Itt van a világ egyik legjobb étterme, ez a világ nem hivatalos országúti bringás fővárosa, kőházakkal teli óvárosában pedig órákig lehet csavarogni. De Gironát nem csak emiatt érdemes felkeresni.
Mi a megoldás, ha utazni szeretnénk, de nem akarunk zsúfolt városok sikátoraiban a szembejövőkkel adj király katonát játszani? Az, hogy olyan helyre utazunk, ahol kevesebb az egy lakosra jutó gurulós bőröndök és szelfibotok száma, és nincs is igazi főszezon. Ez a cikk egy ilyen városról szól.
Középkori házak, macskaköves utcák, szűk lépcsősorok, a kis tereken kellemes, teraszos helyek:
ez a leírás akár Barcelona óvárosára is illene, de a főszereplőnket egy kicsit északabbra kell keresni a térképen.
Az óváros a gótikus katedrálissal. Fotó: Enric Domas
A történelmét pár sorban összefoglalni lelhetetlen vállalkozás lenne, de érdemes talán a rómaiaknál kezdeni, akiknek kereskedelmi útvonala a városon keresztül vezetett: a part menti útvonal neve Via Augusta volt, és igen, ez az út is Rómába vezetett. Az út védelmére egy erődítményt építettek, amiből – a korábbi város helyén – kialakult maga a város is (Gerunda néven).
Az egyre fontosabbá váló település falait a középkorban tovább építették a helyiek, és a római szentély helyére katedrálist is építettek. Utóbbival nem siettek különösebben, mert 1320-ban kezdték, és csak 1733-ban fejezték be.
Az arab stílusú fürdőt a keresztyének építették a 13. században. Fotó: Bagi László
A folyó túlpartján ekkor még kolostorok és a hozzájuk tartozó kertek terültek el, beépíteni csak később kezdték. Gironát ekkoriban szürke-fekete városnak tartották: szürkének a speciális, fosszíliákat és kagylókat magába foglaló építőanyaga, feketének pedig az egyházi személyek, papok és apácák ruhája miatt.
A templomot megközelíthetjük a hátsó utcákon keresztül is, de a legimpozánsabb látványt szemből nyújtja, ha a lépcsősor aljából pillantunk fel. Aki szeretné megszámolni, ne olvassa el a következő sort, a többiek kedvéért elárulom, hogy a Plaza de la Catedral de Girona tértől összesen 90 lépcsőt kell leküzdeni, amíg a templom bejáratához érünk.
Plaza de la Catedral de Girona tértől összesen 90 lépcsőt kell leküzdeni a templomig. Fotó: Brandon Gurney
A gótikus katedrális egyhajós, és 22 méterével a keresztyén templomok közül a legszélesebb a maga nemében. A legérdekesebb látnivalója talán mégsem ez, hanem a kerengője és egy drapéria. Előbbi a faragott oszlopfők miatt, míg utóbbi a Teremtés-szőnyeg miatt ér meg egy misét.
A katedrális különleges hangulatú kerengője. Fotó: Bagi László
A 11. századból származó, gyapjú- és lenfonalból készült, természetes festékkel színezett, 470×365 centiméteres alkotás a világ születését ábrázolja koncentrikus körökben: tényleg lenyűgöző, a románkori szőnyegkészítés egyik mesterműve. De akit ez az információ nem hoz lázba, annak csak egyszerűen annyit mondok: ez egy gyönyörű szőnyeg, érdekes figurákkal.
A Teremtés-szőnyeg a világ születését ábrázolja koncentrikus körökben. Fotó: Bagi László
Ha már itt járunk, mindenképp érdemes megnézni azt az arab stílusú fürdőt is, amelyet keresztyének építettek a 13. században, és annak ellenére nagyon látványos, hogy már régen nincs használatban.
Az útikönyvekben és a toplistákban nem az első helyen szerepel, de szerintem a város egyik legjobb látnivalója az ókori eredetű, majd a 14. században átépített városfal (Muralles de Girona).
Az egykor a várost védő fal meglepően ép állapotban maradt fenn, a tetején pedig egy keskeny „ösvény” vezet, ahol a helyiek reggelente futni szoktak, később pedig a turisták járják körül, de szerencsére nincs akkora tömeg, mint mondjuk a dubrovniki városfalon. Egyszóval: megér egy kis mászást.
