: „a Siemenssel nem barátkozunk”)
A nagy légkondiígéret volt az, amiben talán a leginkább bízott Lázár, hogy melengeti az utasok szívét, azonban az első nyári hétvégére kiderült, hogy a klímagarancia is gyakran kuka. Annyira lepusztult a járműállomány, hogy a legapróbb hibánál borulnak a szerelvényfordulók, és jön a Bzmot a Pannónia Interrégión, vagy a rohadó Fecske kocsikból kiállított Mecsek IC. A rengeteg készenlétben álló pótlóbusszal is többször is csak bohócot csináltak magukból, minden kohószökevény szerelvény mellé ugyanis nem lehet klímás buszt állítani. Márpedig a közhangulat olyan, hogy ha a lerohadás után 10 percen belül nincs ott a segítség, haváriaközpont ide vagy oda, már kész a következő újságcikk és százezrek méltatlankodnak a legfrissebb MÁV-os sztorin.
A buditúrás öngól is abból jön, hogy a klímaígéret miatt forgatnak viszonylag új motorvonatokat hosszú távú járatokra. Ezeket azonban rövid utakra tervezték, ahol nem nagyon járnak az emberek mosdóba, kevés van belőlük. És mivel nem pottyantósokról van szó, kicsit könnyebben bekrepálnak, szippantani őket, a hibákat javítani pedig kevés helyen lehet. Így aztán törvényszerű, hogy gyakran mennek a vonatok lezárt klotyóval, ami főleg kellemetlen, ha sokáig nem állnak meg.
Az tehát a helyzet, hogy csinálhat bármit Lázár János, minél jobban nyomatja a MÁV szépségeit, annál nagyobb sebességgel hullanak rá vissza a hibák. Ezt a sikerkommunikációt nagyon eltaktikázta, ebből egyszerűen lehetetlen jól kijönni, amíg nem sikerül valóban érezhetően javítani a szolgáltatás színvonalán. Erre azonban nincs valós szándék, hiszen a nagy lufieregetés közben néha azt is elpöttyinti a miniszter, hogy nem költenek a vasútra, mert az emberek közúti fejlesztést akarnak. A kör bezárult.
