2023-ban még 4,1 milliárdot termelt az állami támogatásokkal kitömött Hunguest Hotels. De két korábbi tulajdonosával összeolvadva csökkent a nyeresége.
Mi történt? A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels üzemeltető cége, a Hunguest Szálláshelyszolgáltató Zrt. 2,6 milliárdos, „szerény” nyereséget produkált 42,5 milliárd forintos forgalomra – írja a vállalat pénzügyi beszámolója alapján a hvg.hu.
A cég üzemi eredménye ugyanakkor ennél lényegesen kedvezőbb, 6,4 milliárd forint volt (ami közel másfélszeres emelkedést jelent 2023-hoz képest), ezt azonban ellensúlyozta a pénzügyi műveletek eredményéből fakadó 3,6 milliárd forintos veszteség.
Háttér. Az Opus Global több mint 99 százalékos tulajdonában lévő vállalat 2024-et már úgy kezdte, hogy egyesült Mészáros más érdekeltségeivel, a KZH Invest Kft-vel (korábban Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.) és a KZBF Invest Kft-vel, így a vállalat pénzügyi mérlege az előző évekkel szinte egyáltalán nem összehasonlítható.
A KZBF és a KZH voltak korábban a Hunguest tulajdonosai (Mészáros közvetetten évekig ezeken keresztül birtokolta a szállodaláncot), ezek tehát most felvették korábbi leányvállalatuk nevét.
A konszolidált vállalat eszközeinek értéke ennek fényében jelentősen megnőtt a jogelődhöz képest: 2023-ban 89 milliárd, 2024-ben már 127,9 milliárd forint volt.
A cég saját tőkéje 24,6-ról 51,6 milliárd forintra nőtt, a kötelezettségei 54,8-ról 65,1 milliárd forintra. A pénzeszközök értéke az összeolvadás ellenére 4,6 milliárd forintról 3,6 milliárdra csökkent, ennek nagy része bankbetét.