Aktív idősödés. Endrei Judit így hívja azt, amivel nagyjából húsz éve intenzíven foglalkozik, és amit korábban még anti-agingnek nevezett magában. „Aztán rövid idő alatt rájöttem, hogy én nem az idősödés ellen akarok küzdeni, hanem csak jól akarok idősödni. De majd kifejtem.”
Szentendrén találkozunk, Judit ott él, és ott gyalogol naponta legalább öt kilométert általában a Duna-parton. „Nem sétálok, gyalogolok – javít ki, amikor egy ponton erre visszatérünk –, ha esik, ha fúj, ennek meg kell lennie. És nem úgy, hogy reggel ide leszaladok, délután meg azt elintézem, és estére összejönnek a kilométerek. Egyben kell meglennie, ha fáj, akkor is menni kell, mert lehet, hogy épp attól fog elmúlni a fájdalom.” Másik kedvenc helye a közeli Dömör-kapu és a Pilis, ahol „egyszerűen rád gurul a csend, és most tobzódik a természet”.
Neki ez a legjobb stresszoldás, és a természet közelsége segít elfogadni a körforgást is. „Megszülettünk, kivirágoztunk, és egyszer csak szépen elmegyünk.” Nem ágál, nem hadakozik ellene, nem is szomorkodik az idő múlásán, és azt a szemléletet próbálja másoknak is átadni, ami hetvenegy éves korára egy mondatban valahogy így hangzik: „Nem ülök egy rózsaszín felhő szélén, de ahogy a húgommal szoktuk mondani, legyünk realista pozitív gondolkodók.”
Elsősorban ötvenes és ötvenen túli nőkhöz szól, mert szerinte nekik van rá a legnagyobb szükségük. „Ők azok, akik a legkönnyebben kiszorulnak a munkaerőpiacról, őket rúgják ki először, ők találnak a legnehezebben állást, és nekik van a legkevesebb önbizalmuk” – mondja, mit tapasztal maga körül.
A 70-es, 80-as, 90-es évek igen foglalkoztatott tévébemondóját, majd tévés műsorvezetőjét, szerkesztőjét három fontos dolog is ebbe az irányba terelte. „A tévéműsorokban gyakran jöttek orvos vendégek, az egészségmegőrzésről beszélgettünk, így jól beleástam magam a témába.”
A második impulzust kislányainak megszületése adta. Akkor 38 és 41 éves volt, nem volt bonyolult kimatekozni, hogy kevesebb adatik meg a gyerekeivel, mintha huszonévesen szült volna, így nagyon nem mindegy, hogyan is telik el az az idő.
De a harmadik volt a legerősebb és legszomorúbb motiváció: édesanyja halála. „2006-ban halt meg, holott még bőven élhetett volna. Nem jól táplálkozott, nem mozgott, dohányzott, ült a tévé előtt. Akkor már elmúltam ötven, és azt mondtam, hogy én nem akarok így élni.”
Egy kudarccal végződő üzleti vállalkozásból született a Korhatártalanul nevű jószolgálati program. „Jártuk az országot, klubtalálkozókat szerveztünk, de az az álmom nem valósult meg, hogy országszerte Korhatártalanul klubok jöjjenek létre.” A megszerzett tudás viszont egyáltalán nem ment kárba. Önismereti és személyiségfejlesztő célú előadások, konferenciák, blog, Youtube-csatorna, könyv születtek, születnek azóta is.
„Amikor befejeztem a tévézést, kitárult a világ, ennek egyik eredménye lett az Első Szentendrei Női Szalon Egyesület, ma már baráti társaság” – mondja Judit. Szerinte az aktív idősödés fontos pillére, de stresszoldásnak is kiváló, ha kimozdulunk és közösségbe megyünk.
„Mi a barátnőimmel rendszeresen találkozunk, közben finomakat eszünk, mindenki hoz valamit, néhány pohár pezsgő is elfogy, de komoly dolgokról is beszélgetünk. Nagymama-unoka, nagymama-meny, anya-lánya kapcsolat, ülünk ott nyolcan-tízen nők, mindenki a maga élettapasztalatával, és amikor szükség van rá, majd bevillan, hogy például Ibolya ezt akkor úgy oldotta meg, Kati meg azt csinálta.”
