„Tudom, hogy nem vagyok messiás, és nem is akarom senkinek sem kimosni az agyát” – fogalmaz Dejan Stojanovic, aki saját startupja bukása után a kudarc természetessé tételének kultúrájáért indított rendezvényeket Ausztriában. A világon már 260 városban tartanak Fuckup Nightokat. A kötetlen, késő esti műsorok célja, hogy leépítsék a hibázás köré kiépült tabukat, és megmutassák az üzleti világ szereplőinek: lehet másképp.
A 2025-ös ViennaUP konferencia részeként látogattam el életem első Fuckup Nightjára. Az eseményt egy egészen különleges, cirkuszra emlékeztető teremben tartották: középen porondszerű színpad, míg a nézők körben, egymás hegyén-hátán, vagy akár a földön ülnek. Később tudtam meg, hogy ez a bécsi közösségi tér Dejan Stojanovic műsorának hazai pályája, szinte mindig itt debütálnak az új kiadások.
A Fuckup Nights kezdeményezését röviden úgy lehet összefoglalni, mint a hibázás kultúrájának elfogadására és erősítésére irányuló próbálkozást. Kicsit hosszabban: a cél az, hogy az üzleti világban ne csak a sikersztorikról essen szó, hanem azokról az alkalmakról is, amikor valami nem jön össze.
„Nem csak Ausztriában, egész Európában meg szeretném változtatni az üzleti gondolkodást” – mondja Dejan. Bécs központjában, a Hilton Hotel aulájában beszélgetünk, az előadás másnapján. Dejan öltöny helyett most baseballsapkában és pulóverben van, de ugyanolyan vehemenciával magyaráz.
„A legtöbb ember csak akkor szeret beszélni az üzletéről, amikor azt érzi, hogy minden klappol, megcsinálta. Én jobban szeretem a hibákról szóló történeteket. Ezekből lehet igazán tanulni.”
Dejan Stojanovic a májusi ViennaUP konferencián már a FuckUp Nights 48. kiadását mutatta be. Fotó: Fuckup Nights Vienna / Wolf and Woodpecker
Tíz évnyi fuckup
Dejan Stojanovic 2014 őszén, nagyon határozott elképzelésekkel tartotta meg első Fuckup Nightját: közösséget akart építeni, nem vállalkozást. Ezt sokszor hangsúlyozza a beszélgetésünk során is. Az első műsort további 47 kiadás követte, Dejan összesen már több mint 100 előadást tartott Ausztriában, minimum 300 különböző megszólalóval.
„Nagyon fontos, hogy a brand a miénk. De ami ennél is fontosabb, hogy vannak mögötte értékek. És rengeteg ember. Én talán utóbbira vagyok a legbüszkébb”
Egy átlagos FuckUp Night úgy néz ki, hogy Dejan röviden beszél a hibázás kultúrájáról, majd három előadó beszél saját tapasztalatairól. Az alkalmon, amelyen én is részt vettem, volt történet korai cégeladásról, megbízhatatlan befektető partnerről, és túl lassú piaci adaptációról is.
Bernhard Hauser, a Waterglass alapítója volt az este egyik előadója. Bernhard arról mesélt, hogy egy korábbi startupjával API-t (alkalmazásprogramozási felületet) készítettek más cégeknek, amelyen keresztül üzleti célokra használhatták a Whatsappot. A koncepció gyorsan népszerű lett, ügyfelük lett többek között az Uber és a Danone is.
Bernhard Hauser (balra) mesél Dejannak saját fuckup-sztorijáról. Fotó: Fuckup Nights Vienna, Wolf and Woodpecker
A probléma akkor merült fel, amikor a Whatsapp úgy döntött, bevédi területét, és hasonló fejlesztést dobott a piacra. Bernhardék nem reagáltak elég gyorsan: az évekig szépen tartó növekedés kevesebb mint egy év alatt teljesen elsorvadt.
Bernhard szerint fontos, hogy legyenek olyan tudatos személyek, akik példát mutatnak, és vállalják, ha elrontottak valamit. „Egy olyan környezetben, ahol nincs negatív visszacsatolás vagy lenézés, könnyű megnyílni. És aztán valahonnan innen jönnek az igazán jó ötletek.”
„Ma már nem nehéz előadókat találni. Sőt, jelenleg ott tartunk, hogy várólista van”
– mondja Dejan. Hozzáteszi: „Rengeteg tanulságos történet vesz körül minket. Az pedig nagyon pozitív, hogy az emberek egyre inkább fel is vállalják őket.”
62 ország, 260 város
A Fuckup Nights koncepciója ismerős lehet Magyarországról is, bár itthon ritkábban rendeznek hasonló előadásokat, Bécsben jobban kiépült kultúrája van a programsorozatnak. Habár először furán hangzik, a magyar és osztrák műsor közti kapcsolatot akkor tudjuk jobban megérteni, ha előtte átutazunk az Atlanti-óceánon.
