Egy jaguárdémon civileket formál át a bosszú angyalává – erről szól Fliegauf Bence filmje, amit a napokban forgattatok. Mit keres ebben egy pszichiáter?
Ez nem a pszichiáterség miatt van. Sándor Palika rendező hívott egyszer egy párbajozó kis szerepre a Vándorszínészekben, azt mondta, azért, mert annyira őrült a fejem. A mostani filmben valóban egy pszichiáter-szakértőt kell eljátszanom, és az egyik jelenetben összekapok a riporterrel, akit Gulyás Marci alakít.
Azért is szeretek például filmezni, zenélni vagy előadni, mert a napi hét-nyolc óra terápiás munkában az én érdekeim és szükségleteim háttérbe kell, hogy szoruljanak. Néha hadd engedjem őket kicsit előre.
Lesz folytatása A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról című sikeres kötetednek?
Nagyon sok elpazarolni való, tötymörgős idő kellene az íráshoz, nem lehet fél órákra leülni, és ez hiányzik. Téma pedig lenne bőven: hogyan bánunk egymással, jól vagy szadisztikusan, és mitől romlanak el a személyes kapcsolataink és a csoportjaink.
Nem deprimál, amit a közéletben látsz?
Fenntartok egy kis helyet az optimizmusnak, valahol itt a bal pitvarban. Egyébként nagyon sok egyéni és családtörténeti komponense van, hogy valaki hogyan tud pozitív maradni. Az anyai nagyszüleim bajor hadifogságba kerültek egy kisgyerekkel és egy születendő gyerekkel, és vidáman, szinte standupolva tudtak arról mesélni, hogy a hadifogságban néha nem jutott amerikai csokoládé. Hogy egy nagyon híres szerzőt idézzek: legyünk bátorak!
Milyennek látod a magyar társadalom pszichés állapotát?
Borzasztónak. Traumatizált országban élünk, ahol a jó dolgok nem tudnak tartósan fennmaradni. Mindig elő lehet húzni valami sérülést, az meg fogékonnyá tesz minket rá, hogy beletörődjünk helyzetekbe. Másrészt van egy kis szabadságharcos öntudatunk, amit egy-egy ügyes politikus arra irányít, amerre szeretne. Ott bujkál bennünk a lázadás, amit lehet akár a labancok, nyugat, akár kelet felé fordítani. Persze az autoriter rendszerek máshol sem állnak vesztésre.
Magyar Péter felbukkanása némi eufóriát okozott a társadalom egy részében.
Ő afféle katalizátor, kicsit felszabadítja az optimizmusunk földdel teljesen megrakott sírját.
Nem bántottak még a véleményedért?
Büszke feketelistás vagyok, egy csomó önkormányzat nem hív már például szerepelni. Volt, hogy hat nappal a műsor előtt kaptam egy levelet, hogy váratlan koncepcióváltás történt. Már szoktam szólni, ha felkérnek, hogy aludjanak rá, mert kellemetlen lesz utólag visszalépni.
Sokan felismernek az utcán?
Igen, és általában kedvesek velem az emberek. Nemrég egy fesztiválon odajött hozzám valaki, hogy „itt állunk öten, és tudjuk, hogy ki vagy: fodrász!”. Negyedóra múlva megszólít egy lány, hogy nem jön rá, ki vagyok. Mondom: fodrász. Erre felkiált: „Tudtam!” Nagyon jól szórakoztam. Tehát érdemes sok pszichológiai és közéleti dologról beszélni évekig, mert akkor felismernek, hogy fodrász vagy.