A város egyik legérdekesebb látnivalója az ókori eredetű, majd a 14. században átépített városfal. Fotó: Bagi László
A katedrális mellett a város talán legismertebb látnivalója a Pont de les Peixateries Velles. Körülbelül az óbudai K-híd kistestvérét kell elképzelnünk, különösebben nem szép, semmilyen rekordot nem dönt meg, mégis, fémvázával és színével valahogy olyan meglepő ebben a városi környezetben, hogy sokan állnak meg fotózni, vagy csak pár percet a vizet bámulni.
Tervezője Gustave Eiffel, aki 1877-ben, vagyis a később róla elnevezett torony építése előtt hozta össze a gironai óvárost az újvárossal összekötő hidat.
Az Onyar folyó, amelyet a híd átível, különösebben nem széles, de színes, közvetlenül a vízpartra épült házaival mégis van benne valami kedves és fotogén.
A Pont de les Peixateries Velles tervezője Gustave Eiffel volt. Fotó: Lucas Chizzali
A város egyik központi tere a mindig forgalmas Plaça de la Independència. Neve és a szimmetrikus elrendezésű tér középén álló szobor a napóleoni időszakra, illetve a függetlenségi harcokra emlékeztet, felkeresni persze nemcsak ezért érdemes, hanem az árkádok alatt megbújó, élettel teli teraszok miatt. Az olyan klasszikus helyek, mint az 1929 óta működő Café Royal vagy az 1892-ben alapított Casa Marieta remek bázis egy pohár cava elfogyasztásához és az emberek megfigyeléséhez.
A sétát kezdhetjük a katedrális mögött, a Jardins dels Alemanys mellett, és egy kellemes kis gyaloglás után máris a belváros túlsó végéhez, a Plaça de Jacint Verdaguer környékére érünk. Körülbelül 25-30 perc körüljárni, de ha felkapaszkodunk a tornyokba, inkább egy órát érdemes rászánni. Érdemes, mert nagyon egyedi nézőpontból pillanthatunk rá a szűk belvárosi utcákra és a környék hegyeire.
A Pireneusok és a tenger között
Ha létezne a városnak „nagykövete”, az valószínűleg a három Roca testvér lenne. Josep, Joan és Jordi Roca 1986-ban nyitották meg az El Celler de Can Roca nevű éttermet, a szűk belvárostól kellemes, negyedórás sétára.
Ez minden mértékadó vélemény szerint a világ egyik legkomolyabb étterme, egy zarándokhely, amit jól jelez a három Michelin-csillag, vagy épp az, hogy a Restaurant magazin kétszer is a világ legjobbjának választotta.
A menüsor nem megfizethetetlen, bor nélkül körülbelül 250 euróval érdemes számolni, arra azonban készüljünk fel, hogy ide csak úgy beesni biztosan nem lehet: körülbelül 10–12 hónappal a látogatás előtt érdemes foglalni.
A képen jobbra az óváros, balra az újváros, középen, az Onyar folyó felett pedig a Gustave Eiffel tervezte híd. Fotó: Arnout van Nieuwkoop
A testvérek egyébként több egységet is üzemeltetnek, többek között egy Rocambolesc nevű fagyizót a Carrer Santa Clara nevű utcában, amit a legegyszerűbben az előtte tekergő sorról fogunk felismerni.
A másik felkeresésre érdemes hely a Normal nevű étterem: a testvérek ezt a járványhelyzet alatti lezárások után nyitották meg, és az volt a céljuk, hogy egyszerűbb, közérthetőbb és elérhetőbb ételeket kínáljanak a helyieknek. Az árak tényleg nem veszélyesek, a nagytestvérhez képest mondhatni barátiak, de
foglalni ide is kell – igaz, ide elég 1–2 hónappal korábban.
Ahová viszont egyelőre nem kell foglalni, az a La Fonda d’El Foment nevű étterem. Nem túl régen nyílt, a célja pedig a katalán konyha bemutatása. Utóbbi majdnem minden helyről elmondható a városban, és rosszat enni sehol sem fogunk, ezt mégis kifejezetten merem ajánlani. Ne ijedjünk meg tőle, hogy kora délután még szinte teljesen üres, délután 2 körül elkezdenek megérkezni a helyiek. Nem hatalmas titok, de ez a megfigyelés amúgy sok más helyre is igaz, gyakorlatilag az egész országban.
