A júniusi vonatkáosz után a májusi pontossági mutatóival dicsekszik a MÁV.
Mi történt? A MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán megjelent havi riport adatait értékelve azt emelte ki, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest májusban érdemben javítani tudott a MÁV a pontossági mutatókon.
Hegyi Zsolt szerint „ez visszaigazolja a létjogosultságát az elmúlt évben elindított, célzott pályafelújítási és járműbeszerzési törekvéseinknek”.
Ez mit takar? A tájékoztatóból kiderül, hogy májusban a vonatok 83,12 százaléka közlekedett pontosan és 20 percnél többet csak a járatok 2,65 százaléka késett. Az autóbuszok 97,01 százalékos pontossággal közlekedtek májusban az országban, a regionális és országos járatok 98,35 százaléka.
Kontextus. Az elmúlt hetekben központi téma lett a magyar vasút helyzete, miután a nyár első hétvégéjén hatalmas késésekkel jártak a vonatok a Budapest-Balaton vonalon. A feszültséget az is fokozta, hogy a MÁV korábban bejelentette: minden, legalább 20 perces MÁV-os késés esetén visszajár a jegyár fele. Pünkösdhétfőn aztán felmerült, hogy a MÁV a járatok átszámozásával, valamint az applikációban való megjelenítéssel is trükközik. A MÁV ezeket az állításokat hazugságnak nevezte.