Összességében az országban most hirdetett ingatlanok kétharmada fér bele a feltételekbe, amelyeknek az új kedvezményes lakáshitelhez meg kell felelni.
Mi történt? Az első lakásukat vásárlók szeptembertől 3 százalékos kamattal vehetik fel a lakáshitelt, de nem bármire: az eddigi bejelentésekből azt tudjuk, hogy a 100 millió forintnál olcsóbb, 1,5 milliós négyzetméterár alatti ingatlanokra lesz érvényes az új szabály. Ebbe a körbe a most eladó lakásoknak mintegy kétharmada fér bele – írja a hvg.hu.
Mi a lebontás? A pesti Belváros, Budáról pedig a Vár, a II. kerület és a Hegyvidék az, ahol nem sokan bízhatnak abban, hogy a feltételeknek megfelelő ingatlant tudnak találni, de a főváros külső kerületeiben, valamint Józsefvárosban, Zuglóban, Erzsébetvárosban és Angyalföldön egész jók az esélyek. Vidéken pedig több olyan megyeszékhely is van, ahol ezrével vannak a kiírásba beleférő ingatlanok.
A legtöbb ilyen lakás Pécsett akad, több mint 2600 ilyen van, míg Szekszárdon 247 darab.
Tippek? Az első keresleti hullám vélhetőleg 1-2 százalékkal nagyobb havi drágulási ütemet fog generálni szeptember-októberben a szokásosnál. A szakérő javaslata szerint ezért érdemes megvárni a program kezdetét. Várhatóan egyszerre sok érdeklődő és hiteligénylő érkezik majd meg az ingatlanpiacra szeptemberben, majd az első nagy keresleti hullám néhány hónapon belül lecseng, és aztán várhatóan beáll egy egyensúlyi szintre az első lakásvásárlók száma.
Kontextus. Az első lakásvásárlóknak meghirdetett program átalakítja az albérletpiacot is, mivel sok fiatal bérlés helyett vásárolhat, ami fékezheti a bérleti díjak emelkedését és tovább növelheti a kínálatot. Az Otthon Start program bevezetésével a lakásvásárlás egyre vonzóbb alternatívává válhat a bérléssel szemben Budapesten és a nagyvárosokban, különösen a használt 40-50 négyzetméteres lakások esetében, ahol a havi törlesztő az esetek többségében kedvezőbb, mint a bérleti díj.