Tizedik alkalommal rangsorolták a magyar piacon működő e-kereskedelmi cégeket. Az Alza, a Kifli, az Euronics és az Emag végzett a 2024-es listák élén, de robbantott a Temu is.
Tizedik alkalommal készítette el a legnagyobb hazai online kereskedőket felvonultató e-toplistát a PwC (korábban GKID) a Mastercard külső szakmai támogatásával, az eredményeket csütörtökön sajtótájékoztatón mutatták be. A kutatás (kivéve az ismertségi listát) csak a magyarországi operációval is rendelkező nemzetközi, valamint magyar tulajdonú online kereskedők forgalmát veszi figyelembe.
Tarolnak a csehek, nincs a listán az Emag
Az igazi meglepetést a legnagyobb forgalmú e-kereskedők rangsora hozta, a cseh Alza két évnyi harmadik, és három második hely után az élre állt. A listán a cseh cég forgalma nőtt a legnagyobb mértékben, a PwC kutatásai szerint a gyors logisztikának, és az Alzaplusznak köszönhetően. Második helyen a szintén cseh Kifli, a dobogó legalsó fokára pedig a német MediaMarkt állhat, a legelső magyar szereplő, az Euronics csupán hatodik a listán.
Nagyot ugrott és négy helyet lépett előre a Tesco, és új szereplőként került a listára a Bestbyte és az Rossman is, aminek a termékeire Nagy Márton árrésstopot rendelt el, és amire válaszul a cég elkezdte korlátozni a vásárlások mennyiségét és az érvényesíthető kedvezményeket is.
Hol az Emag?
Jogos a kérdés, hogy hol az eddigi kilenc rangsorból hatot vezető Emag. A román vállalat nem kívánt szerepelni a jelenlegi listán, a 2024-es évre átmeneti időszakként tekintenek, átalakították a a működést, így a magyar operációban dolgozók száma kevesebb mint felére csökkent. A PwC szerint a top 15 első felében, a dobogó környékén végeztek volna.
Bár listán szereplő 15 cég rendeléseinek a száma valósággal felrobbant, év/év alapon 34 százalékot növekedve, a teljes forgalom csak 12,4 százalékkal tudott nőni. A magyar e-kereskedelmi piac nagy részét, 29 százalékát ez a 15 cég birtokolja. 2022-ben ez az arány még 42,6 százalék volt.
Forrás: PwC
Az FMCG (gyorsan forgó fogyasztási cikkek) lista élén idén is a Kifli, a második helyen pedig a Tesco végzett. A harmadik helyet viszont nem egy szupermarket, hanem egy drogéria, a Rossman foglalta el. Új szereplőként, a Petissimo és a Fressnapf került fel a listára, ezzel egy új kategóriát is létrehozva, mindkét vállalat a kisállatok ellátásához kínál termékeket. Érdekesség, hogy a Wolt Market éves növekedése bőven 50 százalék felett volt.
Bővülő magyar mezőny, a Temu tarolt
A magyar e-kereskedők mezőnye négy új taggal bővült, így idén már 17 e-kereskedő forgalma haladta meg az ötmilliárd forintot. A nehezedő piaci körülményeket viszont többen is hangsúlyozták a PwC-nél, az már önmagában árulkodó szerintük, hogy a több ezer fős mezőnyből csak 17 ötmilliárd feletti forgalommal rendelkező cég van.
A magyar dobogóra a műszaki cikkeket árusító webshopok kerültek fel, a sorozatban negyedszer első Euronics, az Aqua és az Ipon, a listán szereplő kereskedők forgalma 211 milliárd forint volt.
Tímár Szabolcs, a PwC kutatásának módszertanáért felelős vezető menedzsere szerint viszont ez a szám még mindig alacsonynak tekinthető, és önmagában jelzi a nehezedő piaci körülményeket.
Bár a forgalom alapján nem kerültek rá egyik listára sem, továbbra is az Emag a legismertebb online kereskedő, és akárcsak tavaly, a Temu idén is a harmadik helyen végzett. A rendelések számát tekintve viszont berobbant, az ismertségi lista szereplőitől összesen rendeltek annyit a vásárlók, mint a Temutól egyedül.