Az első Fuckup Nightsokat ugyanis nem Európában, de még csak nem is az Egyesült Államokban, hanem Mexikóban tartották, 2012-ben. Ma, tizenhárom évvel később már 62 különböző ország 260 városában hallgathatunk előadásokat a hibázás kultúrájának fontosságáról.
„2014-ben döntöttem úgy, hogy elkezdek valami hasonlót. Láttam, hogy létezik ez a projekt egy másik kontinensen. Mondtam nekik, hogy vagy az ő brandjüket bővítem, vagy valami sajátot indítok. Ennek a találkozónak végül megegyezés és pacsi lett a vége” – emlékszik vissza Dejan.
A Fuckup Nights nemzetközi struktúráját azonban nem hálózatként kell elképzelni, a legtöbb város individuálisan működik, mindössze enyhe összeköttetés van közöttük. Mégis, Dejan műsorát például egy prágai „kollégája” is megnézte.
„Persze, beszélünk egymással. Nekem főleg a németajkú területekkel erős a kapcsolatom, de ismerek embereket Kanadában, Bulgáriában, Törökországban, és rengeteg más helyen. Büszke vagyok, hogy valamennyire a kollégáimnak hívhatom őket”
Dejan nem tagadja, hogy komplikált a viszony a mexikói alapítókkal. „Szerintem nem számítottak arra, hogy ekkorára nő a dolog Európában. Ami akkor egy pacsi volt, most már valami egészen más, vannak ellentétek. De nem szeretném, hogy ez a történet erről szóljon.”
„Itt nem róluk van szó, sőt, még csak rólam se. Sokkal inkább egy közösségről, és arról, hogy pozitív változást próbálunk hozni.”
Fuckup Nightos csoportkép a legutóbbi bécsi előadáson, a ViennaUP konferencián. Fotó: Fuckup Nights Vienna, Wolf and Woodpecker
Mintha a rizikók vállalása a levegőben lenne a tengerentúlon
Dejan több területen megfordult az évek során: jogi egyetemet végzett, dolgozott biztosítói cégnél, majd beleszeretett a tech-világba. Egy kollégájával közös ötletük támadt, és felhúztak rá egy startupot. A vállalkozás célközönsége az osztrák autóipar lett: az autókereskedőket szerette volna összekötni a vásárlókkal.
„Ebben az időszakban rengeteget beszéltem autóipari szereplőkkel, próbáltam elmagyarázni nekik az ötletemet. Szinte mindenki bizonytalan volt. Sokaktól megkaptam, hogy tetszik, amit kitaláltam, de túl rizikós” – mondja.
„Tudod hányszor mondták nekem azt, hogy kezdjek neki egyedül, és ha a projekt beindul, jöjjek vissza? Nagyon frusztráló folyamatosan ezt hallani. Emiatt kezdtem el vizsgálni azt, hogy az emberek miért így gondolkodnak.”
Dejan szerint egyértelmű, hogy Amerika sokkal előrébb jár üzleti gondolkodásban, mint Európa. Többször is járt Silicon Valleyben, találkozott fontos szereplőkkel a helyi tech-világból. De a különbség a hozzáállásban nemcsak a cégeknél érezhető: olyan, mintha a rizikók vállalása a levegőben lenne a tengerentúlon.
„A legjobb példa egy beszélgetésem egy reptéri taxissal. Megkérdezte, miért jöttem ide, én pedig meséltem neki a startupomról. Csak úgy öntötte a kérdéseket. Mi a piaci stratégiám? Milyen a marketingtervem? Gondoltam már erre, gondoltam már arra?
Azt mondta, tetszik az elhivatottságom, szerinte össze fog jönni az álmom. 25 percet beszélgettünk, majd sosem találkoztunk újra. Nagyon felemelő volt, hogy nem mentegetőzni kellett. Őszintén hittek bennem.”
Dejan szinte minden szektort megjárt, mielőtt megtalálta saját szerelemprojektjét. Fotó: Fuckup Nights Vienna, Wolf and Woodpecker
A taxisofőr áldása ellenére a startup megbukott. Dejan ezt tekinti személyes fuckup-sztorijának. Habár az autóipart nem tudta megreformálni, mégsem nevezné teljes kudarcnak ezt az időszakot, mert rengeteget tanult. Sőt, ez adta új projektjének első támpontjait.
„A különbség a két kontinens között az, hogy Európában rettegnek a hibázástól” – magyarázza Dejan. Szerinte ez amiatt van, hogy Európa a II. világháború utáni újjáépítés óta már nem építkezik, csak védekezik. Amerikára ma már mindenki úgy gondol, mint „az álmok földje”. Dejan szerint ezen lehetne változtatni.