Még felsorolni is csak hosszan lehetne, hogy mit érdemes megkóstolni a környéken, de nagy általánosságban elmondható, hogy mivel a tenger és a hegyek is körülveszik, így egyik vonallal sem lövünk mellé. Sőt, erre egy fogalmat is alkottak, a mar i montanya (ejtsd: mar i muntanya), ami kissé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy hal és hús, egy tányéron.
Bárhová is mászunk fel, a háttérben nem messze ott magaslik a Pireneusok. Fotó: Patronat de Turisme Costa Brava Pirineu de Girona
Tipikus helyi étel az escudella, vagyis a húsból, babból, burgonyából és káposztából készülő katalán húsleves, vagy a xai rostit amb 12 cabeçes d’all, vagyis – szó szerinti fordításban – a bárány 12 fej fokhagymával sütve. A tenger gyümölcsei paellához hasonlítható a fideuas, csak a rizs helyett rövid tésztával, de Gironára nagyon jellemzőek a különböző érlelt szalámik és a sertés- és marhahúsos ételek is.
Ha a régióban járunk, kötelező a francia brûlée-hez hasonló crema catalana, cukorral, tojássárgájával és fahéjjal, a teteje kissé megégetve. A város cukrászdáiban mindenképp érdemes kipróbálni a xuixo (ejtsd: susso) nevű péksüteményt. Ez a tésztát tekintve nagyon hasonló a jól ismert churroshoz, az itteni invenció az, hogy ezt – többnyire – édes vanílikrémmel töltik meg.
Hegyi túra, sí, bicikli és tengerpart, néhány kilométeren belül
Gironában az a nagyszerű, hogy nemcsak a város kínál több órára vagy akár napra elég látnivalót, de a környék is. A domborzat rendkívül változatos, a közelben – csak a spanyol oldalon – van öt síterep, a Pireneusok túraösvényei, vulkáni kúp, sík országutak és tengerparti szerpentinek.
Talán ezért is alakult úgy, hogy ez lett a világ nem hivatalos bringás fővárosa, a belvárosban járva gyakorlatilag lehetetlen nem észrevenni a csupa lycrába öltözött profikat, félprofikat és amatőröket. Mindez nem tegnap kezdődött, egy ideig itt lakott az eredményeiről, majd a doppingügyletekről ismert Lance Armstrong is. Az országúti bringásokra egész iparág települt, a rájuk specializálódott utazási irodák szervezik az utakat, a város pedig letölthető bringás térképeket kínál a tervezéshez.
Egymást érik a bringaboltok, műhelyek és a – bringás reggeliket is kínáló – trendi kávézók.
A környék igazi bringás oázis, a bringás főváros pedig Girona. Fotó: Patronat de Turisme Costa Brava Pirineu de Girona
Sőt, a szállodák is alaposan felkészültek, mindenhol vannak tárolók, és becslésem alapján a vendégek közel fele bringás. Egy része talán nem is kutyaütő: a liftbe a versenybringájával beszálló utastársam például spanyol, de mint mondja, egy olasz versenyre készül. Ennyit sikerült megtudnom a pár másodperces liftút alatt, így azt már nem tudtam meg, hogy ez a bizonyos olasz verseny a Giro d’Italia-e, de azt még megjegyeztem, hogy a bringája gyönyörű. Mondjuk legyen is az, becslésem szerint egy pár éves középkategóriás személyautó árába kerül.
A környék mindig, még télen is alkalmas a bringázásra, de a helyiek szerint a legjobb március-áprilisban és szeptember-októberben felkeresni, ráadásul a tavasz eleje óta már átszállás nélkül is megtehetjük mindezt Budapestről.
A repülőtérről (Aeropuerto de Girona-Costa Brava) az út Gironába 30 perc és 2,85 euró, Barcelonába pedig körülbelül 75 perc és 22 euró.
A katedrális mögötti kertek a városfalról nézve. Megér egy sétát. Fotó: Christian Hess Araya
Légvonalban nincs messze a tengerpart sem, de a hegyek miatt azért háromnegyed órát kell autózni. Így ha mindennapos fürdőzést tervezünk, érdemesebb a tengerparti városok közül választani egyet, és a városba inkább kirándulást tenni. Ezeket a városokat is alaposan bejártuk, úgyhogy sok tippet tudunk adni – ezekről azonban majd csak egy következő cikkben.
