A futsallos csapatárs és régi kolléga is milliárdokat vett ki az építőipari cégéből.
Mi történt? A NER másodvonalbeli vállalkozói közül is egyre többen milliárdosok, írja az Mfor.hu. A lap példának Benkő Szilárd és a Verbau Kft. esetté hozza példának, Szijjártó futsalos barátja és munkatársa 3,8 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből.
Osztalék. A kecskeméti építőcég, a Verbau Kft. tavalyi beszámolója szerint 20,4 milliárd forintos forgalommal zárt, amiből 5,7 milliárd profit született, a taggyűlésen pedig a tulajdonosok (75 százalékos többsége van Benkőnek, 25 százalék pedgi Weninger Richárd tulajdonosa) pedig úgy döntöttek, hogy 6,2 milliárd osztalékot vesznek ki a társaságból. Benkő ebből közel 3,8 milliárd, míg társa 2,4 milliárd forintot kap.
Magyar Péter is beszélt róla. Benkő Szilárd nevét a legtöbben Magyar Péter februári beszédéből ismerik, a Tisza Párt elnöke Benkőt a fidesz befolyásos segítőjeként említette. Az Mfor felhívja a figyelmet, hogy Benkő valóban közel áll Szijjártó Péterhez, hiszen már a kétezres évek elején Szijjártó sajtótitkára volt, 2011-től Szijjártóval dolgozott a miniszterelnökségen mint a szervezési stáb vezető munkatársa, miközben Szijjártó futsalos csapattársa volt. 2012-ben kabinetfőnöki feladatokat a kapott a Miniszterelnökségen, 2020-ban pedig a külügyminiszterrel együtt nyaralt a Lady MRD fedélzetén.