Seattle-ben szippantottam magamba az 5G-forradalom szellőit, és leshettem bele az amerikai T-Mobile terveibe. Hogyan fogják lenyomni a torkunkon Elon Musk műholdjait, csak hogy a hegyoldalon is csetelhessünk?
Seattle emberléptékű nagyváros. A partján hangulatos, zsibogó kézműves-termelői piac öt szinten, pár száz méterre pedig már a Columbia Center és a többi százméteres felhőkarcoló árnyékában érzed magad makettfigurának. Ugyanez a polarizáltság vág pofon a jómódú, középfelsőosztály-beli helyiek és turisták, valamint az ájuldozó, súlyos függőségekkel küzdő hajléktalanok között. Ők is az utcakép részei.
Akár hangyanézetből, akár hajóról, akár madártávlatból, a város (egyetlen) ikonikus épületéről, a Space Needle-ről, 158 méter magasról nézel rá, Seattle néha röhejesen plasztikus. Mintha csak a Sim City nevű videójátékban raktad volna össze egy unalmas kedd estéden. Azt sem lehet elvitatni, hogy sokszínű, élettel teli, friss óceáni levegője pedig alaposan kitisztítja a magyar mindennapoktól szédelgő fejet.
A seattle-i tempó nem tűnik a legamcsibbnak, rush hour-be nem is ütköztem, de persze a budapesti ritmustól is távol áll. Vasárnap este még az amerikai bevándorlási hatóság elleni tüntetés bénítja a második sugárutat, kedd reggel már Boston Red Sox-mezes családok keresnek reggelit, később meg kocsmát az esti baseballmeccs előtt. Csaknem telt ház fogadja őket a hazaiak, a Seattle Mariners főhadiszállásán, a T-Mobile Parkban, és szerda kora délután még egy meccset lejátszanak matinéban.
„Akár hangyanézetből, akár hajóról, akár madártávlatból, a város (egyetlen) ikonikus épületéről, a Space Needle-ről, 158 méter magasról nézel rá, Seattle néha röhejesen plasztikus.” Fotók: Vaszkó Iván
Golovics Milán útinaplóját érdemes elolvasni Seattle-ről itt, a Forbes.hu-n. Nem csoda ugyanakkor, hogy Forbes-színekben két újságíró is megfordult ott a közelmúltban. Seattle a technológia krémjének otthona: Amazon, Microsoft, de az agglomerációban, Bellevue-ben áll a Deutsche Telekom amerikai üzletágának, a T-Mobile US-nek a székhelye is, az Egyesült Államok második legnagyobb előfizető-számú telekommunikációs szolgáltatójának.
Júniusi sajtóútja alatt a cég két napon át fogadott magyar és görög újságírókat bejárásokon és háttérbeszélgetéseken.
270 milliárd dollárt ér, de félig üres a pohár
Az amerikai cég 1994-ben még startupnak indult VoiceStream Wireless néven, és csak a 2000-es évek elején vásárolt belőle többségi részt a német anyacég, majd keresztelte át a márkát. Komoly erőfeszítéseket igényelt az amerikaiakkal is megismertetni, elfogadtatni a brandet, éveken át a négyesfogat sereghajtója volt a szektorban.
2012-ben az AT&T be is kopogtatott a cégért, de végül a helyi versenyfelügyeleti hatóság blokkolta a felvásárlási kísérletet. Abban az évben a T-Mobile-é volt az ország leggyorsabb ütemben fogyó előfizető-tábora.
Ekkor feküdt rá jobban az LTE és más, gyorsabb adatátviteli technológiák fejlesztésére, népszerűsítésére. A telekommunikációs ipar gyenge pontjainak (belépési-kilépési költségek, adat- és perclimitek, szerződések, szolgáltatóváltás stb.) lehámozására is indítottak kampányt.
Ahogy házon belül mondják: ennek eredményeként lett az Egyesült Államok az a piac, ahol – leegyszerűsítve – akár négy óra alatt is válthatsz szolgáltatót – ha kell, egy szombati napon is.
2020-ban pedig felvásárolták a Sprint helyi mobilszolgáltatót, csakhogy előfizetőszámban még így is verte őket az AT&T és a Verizon. Ekkor tettek fel mindent az 5G-re. Ma már azt mondják, befektetéseiknek hála mostanra övék a legnagyobb, leggyorsabb 5G-hálózat. Több mint kétmillió négyzetmérföldet tudnak vele lefedni az Egyesült Államokban, az AT&T-hez képest 1,4-szer, a Verizonhöz képest 3,9-szer akkora területet.
A három nagy szolgáltató közül ma már a T-Mobile a legnagyobb értékű cég az amerikai piacon, csaknem 270 milliárd dollárt ér.
270 milliárd persze gombócból sem lenne kevés, csakhogy a tech iparról beszélünk, azon belül is Seattle-ről. Szóval hogy a pohár félig teli vagy félig üres, az attól is függ, hogy a T-Mobile a jövőben melyik versenyt kívánja továbbfutni. Ha például a város másik tech óriását, az Amazont nézzük, az e-kereskedelmi titán piaci értéke jelenleg 2,33 billió forint, majdnem tízszer akkora, mint a magenta színű cégé.
Márpedig a T-Mobile technológiai demójára visszagondolva nem úgy tűnnek, mint akik szimplán megelégednének azzal, ha tíz év múlva is lemobilszolgáltatózzák őket.
Elon Musk műholdjait is használhatod egy iPhone-nal
A bellevue-i kampusz öt épületből áll, fedett gyaloghidak kötik őket össze. Az ingatlan összesen 0,9-1 millió négyzetméter területen fekszik. Körülbelül ötezer kollégával dolgoznak, de azt mondják, hétfőn (amikor először fogadtak minket) jóval kihaltabb, mint a többi napon, keddtől csütörtökig tele a parkoló és hosszú sorok állnak ebédért is (ami céges juttatás).
