Ezer dollár és ingyen repülőjegy jár az öndeportálásért.
Mi történt? Donald Trump amerikai elnök ezer dollárt és ingyenes repülőjegyet kínál azoknak az illegális bevándorlóknak, akik önként elhagyják az Egyesült Államokat – írja a New York Times. A folyamat úgy nézne ki, hogy az illető megerősíti a hazautazását egy év elején élesedett kormányzati alkalmazáson keresztül, majd megkapja az ezer dollárt.
A lap forrásai szerint egy hondurasi bevándorló már élt az ajánlattal.
Kontextus: A döntéshez fontos adalék, hogy a kormány állítása szerint
ez a megoldás 70 százalékkal olcsóbb, mint az erővel deportálás.
Az elmúlt hetekben a Trump-kormányzat több olyan intézkedéseket is bevezetett, amelyek megnehezítik az országban illegálisan tartózkodók életét. Korlátozták a hozzáférésüket bizonyos pénzügyi szolgáltatásokhoz, és több, hatályos engedélyekkel is rendelkező személyt is kiutasítottak az országból.
Trump a választási kampány alatt több millió illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó kiutasítását ígérte, január óta egyelőre mintegy 140 ezer bevándorlót toloncoltak ki.