Apropó, evés. Judit azt állítja, hogy gyerekkora óta mindig küzd némi túlsúllyal, már professzor doktor lehetne fogyókúrából. Egy ideje semmi extra diétát nem tart, inkább a mediterrán étrendet követi, de ötven után rájött, milyen fontosak az étrendkiegészítők. Omega-3, kalcium, Q10 tabletták vannak a napi adagjában, miután „kinyitotta az elméjét” az információk előtt, meghallgatott és elolvasott egy csomó előadást, és szembesítette magát vele, hogy hiába eszi meg azt a zöldborsót, aminek a táptartalma hatvan százalékkal kevesebb, mint egykor volt.
„Nassolós vagyok” – vallja még be, és ebből próbál visszavenni, különösen, amikor időről időre „rendet rak”. Most is ilyen periódusa van, ilyenkor csökkenti a szénhidrátot, és megemeli a fehérjét, de a siker azon múlik, hogy át tudja-e kapcsolni az agyát, és tud-e tudatosan figyelni rá, hogy ne törögessen le csak úgy egy darabka sajtot, vagy egye meg „csak még azt a kis maradékot”.
Egyebekben mindent úgy csinál, ahogy másnak is szokta tanácsolni. „Egy idősödő sohase üljön le otthon azzal, hogy hát ennyi volt az élet, most már nyugdíjas vagyok, akkor itthon elvagyok!” Ez, súlyosbítva napi több óra tévézéssel szerinte egyenes út a demenciáig. Ilyenkor is lehet új dolgokat megtanulni („nem vagyunk hülyék, legfeljebb lassabbak”), ő is megtanult például könyveket létrehozni, Youtube-csatornát működtetni vagy a digitális világban eligazodni.
És bátran lehet élvezni, hogy végre senki sem mondja meg egy maga korabelinek, hogy mit csináljon. („Ha reggel 9-ig akarok olvasni az ágyban, akkor 9-ig olvasok, ha el akarok menni barátnőzni, elmegyek.”) Nem ül fel a fiatalság kultusznak, sohasem feküdne kés alá valamilyen szépészeti beavatkozás céljából, de szolidan sminkeli magát, hisz „egy idősödő nő is felrakhat egy szájfényt”.
Hét-nyolc órákat alszik, mert már tudja, hogy „nem kipihenjük magunkat, hanem a következő napra készülünk”, ezért elalvás előtt már nem simogatja a telefonját, és nem bámulja a képernyőt. „És képzeld – teszi még hozzá – az is az idősödés pozitívuma, hogy amikor nincs munkás időszak, ebéd után sziesztázom. Megfőzök egy teát, könyv a kezemben, adok magamnak negyven–ötven percet, és lenyugszom.”
Ránézésre amúgy is nyugodt természet, meg is szokta kapni, hogy „ó, hát ennek a nőnek mindig minden sikerül, nincs soha semmi komoly baja”. Traumákig most nem ásunk le, de annyit megoszt, hogy év elején előfordul, hogy „mélyrepül”. „Elmúlik az ünnep és a ragyogás, marad a sötétség, és akkor egy kicsit megállok én is. De ha bármi nehézség jön – leszámítva a gyászt, mert az külön kategória –, azon vagyok, hogy minél előbb oldjam meg. Minél előbb döntsek, minél előbb legyek túl rajta.”
És van még egy dolog, ami szerinte ajándék, és csak annak jár, aki hosszú életet él. „Hányféle helyzetben voltam, hányféle gödörből kikeveredtem, hányféle döntést meghoztam már” – mondja, mi az a tudás, aminek talaján már könnyebb nem rágódni, nem aggódni, nem szorongani. Cserébe erőt lehet meríteni belőle. „Hogy az adott helyzetből megint ki fogok tudni lépni.”