2017-ben indult felújítási projekt a birtokon, a 2020-as covidévben adták át teljesen az új kampuszt, de már 1998 óta ezen a területen tanyázik az amerikai T-Mobile.
Az amerikai T-Mobile 5G-s fejlesztési bázisa. Fotó: Vaszkó Iván
A székhelytől pár kilométerre áll a cég 5G-innovációs központja és laborja – több mint 2000 négyzetméteren, az új termékek, technológiák fejlesztésére, valamint az új alkalmazási területek látványos demonstrálására. Van, hogy Fortune 500-as cégeket fogadnak be, hogy segítsenek nekik terméket fejleszteni.
A térben rendelkezésre áll az 5G-hálózat alacsony, közepes és magas frekvenciatartománya is, így a legtöbb felhasználási esetet le lehet modellezni, akár gyors sebességű vagy nagy hatótávolságú hálózatra van szükség.
Mutattak például analitikai szoftvert, ami IP-kamerához kötve valós időben írja le és naplózza, ki és mi látható a képen (pl. „fiatal, szemüveges férfi baseballsapkában vigyorog”).
Meséltek arról is, hogy 5G-hálózattal felgyorsítható az erdőtüzek észlelése is: az MI azonnal megmondja, hogy a fák öléből kémény vagy nyílt tűz füstje száll fel, így órákkal hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat. A klímaválság korában ez azért kulcsfontosságú módszer lehet a világszerte szaporodó erdőtüzek miatt.
Az 5G-n fogadott TV-adásokkal a vakokra és gyengénlátókra is figyelnek, rezgő panelen követhetik a kezükkel a kosárlabda mozgását a sportmeccs alatt. A virtuális asszisztensek és a csetbotok terjedését is segítheti, ha élő emberről mintázott, valós méretarányú digitális avatár válaszol a kérdésekre, amit mondjuk a pláza földszintjére is le lehet tenni, ehhez pedig az adatforgalmat 5G-hálózat szolgáltatja. Mert nem fogja minden réteg elsajátítani a ChatGPT fortélyait.
Üres marketingfogás helyett, a sűrűsödő természeti katasztrófák és globális krízisek miatt igazából az Elon Musk-féle Starlink műholdhálózattal való együttműködésük is elég megfoghatónak tűnik. Ahová nem ér el az 5G-hálózat – a mondás szerint a 340 milliós amerikai lakosságból 330 millió tudja ezt elérni –, műholddal tudják tovább bővíteni a lefedettséget, hogy például hegyeken vehessék igénybe hagyományos mobilhálózaton keresztül.
Eddig csak bétatesztben voltak elérhetők a világ leggazdagabb emberének műholdjai az amerikai előfizetőknek, de heteken belül hivatalosan is kereskedelmi forgalomba kerül kint a szolgáltatás – egyelőre szöveges csevegésre.
Elon Musk műholdjai vethetnek véget az egyesült államokbeli holt zónáknak. Kérdés, lesz-e rá igény. Fotó: Vaszkó Iván
Oké, hogy ez a jövő, de kié is igazából?
Egyelőre persze mind Amerika-specifikus megoldásoknak tűnnek az előbb felsoroltak, főleg innen, európai szemüvegen keresztül nézve. Ami nem csoda, az innováció gyorsabban teret tud nyerni magának egy olyan országban, melynek lakossága megközelíti az EU-ét (kb. 450 millió fő), de közben kevésbé töredezett annál és a határain belül nem pár száz kilométerenként változnak a jogszabályok.
Más kérdés, hogyan lehet a földi halandóval is elhitetni, hogy az 5G nemcsak gyors és jó, de igenis kell neki, szüksége lesz rá a mindennapokban.
A marketingosztály a megfelelő, kulturális relevanciával bíró véleményvezérek (celebek, influenszerek) kiválasztása mellett próbál minél izgalmasabb szponzorációkat nyélbe ütni. Ez ott tart, hogy egyelőre a tengerentúlon is épp felkapott sportokban találták meg számításaikat. Különösen a kompetitív, nagy tempójú sportágakban, ahol minden ezredmásodperc számít, nemcsak versenyzőként, csapatként, de a nézőnek is – például a Forma-1-ben, ahol a cég a McLaren-garázs észak-amerikai 5G-partnere lett.
A másik út a populáris, élményközpontú, érdemi kényelmet kínáló területek kiaknázása lehet. Az egyik fejlesztő szerint a legizgalmasabb irány a mesterséges intelligencián alapuló, nem hagyományos eszközök térnyerése lesz.
Években belül eldőlhet, hogy az érintőképernyők hátrébb szorulnak-e a hang- és kamerás bevitelhez képest – vagyis hogy másodlagossá válnak-e a tech piacon –, és ehhez az 5G-s, vagy akár 6G-s technológiák elengedhetetlenek.
Utóbbival mondjuk nem érdemes annyira előreszaladni, már a most elérhető csúcssebesség is bőven elég lenne az átlagnak. Bárhogy is legyen, az MI mindenképp meg fogja változtatni a hálózatok természetét. De vajon a felhasználókét is? Ez itt a kérdés.
A végére némi háttérinfó: a bejárás első napjának reggelén jött a hír, hogy Donald Trump is bejelentkezik az amerikai mobilpiacra. A T-Mobile kommunikációs osztálya a kétnapos program kezdetekor a helyszínen közölte az újságírókkal, hogy nem kívánják kommentálni a témát.