„Nem minden jó az Egyesült Államokban, sőt. De az üzleti gondolkodásmód kivételes. A társadalom ünnepli azokat az embereket, akik mernek kockáztatni. És nem baj, ha valami nem sikerül nekik. Akkor csak újra megpróbálják.”
Ez a felismerés volt a fordulópont. Beleásta magát a fuckup-kultúrába, és elkezdett valami egészen mást építeni.
90 perc lenyomata
Dejan átlagosan havi egy műsort tart, legtöbbször Bécsben, de nem kizárólag. Az osztrák FuckUp Nights megfordult már Linzben, vagy az ország legdélebbi tartományában, Karintiában is. Emellett vállal céges továbbképzéseket: állítása szerint erre óriási kereslet van, havonta 2-3 különböző vállalatnál fordul meg.
Az előadásokra általában 200 jegyet hirdetnek meg. Dejan szerint ez az a határ, ahol egy show még megőrzi személyes jellegét. Eszembe jut, hogy az előző esti műsoron ott áll az ajtóban, és egyesével üdvözli a nézőket. Nem üres figyelemről beszélünk: volt olyan vendég, akit később név szerint meg tudott szólítani, amikor jelentkezett.
„Nem gondolkozom a bővítésen. Ez még pont az a mennyiségű ember, ahol megtörténhet az a csoda, hogy a műsor előtt még a szoba tele van ismeretlennel, de a végére mindenki feloldódik, és elkezdődnek a beszélgetések.”
A Fuckup Nightok 11 éve ingyenesek, mindössze online kell regisztrálni rájuk. Dejan szerint az eseményekre egy óra alatt elvisznek minden jegyet. Ennek ellenére nem merült fel benne az sem, hogy a jövőben fizetőssé tegye ezeket.
„A kultúrát szeretném megváltoztatni. Ehhez pedig egy csapatra van szükségem, és arra, hogy az emberek azt érezzék, ide tartoznak. Azt hiszem, ez egy olyan dolog, amit nem szabad pénzzé tenni.”
Dejan és Caroline Kaiser (jobbra) a bécsi Fuckup Nights legutóbbi kiadásán. Fotó: Fuckup Nights Vienna, Wold and Woodpecker
Az, hogy az az esemény ingyenes, nem bevett szokás. Világszerte több városban is belépődíjat kérnek el a hasonló műsorokra. Ez is mutatja, hogy a különböző országok műsorai leginkább csak nevükben függnek össze.
Habár Dejanék a jegyeladáson keresztül nem keresnek pénzt, számos vállalat támogatja a munkájukat. Bevételi forrás még a cégeknek tartott coaching, Dejan pedig további projekteket is visz a műsor mellett. Ezek a tényezők teremtik meg az alapot ahhoz, amit sokszor hangsúlyoz: a Fuckup Nights nem a pénzről szól.
„10 éve örültünk, ha eljöttek 50-en egy rendezvényre. Ma bárhol hirdetünk, sold out. A cégek jobban figyelnek, nem véletlen, hogy népszerűek a továbbképzések. A média is egyre többet foglalkozik a témával. Ezekből látszik, hogy van hatása annak, amit csinálunk” – mondja Dejan.
„Nekem az, hogy ezt látom, elég. Nem vagyok angyal, csak a jófiúk egyike.”
Dejan műsorait sokan többször is látogatják, hiszen egy évben több kiadással is készülnek, mindig van valamilyen új tartalom. Vannak azonban olyanok is, akik csak egyszer hallgatják meg az előadást, sőt, gyakran előfordulnak szkeptikus hangok is.
„Nézd, tudom, hogy nem vagyok messiás, és nem is akarom senkinek sem kimosni az agyát” – mondja Dejan nagy lendülettel. „Csak annyit kérek mindenkitől, hogy egyszer jöjjenek el egy estére, hallgassák meg a történeteket. Ha már egy embernek meg tudom változtatni a véleményét, én elégedett vagyok.”
Dejan nem tudja, meddig folytatja még. A jubileumi, 10 éves előadás után elgondolkodott, hogy lezárja életének fontos fejezetét. Szabad szeretne maradni, és szívügyeivel foglalkozni. Megegyezett saját magával: amint azt érzi, már nincs, ami előreviszi, abba fogja hagyni a FuckUp Nightsot. Egy dologban biztos – ez nem stratégiai döntés lesz.
„Még mindig érzem a tüzet. Lehet, hogy emiatt néha túl vehemens vagyok, vagy másokat zavar, hogy nem lehet nekem nemet mondani. Megtanultam, hogy menni kell, hinni, és nem félni a hibázástól.”
